New York elfeledett városrésze: a szíriai negyed

New York elfeledett városrésze: a szíriai negyed

Manhattan kínai (Chinatown), olasz (Little Italy), koreai (Koreatown) és más nemzetiségi negyedei mellett évtizedeken át otthont adott egy óriási szír és libanoni kisebbségnek is, akik a mai World Trade Center helyén, illetve annak környékén éltek.

A Little Syria néven ismertté vált negyedet a mai Libanonból, Szíriából, Jordániából és Palesztináből érkezők töltötték meg a nagy arab bevándorlás (1880-1924) idején, melyben 95 ezer arab hagyta el szülőföldjét az Egyesült Államokért. Lakói főként arab anyanyelvű keresztények,  melkiták és maroniták voltak, akik a hazájukban vallásuk miatt hátrányos megkülönböztetésben részesültek. A muszlimok aránya az érkezők közt alig öt százalék volt.

Manhattan Little Syria

Egy 1899-es New York Times-cikk a negyed lakóinak számát háromezerre teszi, és megjegyzi, hogy az érkezők nem kívántak beilleszkedni az amerikai életbe, hiszen

“ruháik, elveik megmaradtak, függetlenül attól, hogy mióta tartózkodnak itt”,

Étteremben

Férfiak egy szíriai étteremben

Gyerekek

ellenben szociális osztályokra való tekintet nélkül keverednek, és  felhívja a figyelmet az elképesztően szép nők magas számára is:

“Mindemellett számos hihetetlenül szép nő is van itt, jóval szebbek, mint amilyeneket bármely más new york-i bevándorló csoport tud felmutatni.”

Hírdetés

cipész

Hat templomuk épült, melyek egyike, a melkiták Szt. György-temploma (103 Washington Street) máig áll, legutóbb egy étterem működött az aljában.

Hideg italok árusítása

Libanoni étterem

Mozgó ételárus

Itt készült el az első, arab karaterekre átalakított szedőgép, amely az egész arab nyelvű újságírást megváltoztatta, hiszen segítségükkel sokkal gyorsabbá vált az újságok nyomtatása.

Munkában a cukrász

Pletykacsere az utcán

Manhattanben hat hírlapjuk jelent meg (elsőként a Kawkab America 1892-ben), ezek egyike minden nap, főként textilekre, háztartási eszközökre és élelmiszerre szakosodott, látványos cégérekkel bíró boltjaik és éttermeik pedig behálózták az utcákat. Az 1908-ban kiadott Syrian Business Directory több, mint háromszáz vállalkozást említ, később ezek száma pedig jó eséllyel tovább nőtt.

Szíriai bolttulajdonos üzlete előtt

A negyed lakói a negyvenes években tűntek el végleg, hiszen jó részük kiemelkedett a szegény sorból, és máshol vett magának lakást. Házaik jó része (a fent említett templom és két szomszédja kivételével mind) is eltűnt, hiszen szükség volt a helyre az egyre növekvő számú felhőkarcolók építéséhez, valamint a Brooklyn-Battery alagút felhajtóihoz.

 Orientalista.hu – (Forrás: 24.hu)


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »