Végtelenül hosszú azok sora, akik a betlehemi éjszaka Újszülöttje, Isten Fia jászolágya körül az elmúlt kétezer év alatt megálltak. Fizikailag kevesen: pásztorok, napkeleti bölcsek. Lelkileg-szellemileg annál többen. Olyanok, akik vallomásaik aranyát, tömjénjét, mirháját, személyes kincseiket helyezték a Kisded, a kereszt és a feltámadás óta a világ Megváltója lábai elé.
Gyönyörű énekek, gondolatok, versek, zeneművek, festmények, regények, filozófiai eszmefuttatások, teológiai bölcsességek hömpölyögnek a megtestesült Ige körül, az Ő szent inspirációjára.
Betlehemi konfessziós zarándoklatra hívogatom a Kedves Olvasót. A baltikumi költőnő, a hívő református Dora Rappart, a kopácsi Borkó Juliska és az ENSZ második főtitkára, az evangélikus Dag Hammarskjöld csodálatos alkotásai, karácsonyi élményeik fáklya fényében csodálhatjuk velük együtt az Üdvözítő Úr Krisztus már újszülöttként is minden szónál erőteljesebb, sokak számára ellenállhatatlan vonzását. Az igazság és a szépség vonzerejét.
Az apai ősei révén baltikumi, református-evangélikus eredetű Dora Rappard (1842-1923) Málta szigetén, az angol sátor misszióban dolgozó édesapja közelében látta meg a napvilágot. Erre emlékeztet ma is például a Bethánia Mozgalom Fénysugarak c. éves lelki traktátusa vagy a Boldog öregkor c. kiadvány. Számos szép lelki ének fogant a szívében és hitében.
Amikor a 90-es években feleségemmel, Röhrig Klaudia lelkésznővel az észtországi Munkácsy Mihály Magyar Kultúregyesület meghívására, a németországi Gustav Adolf Werk protestáns segélyszervezet és néhai dr. Hegedűs Loránt református zsinati elnök-püspök elvi támogatásával jártuk a Baltikumot a magyar-baltikumi magyar ajkú és német nyelvű református misszió kiépítésével próbálkozva, Vilniusztól Rigán át Tallinnig, Tartuig, mindenütt találkoztunk nevével, élő emlékezetével. Énekei, amit a sajátos baltikumi evangélikus kegyesség, pietiás tartott ébren, még ma is felcsendülnek istentiszteleteken. Amikor pedig a svájci Chrischona Basel közeli missziói-lelki központjába látogattunk, ott is kézbe vehettük énekeskönyvét, énekes önéletrajzát, a Lichtstrahlen-t.
Kedves, anyókás arcképe ott mosolygott ránk a társalgó faláról. Édesapját 1846-ban jeruzsálemi evangélikus püspöknek nevezték ki. Éveken át tartott lelki küzdelme saját értéktelenségével, kisebbrendűségi érzéseivel. Nem tudta megtalálni a helyét az ég alatt, semmirevalónak vélte magát. De jeruzsálemi évei alatt többször elment a betlehemi Születés templomába, a Gecsemáné kertbe, a Golgota hegyre, keresve a válaszokat hánykolódó lelke kérdéseire.
Nem eredménytelenül. Mert közben Isten is kereste őt! Egy karácsonyi találkozásban Jézussal 1858-ban megtér, s megváltozik az élete. Igei fénysugárba kerül a szíve. Krisztus gyógyító, életét, életcélját megértető, tisztázó világosságába. Olyan hatással volt reá a találkozás élete Urával, hogy 1862-től a házasságkötésig a jeruzsálemi protestáns leányiskola igazgatója lett. 1868-ban házasságot kötött Karl Heinrich Rapparddal, a svájci Chrischona Zarándokmisszió elöljárójával. Tíz gyermekük született. Ő lett Chrischona lelki édesanyja, sok női konferencia szervezője és vezetője, nagy lelki ébredés emberi eszköze.
Az Ige iránytűjét tette a kezükbe-lelkükbe. Viccesnek tűnhet, de nem az: európai, sőt Európán kívüli lelki befolyását találóan jellemzi, hogy egy 1973-ban Wuppertalban megjelent könyv, ami a keresztyénség atyáiról (Väter) szól, külön fejezetben foglalkozik életével (Friedrich Hauss: Väter der Christenheit). Nagyszerű szellemi adományait alkotásaiban, Krisztust és a kegyelmet magasztaló énekekben és nevelői munkájában fejtette ki.
Ő maga visszafogott, alázatos, de mindig szolgálatkész, igazi magnificatos, Istent magasztaló lélek volt. Éveken át írta napi áhítatait a Biblia Igéi alapján “Szólj hozzám, Uram”címmel. Ővele most a jászolbölcsőhöz indulunk a Krisztusban kapott kegyelemről szóló gyönyörű lelki énekével és egy félelmeket oszlató, biztató versével. Mielőtt életművének legkiemelkedőbb alkotását elolvassuk (Csak a kegyelem), akár többször is ízlelgetve benne az örökkévalóság ízeit, fedezzük fel Dora Rappard személyében a ma is érvényes, elgondolkodtató és ösztönző vonásokat. Isten ecsetvonásait portréján.
Röviden ezeket: önálló véleményalkotása volt, az Isten előtt küldetésére, öntudatára ébredő nő mintáját hagyta ránk. A másokat nem sértő emberi méltóságra elvezetett “emancipált” nő példáját, akinek megtérése óta megélt Isten-tudata nagyobb és erősebb volt, mint öntudata. Mert szíve szerint, s nem színből jutott el Betlehemig, a jászolig, s annak Uráig, s a Gyermek mellett maga is gyermekévé vált Istennek, így nagyon érzékenyített, fogékony lett a szegények sorsa iránt.
És mert igaz, hiteles volt megtérése, lelkének, tekintetének horizontja nem szűkült le népes családjára, csak Chrischonára, hanem Isten-horizontba, Krisztus-távlatba foglalva látta a világot és szolgálta embertársait imáival, fénysugarakká váló áhítatokkal, versekkel, tanításokkal. S bár lassan 100 éve, hogy elment mennyei tájak felé, mégis lelkének és összetett kezének kincseivel velünk, sőt bennünk él ma is…
CSAK A KEGYELEM
NE FÉLJ, CSAK HIGGY!
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
