Az 1919-1921-ben elindított csehszlovák állameszmeiség folyamata 10 év alatt gyakorlatilag visszafordíthatatlanná vált, amit az 1930-ban megtartott népszámlálás és annak eredménye érdemben is bizonyított. Hiába volt a magyar nyelvű országos és helyi sajtó, a magyar pártok erős kampánya, felvilágosító munkája, az eredmény ismét nem a nemzetiségnek kedvezett. Sajnos, ekkor tapasztalni lehetett a magyarságra mindig is jellemző megosztottságot beleértve, a magyar sajtóban is jelenlévő ellentéteket.
A csehszlovák parlament 1927. március 27-én fogadta el az új népszámlálási törvényt, melyet azután május 4-én tettek közzé. Eszerint az esedékes népszámlálást legkésőbb 1931 végéig kellett lebonyolítani.
Előkészítése az előzőhöz hasonlóan az Állami Statisztikai Tanács feladata volt. A nemzetiséget érintő részletek pontosítása ekkor is az általa kinevezett Népszámlálási Bizottság feladata volt. Ez többszöri módosítás, a Szlovákiából kapott tiltakozások megtárgyalása után a nemzetiségfelvétel módját úgy módosította, hogy azt nem kimondottan az anyanyelvhez, hanem a megszámlált által legtökéletesebben beszélt nyelvhez kötötte:
„„A nemzetiséget minden megszámlált lakosnál (mind a csehszlovák, mind az idegen állampolgárságúaknál) annak a nyelvnek az alapján jegyzik be, amelyet a megszámlált személy legtökéletesebben elsajátított és amelyet leggyakrabban beszél; ez rendszerint az anyanyelv. Zsidó nyelvnek tekintendő a héber nyelven kívül az úgynevezett jiddis zsargon is.“
A Losonci Hírlap már az 1930. március 23-i számában közzétette, hogy a Csehszlovák állam egész területén a népszámlálást 1930. december 1-én hajtják végre. Az Országos Statisztikai Hivatal a népszámlálásra vonatkozólag hivatalos közleményt adott ki:
„… a népszámlálási biztosok útján hajtják végre, mint 1921-ben … programját kissé kibővítik, mert több olyan szempontot fognak figyelembe venni, amit az első népszámlálás alkalmával mellőztek. … 7. Nemzetiség (anyanyelv) … Minden megszámlált lakosnak, tehát úgy a csehszlovák állampolgároknak, mint a Csehszlovákiában élő idegen állampolgároknak nemzetiségét annak a nyelvnek alapján vezetik be, amelyet a legtökéletesebben ismer és legfolyékonyabban beszél. Ez a nyelv általában az anyanyelv. A zsidó nemzetiség nyelvének a héber mellett a jiddist (jargon) elismerik. Nincs megengedve a többféle nemzetiség bevezetése. … A nemzetiségnek és az egyházhoz való tartozásnak bevallására semmiféle nyomást nem szabad gyakorolni. A megszámlált egyének adatait a népszámlálási íven csak akkor szabad megváltoztatni, ha az érdekelt fél a megváltoztatásba beleegyezik és beleegyezését aláírásával megerősíti …”.
Kiemelt témaként kezelte a népszámlálást a Prágai Magyar Hírlap is, amely már az 1930-as évfolyamának első, a témával foglalkozó írásaiban hangsúlyozta, hogy magyar pártoknak arra kell összpontosítaniuk, hogy meggyőzzék a kisebbség tagjait arról, hogy magukat magyarnak vallják. Itt – hasonlóan az előző részéhez – képi formában olvashatják el néhány írásukat.
A népszámlálás lebonyolításával kapcsolatos tennivalókat a 86/1930 számú, 1930. június 26-án elfogadott kormányrendelet határozta meg. Az eszmei időpontját 1930. december 1-jéről 2-ra virradó éjszakára helyezte. Meghatározta azt is, hogy a számlálóbiztosokat és számláló revizorokat a járási hivatalok nevezik ki. Hasonlóan az 1921-es számláláshoz az részben számlálóívekkel (kitöltése a megszámlált jogköre), részben összeírási ívekkel (kizárólag a számlálóbiztos tölthette ki). valósult meg. Annak meghatározása, hogy az egyes országrészekben melyiket használják, az országos hivatalok jogköre volt.
A nemzetiségre vonatkozó paragrafus így hangzott:
„A nemzetiség rendszerint az anyanyelv alapján jegyeztetik be. Más nemzetiséget, mint azt, amelyet az anyanyelv tanúsít, csak akkor lehet bejegyezni, ha a megszámlált személy anyanyelvét sem családjában, sem háztartásában nem beszéli és a másik nemzetiség nyelvét tökéletesen bírja. A zsidók azonban mindig vallhatják magukat zsidó nemzetiségűeknek. Bejegyezni csupán egyetlen nemzetiséget szabad. Ha valaki két nemzetiséget vall be, vagy egyet sem, akkor nemzetiségét anyanyelve alapján jegyzik be.“
A számlálóívbe bejegyzett nemzetiségi adatot a biztosnak csak a megszámlált személy beleegyezésével, kiskorú vagy beszámíthatatlan személynél pedig csak a törvényes képviselőjének beleegyezésével volt szabad megváltoztatnia.
1930 októberében a szlovákiai magyar pártok tartottak közös értekezletet és nagygyűlést Losoncon, melyről a Losonci Hírlap november 2-i száma számolt be. A tanácskozást a Magyar Nemzeti Párt és az Országos Keresztény Szocialista Párt szervezte. Mintegy 60-an vettek részt rajta, s célja egy olyan program kidolgozása volt, mellyel a szlovákiai magyarság eredményesebben dolgozhat a jövőjéért. Az egységes politikai irányvonal érdekében úgy döntöttek, hogy egy közös közjogi programot dolgoznak ki és megteszik az intézkedéseket a gazdasági valamint a kulturális együttműködés érdekében. A találkozó másnapján megszervezett nagygyűlésen a kormány adó- és gazdasági politikájával szemben léptek fel.
A felszólalók között volt dr. Szüllő Géza, Szent-Iványi József, Nitsch Andor (párhuzamot vont Szepesség és a losonci iparvidék között, melyet a nyomor párhuzamának nevezett el), Dobránszky János (igazságtalannak tartotta azt, hogy amíg Prágában el lehet olvasni a magyarországi napilapokat, addig Szlovenszkóról azok ki vannak tiltva) és mások. A gyűlés végén dr. Vida Gyula a kerületi Szocialista Párt körzeti elnöke többek között a népszámlálásra hívta fel a figyelmet, s kifejtette, hogy azon a magyarságnak minél nagyobb számban kell kiállnia a nemzetisége mellett mert úgy nagyobb súllyal és eredményességgel léphet majd fel a politikai harcokban.
A szlovákiai magyar pártok képviselői 1930 őszén megalakították a Magyar Parlamenti Pártok Népszámlálási Bizottságát, melynek elnökévé Törköly Józsefet, a Magyar Nemzeti Párt nemzetgyűlési képviselőjét választották. A magyar pártok álláspontját a képviselőház költségvetési bizottságának 1930. október 20-án megtartott ülésén fejtette ki, melyben kifejtette aggodalmaikat.
Kitért az 1921-es számláson tapasztalt visszásságokra, hangsúlyozva, hogy feltételezhetően újra megismétlődnek. Kiszámította, hogy az 1930-as népszámlálásnak 834 764 magyart kellene kimutatnia, s több módosító javaslatot is beterjesztett. Többek között azt, hogy a számlálóbiztosoknak és a felettes politikai hatóságoknak ne legyen joga felülbírálni a megszámlált lakosok nemzetiségi bevallását, hogy az 1000 lakost meghaladó településeken a számlálás számlálóívek alkalmazásával történjen és a számlálóbiztosok mellé a községi képviselőtestület 2-2 bizalmi férfit nevezhessen ki. A magyar sajtóban közzétett írásaiban hangsúlyosan figyelmeztette a magyar lakosokat, a népszámlálás fontosságára
Erre is reagálva bő terjedelemben foglalkozott a népszámlálással a szlovák nyelvű hetilap, a Národný týždenník. A 40. számban közzétett „Törköly a népösszeírásról“ c. írásban bírálta azt az igyekezetet, hogy az „magyar rendszerben“ történjen.
Hangsúlyozta hogy 1910-ben és előtte az eredményeket a szlovák nemzet kárára meghamisították. Ezt próbálta bizonyítani a 44. számban közzétett „A népszámlálás előtt“ című írása is, amelyben azt állapította meg, hogy Losonc, „ez az ezelőtt teljesen szlovák város“ teljesen el van magyarosítva. „…Az utcáin járva … nem egy házaiból szlovák vallási énekeket hallunk, s szinte egyikben sem hallunk mást, csak szlovák szót. Ha azonban ugyanezek az emberek kilépnek az utcára elfelejtik szlovák származásukat és magyarul kezdenek el beszélni“.
A következő héten a „Ha szlovák származású vagy …“ c. írásban arra szólították fel a lakosokat, hogy bátran „teljesítsék szlovák kötelességüket, ne hagyják magukat félrevezetni az ellenséges agitáció által, s jelentkezzek szlováknak. „Ha szlovák származású vagy, gyere a zászlónk alá! Az áruló az, aki most sem hallja a nemzet hangját!“.
A Losonci Hírlap 1930. november 16-i számában sokadik alkalommal hívta fel a magyar lakosok figyelmét arra, hogy merjék vállalni az anyanyelvüket.
„… Jól jegyezze meg mindenki: maga a kormány rendelte el azt, hogy mindenkinek az anyanyelve szerint kell bediktálnia nemzetiségét a népszámláláskor. Ez azt jelenti, hogy az, akinek magyar az anyanyelve, annak magyarnak kell magát bediktálni, azt magyar nemzetiségűnek kell beírni a népszámlálás összeíró ívébe … mindenki, akinek a magyar nyelv az anyanyelve, magyar nemzetiségűnek mondja-irassa magát, akár magyar párti, akár nem, egyébként ha kommunista vagy csehagár, avagy szociáldemokrata párti és szavazó is a választáskor! Mert így szól a rendelkezés, mert a népszámlálás nem politika, nem politizálás, nem pártoskodás… nagyon fontos dolog azért, mert annak eredményétől függ az, hogy a hivatalokban, … mindenütt a hivatalos életben élőszóval vagy írásban fogjuk-e használni a magyar nyelvet? …“
A lap november 23-i számában hangsúlyozottan kitért arra is, hogy a magyar nyelvű zsidók is magyarnak vallhatják magukat. Figyelmeztetett (és kért) mindenkit arra, hogy senki se cserélje fel az állampolgárságot és nemzetiséget: „A legtöbb itt élő magyarnak csehszlovák állampolgársága van, de magyar nemzetisége, anyanyelve“.
A népszámlálás előestéjén megjelent november 30-i számában hangsúlyozottan kiemelte, hogy a népszámláláskor nem „politizálást cselekszünk“, hanem arról is határozni kell, hogy „éljen vagy pusztuljon-e itt a hivatalos életben a magyar nyelv?!! A lapcím alatt kiemelt hirdetés hívta fel újra a figyelmet arra, hogy politikai, társadalmi hovatartozástól függetlenül minden magyar vallja magát magyarnak.
A Magyar Híradó ugyanekkor a jelenünkben is nagyon aktuális oldalról közelítette meg a nemzetiségekkel kapcsolatos gondokat és problémákat:
„A magyarság kulturális fejlődése csak ott találhat szabad előrehaladást, ahol a magyar lakosság száma eléri az összlakosság 20 százalékát. … le kell szögeznünk, hogy ha valahol a magyarság nyelvi jogai sérelmet szenvedtek, úgy annak egyedül és kizárólag az illető községek képviselőtestületeiben működő magyarok tétlenségének és meghunyászkodásának tudandó be. … a csehszlovák köztársaságban kulturális nyelvi elnyomatás nincs, elnemzetlenítési tendenciák nincsenek … meg kell állapítani, hogy városunkban a szlovák lakosság nyelvi és hitfelekezeti téren hátrányban van. Nincs t.i. a szlovákok számára se katholikus, se zsidó, se evangelikus hitfelekezeti népiskola dacára annak, hogy mindezekben az egyházakban tömegesen vannak szlovákok is…”.
Puntigán József
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
