New York: A nővérek pozitív koronavírusteszttel dolgoznak, védőfelszerelés helyett pedig szemetes zacskót húznak magukra

New York: A nővérek pozitív koronavírusteszttel dolgoznak, védőfelszerelés helyett pedig szemetes zacskót húznak magukra

Nyitókép: Reuters

A koronavírus-járvány egyre keményebben sújt le az amerikai egészségügyi dolgozókra is. New Yorkban a legkritikusabb a helyzet, ahol az egészségügyi nővéreknek akkor is dolgozniuk kell, ha a koronavírus tesztjük pozitív, de egyelőre nincsenek tüneteik.

 „A rendelőnk olyan, akár a Petri-csésze“

– hasonlította Benny Matthew egészségügy dolgozó a sürgősségi osztályukat a  mikrobiológiai sejtkultúrák tenyésztésére használt segédeszközhöz. Az AP ügynökség szerint az amerikai kórházak személyzete halálra van rémülve.

A koronavírus-járvány az USA-n belül leginkább New Yorkot sújtja, ami a fertőzés fő gócpontja.

„Dühös vagyok. A védőfelszereléseket már hónapokkal ezelőtt bebiztosíthattuk volna, Kínában már decemberben megkezdték. De naivan azt gondoltuk, hogy itt ilyesmi nem történhet meg“

– mondta Matthew, aki a New York-i Montefiore Medical Centerben dolgozik.

A hullaházak szerepét ideiglenesen a hűtőkocsik látják el

Némelyik New York-i kórházban annyi a halott, hogy a hullaházak szerepét ideiglenesen a hűtőkocsik látják el. A mentőszolgálatokhoz ezresével érkeznek a telefonhívások.

Hírdetés

Mivel kevés a szájmaszk és a reszpirátor, ezért az orvosok és a nővérkék kénytelen egész nap ugyanazt a védőfelszerelést viselni.

„Ez olyan, mintha adnának neked három darabka WC-papírt egy hétre“

– mondta a New York-i Nővérkamara felháborodott elnöke, Judy Sheridan.

A tüdőventilátorok akadozó szállítása pedig csakhamar kritikus választás elé fogja állítani az egészségügyi dolgozókat: választaniuk kell majd, hogy kit kapcsolnak majd rá a gépre.

Szemetes zacskó a védőfelszerelés helyett

New Yorkban csütörtökön 21 873 fertőzött, 281 halott és 3 900 kórházi ellátásra szoruló beteg volt. Azt viszont senki sem tudja, hogy ebből hány százalékot tesznek ki az egészségügyi alkalmazottak.

A Mount Sinai Westben működő kórház személyzete frusztrált amiatt, hogy kevés a szájmaszk, a fekvőhely és az egészségügyi felszerelés, ezért egy fotót küldött a New York Posthoz, amelyen az orvosok védőfelszerelés helyett szemetes zsákokba vannak felöltözve.

„Úgy bánnak velünk, mint a szeméttel“

– kommentálta a napilap a címlapján szereplő képet.

HNonline.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »