Nagy sikert aratott a honfoglaló magyarok életmódjáról és hadviseléséről szóló Lovakon, nyergekben – A honfoglaló magyarok hadművészete című dokumentumfilm. A film egyik producerével és szakértőjével, Türk Attila régésszel, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatójával, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Magyar Őstörténeti Kutatócsoport tudományos főmunkatárásával beszélgettünk.
A közösségi médiában, a videómegosztókon elérhető Lovakon, nyergekben című dokumentumfilm a honfoglalás korával foglalkozó régész és történész kutatók, a tudományos hagyományőrzők, valamint a csatarekonstrukciókban, animációk készítésében jártas Digitális Legendárium filmes műhely közös munkájaként született meg.
– Az ötlet már eredendően egy filmről szólt, amelyhez célirányosan kerestek alkotói együttműködőket?
– Így történt, de a megvalósítás nem ment egyik pillanatról a másikra. Több mint két és fél éves projekt eredménye ez a huszonnyolc perces film. Legkorábbi előzménye a Magyar Őstörténeti Kutatócsoportnak a Helikonnál megjelent hatkötetes tudományos ismeretterjesztő Magyar őstörténet-sorozata, amelybe sok pázmányos és hagyományőrző munkatárs is bedolgozott. Ezt ma már több egyetem is internetről letölthető tankönyvként használja. A film egy teljesen új világot, új terepet nyitott meg számunkra, akik különböző tudományterületek képviselőiként közreműködtünk benne. Be kellett látnunk, hogy a film, a vizualitás ma már megkerülhetetlen, fokozott igény van rá. Általában a szakcikkeimet is képbőség jellemzi, de manapság már ez sem elég ahhoz, hogy kellőképpen átütő legyen a mondanivaló. Ha közpénzből végzünk kutatást, és az eredményét szeretnénk úgy felmutatni, hogy az minél többekhez eljusson, ilyen módon is alkalmazkodnunk kell korunk kihívásaihoz.
Ezért fordultunk a Digitális Legendáriumhoz, amelynek csapata már megfelelő gyakorlattal rendelkezett hasonló filmek elkészítésében, miközben tökéletesen értették a szakmai mondanivalónkat. Természetesen elengedhetetlen volt a tudományos hagyományőrzők munkája is, akik az elmúlt tíz évben egy elképesztően gazdag információs bázist hoztak létre. Mostanra érett meg a helyzet például arra, hogy hitelesen bemutathatók legyenek a korabeli viseletek: kellő mennyiségű és minőségű rekonstrukció készült.
– Amikor legutóbb beszélgettünk, még javában zajlottak az oroszországi és ukrajnai őstörténeti feltárások, épültek a vonatkozó nemzetközi kapcsolataik. Bár a film jórészt a honfoglalás koráról szól, a bemutatott rekonstruált tárgyak már e kutatások eredményeihez is köthetők?
– A fokozott őstörténeti forrásfeltáró munka a honfoglalás kori hagyaték korabeli eurázsiai kontextusát tágította, s ezzel párhuzamosan haladt a tudományos hagyományőrzés előrelépése. A film végén tételes felsorolás olvasható arról, hogy mely tárgyrekonstrukció mely konkrét régészeti lelet alapján készült; közöttük számos őstörténeti vonatkozású. A hagyományőrzés keleti vonalát nézve egyébként az oroszok, de még inkább a lengyelek korábban fényévekkel előttünk jártak, így e téren főleg ők húztak magukkal minket. Ami a mi munkánkat illeti: a filmen megjelenített valamennyi tárgyrekonstrukcióhoz szakmai alátámasztó információt tudunk kapcsolni. Az ukrán, orosz területeken a magyar őstörténeti régészeti kutatás azzal foglalkozik, hogy a 895-ben a Kárpát-medencébe érkezett, aztán nagyjából száz évig létezett honfoglalás kori anyagi műveltség milyen keleti előzményekkel és kapcsolatrendszerrel bírt. Korábban csak néhány lelettel rendelkeztünk.
Ennek eredményeként például a feltételezett Etelköz helyét ma már nem három, hanem harminc lelőhellyel tudjuk alátámasztani, ráadásul az ott feltárt csontok alapján igazolódott a biológiai kapcsolat is a korai honfoglalás kori sírokkal. Az adatbázis növekedése minőségi ugrást eredményezett a korai magyar történelem régészeti kutatásában.
– Mik voltak az elmúlt évtized legfontosabb hozadékai a film témái tekintetében?
– A film alapvetően a 10. századi tárgyi anyag ismeretében, a sírokból előkerült leletek elemzésével és újraalkotásával készült. Tulajdonképpen a régészeti rekonstrukciók tesztelését, egy gyakorlatias megközelítést mutat be, hogy némileg teljesebb, átfogóbb képben gondolkodhassunk a 10. századi magyarságról. Napjainkra már világosan kimutatható a honfoglalás kori hadszervezeten belül a „pásztorkatonaság”, illetve a professzionális haderő kettőssége. Az utóbbi a fejedelem, valamint az előkelők katonai kíséretét adta. Textilleleteink nyomán immár nagyobb biztonsággal tudunk például ruhákat, szabásokat rekonstruálni. Az elmúlt tíz-tizenöt évben meglepően sok új selyemlelet került elő, amelyeket már fejlettebb restaurálási módszerekkel és vizsgálatokkal ismertünk meg. Ez azért izgalmas, mert a selyem a honfoglalóknál importtermék volt, és mutatja a „beszerzési irányokat”, utalva a kereskedelmi és egyéb külkapcsolatokra. Ennek nyomán egyre bizonyosabb, hogy Közép-Ázsiával a Kaukázus északi előterén keresztül, a selyemút kereskedelmével tartották a kapcsolatot a honfoglalók. A női sírokban jellemző kauricsiga ékszerek, valamint az egyre több szablyamarkolaton talált rája-, illetve cápabőr bevonatok az Indiai-óceán térségéből származnak. Ezek önmagukban nüanszok, de együtt valóban nagyon sok mindent elárulnak. Egyre több régészeti lelet utal 10. századi kapcsolatra a Kaukázus térségével, ahol a selyemút északi ága futott. A Kaukázus északi előterében sziklába vájt kamrasírokban komplett ruhák, kaftánok, sapkák maradtak meg a korszakból. A Kárpát-medencei új kapcsolatok pedig alapot jelentettek arra, hogy a honfoglalás kori viselet terén ezeket egyes esetekben analógiaként, mintaként használjuk a filmben bemutatottakhoz.
Korábban többnyire úgy értékeltük a honfoglalást kiváltó besenyő hadjáratot, hogy azzal le is zárultak eleink keleti kapcsolatai, és onnantól a magyarok már csak Nyugatra tekintettek.
Folyamatosan kerülnek elő ilyenek Moldávia, Ukrajna, Oroszország területéről. A selyemúttal való megismerkedés nyilván főleg Etelközben történt, de a kereskedők később elérhették a Kárpát-medencét is, hiszen a honfoglalóknál megvolt a potenciális vásárlóerő. A 940-es évekre megerősödött a Kijevi Rusz, a besenyők is beköltöztek Etelközbe, így lezárták azt a keleti területet. A honfoglalóknak pedig a kalandozó hadjáratok megszűnésével folyamatosan elapadtak a gazdasági forrásaik, így előbb-utóbb megszűnt ez a távolsági kereskedelem. Azt, hogy a keleti kapcsolataik a honfoglalás után még vagy ötven éven át elevenek voltak, és kiterjedtek az Urálig, szintén az utóbbi évek friss eredményei igazolták. Ezek miatt is nagyon kíváncsi leszek a film angol, de főleg orosz nyelvű változatának nemzetközi szakmai fogadtatására.
– Milyen helyszíneket érintettek az új nemzetközi pázmányos régészeti expedíciók?
– A legtávolabbi terület, ameddig régészeti és immár archeogenetikai szempontból is elértünk, az az urálontúli vidék, a Baraba-sztyepp és Tyumeny környéke. Itt, a Tobol, Irtis, Isim folyók vidékén feltételezték már korábban is a magyar őshazát, a korai magyarság kialakulásának helyszínét. A tyumenyi régészeket nagyon motiválta a mi ottani feltűnésünk, érdeklődésünk, kutatásunk. A Kr. u. 4–8. század, főként ennek az időszaknak a második fele valójában még számukra is fehér folt volt. Így egyre jobban kezdte érdekelni őket ez az időszak, komolyan ráálltak. Van olyan kinti kolléga, aki emiatt váltott szakirányt a vaskorról a népvándorlás korára. 2018-ban ennek nyomán vett részt nálunk a Pázmány angol nyelvű régészeti részképzésén egy helyi szakember, Alekszandr Sz. Zelenkov, aki tavaly decemberben Moszkvában sikerrel védte meg e témában írt doktori disszertációját. Bízom benne, hogy mi fogjuk majd kiadni a munkáját.
Az Urál közvetlen keleti oldalán (Urálontúl) van egy két-háromszáz kilométer széles, erdős sztyeppsáv, ami Kazahsztántól felmegy egészen Cseljabinszkig, majdnem Jekatyerinburg déli előteréig. Innen, az urálontúli Ujelgi lelőhelyről kerültek elő a legfontosabb leletek, melyek között a honfoglaló jellegűek már más temetőkből is ismertté váltak tavaly (például Aktjubinszk). Az Ujelgiből származó, közel negyven csontminta archeogenetikai vizsgálata is elkészült, és meglepően szoros kapcsolatot mutatnak a honfoglalók genetikai állományával. Sőt egyedi rokoni kapcsolatokra utaló adatok is napvilágra kerültek, a BTK AGI munkatársainak hála.
A Cseljabinszk környéki régióban folyik egy másik kutatásunk is arra vonatkozóan, hogy a 8. század végén, a 9. század legelején minek hatására indulhatott innen népmozgás nyugati irányba. Másként megfogalmazva, miért indulhattak útnak a magyarok elődei? Jelenleg úgy tűnik, erre a kérdésre az Ob és az Altaj közötti terület kora középkori régészeti és archeogenetikai eredményei fogják megadni a választ. Az említett térség szomszédságában egykor élt obi-ugor nyelvű népek kora középkori elődeivel – a Magyarságkutató Intézet Archeogenetikai Kutatóközpontjának eredményeihez hasonlóan – a mi csontmintáinkkal dolgozó BTK Archeogenomikai Intézet is talált kapcsolatokat.
– Visszatérve a filmre, a 10. századi magyar harcmodort, hadászati taktikát miért éppen a Brenta menti csata animációs megidézésével illusztrálták?
– A válasz roppant egyszerű: azért, mert erről az ütközetről van a legtöbb forrásunk, így itt volt szükség a legkevésbé a fantáziára. Tudományos szempontból nézve itt lehetett a leghitelesebben bemutatni egy korabeli csatát, ha már annyit foglalkoztunk a fegyverekkel. A pozsonyi csata (907) valóban különösen izgalmas, nagy történeti jelentőségű esemény, amely „véglegesítette” a magyar honfoglalást, de megközelítően sincs hozzá annyi adatunk, mint a Brenta menti ütközethez (899). A magyarok minden helyzethez rendkívül jól tudtak alkalmazkodni, továbbá komoly politikai és földrajzi ismeretekkel is rendelkeztek. Elképesztő szervezettségükkel nagy területekre kiterjedően értek el sikereket a korabeli széttagolt, feudális Nyugat-Európában. Voltak ugyan vesztes csatáik, és szemmel láthatóan kerülték a nagy frontális ütközeteket, de megsemmisítő vereséget nem szenvedtek. A kalandozó hadjáratok lehetőségének elmúlását felismerték, és alkalmazkodtak hozzá. Véleményem szerint tehát
A honfoglalók anyagi műveltsége pedig lenyűgöző.
A Lovakon, nyergekben – A honfoglaló magyarok hadművészete című dokumentumfilm megtekinthető a Digitális Legendárium YouTube-csatornáján.
Szerző: Pallós Tamás
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. március 5-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
