El kell fogadni a tételt, hogy Európa is Kelet kultúrái felé tart. Ez főleg abból adódik, hogy Kelet fejlett kultúrái nem terjeszkedők, nem az erőszak sugárzik belőluk, hanem olyan vonzerők, amelyek fokozatosan magukhoz húzzák a nyugati civilizációt – állapítja meg Csámpai Ottó.
„A gyermekeket célző LMBTQ-propaganda, a nagyvárosokban zajló Pride-felvonulások mind-mind a politikai nyomásgyakorlás hadszinterévé váltak, ahol majd eldől, melyik nemzet tud ellenállni, és melyik lesz önmagát megsemmisító” – írja intelemként őszi kiadásában a délvidéki magyarság közéleti folyóirata, az Aracs.
A szabadkai lap, melynek főszerkesztője az Európa-érmes Bata János, kiemelten fontos fóruma a magyar szellemi életnek: olyan tartalmakat hoz felszínre, amelyek rendkívül fontosak, ám belső-magyarországi lapfelületekre csak ritkán juthatnak el.
A Kárpát-medence népeinek jövője a XXI. században címmel írt tanulmányt Csámpai Ottó szociológus, író Nyitracsehiből. A szerző a visegrádi központú Szent György Lovagrend tagja, a felföldi Balassi-hagyomány éltetője évszázadokra visszatekintve állítja fénybe a magyarság európai jelentőségét: „…ez a két tűz között vergődő, veszélyesen huzatos helyen megtelepedett, nemzetté formálódott nép nemcsak higy életben tartotta Európát, hanem értelmiségének színe-java lendítette föl Nyugat szellemi életét az atomkutatástól és holográfiától kezdve a filmművészetig, a festészetig.”
Ugyanakkor a belső szellemi élet csökevényes lett: „Ha nemzetünk nem tud megszabadulni a nyugati kultúra béklyóitól, akkor továbbra is csak a gyarmat szerepét foglyuk betölteni az új Európában” – fogalmaz. Csámpai úgy látja: „A magyarság látens erői főleg sajátos kultúrájában, észjárásában rejlenek” – írja, nem megnevezve a magyar kivételesség eszméjét.
„A kereszténység Európa civilizációjának sok évszázados keretét adja. Általa jöhetett létre, alakulhatott és fejlődhetett az az államokból álló struktúra, amelyben az államok nem csak politikai, de axiológiai – értéktani – értelemben is alakították a kontinens térképét. Olyan közösség volt, amely évszázadokig létezett, teljesítve reális lehetőségei szerint az evangelizáció küldetését, és megmutatta az embereknek a végső célhoz, Isten királyságához vezető utat” – írja Wojciech Kaliszewski. A professzor a varsóiIrodaslomkutató Intézet tudósa, és elemzésében az Európa-érmes Konrad Sutarski által szerkesztett könyvet, Az Úrangyalára harangoznak című, lengyel és magyar kortárs költők vallási témájú verseit bemutató antológiát taglalja.
Ugyanerről a könyvről írja Dr. Veres András győri vármegysés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, hogy egy erőszakos liberális ideológia „a keresztény értékek és hagyoményok eltörlését tartja legfőbb céljának, miközben minden másnak helyet ad.” Ennek következménye az is, hogy „Nyugat-Európában egyre több helyen elhallgatnak a harangok, ugyanakkor egyre több helyen szólal meg a müezzin hangja.”
„A boldog békeidők utolsó hónapjait élték a gyerekek. Semmiről em tudtak, játszottak, élvezték a gondtalanságot. Ebbe a paradicsomi idollbe robbant be a hír: a roménok betörtek Erdélybe. A négyszázezer fős román katonaság elfoglalta Csík és Háromszék vármegyét” – idézi föl a félmúltat Barabás Katalin. A szegedi író, egészségfejlesztő A „nagy háború” egy kisfiú emlékeiben címmel írt esszét, s ebben azt is fénybe állítja: „1917-ben befejeződtek a harcok. Az Osztrák-Magyar Monarchia csapatai kiűzték a románokat. Nagyszebent kemény ostrom után visszafoglalták. A román csapatokat a Vöröstoronyi-szorosban megsemmisítették.”
Hogy unokáink is leborulhassanak, hol „sírjaink domborulnak” címmel, Lerombolt emlékműveink nyomában alcímmel írt összegzést az Aracsban Stanyó Tóth Izabella. Az újvidéki újságíró rögzíti: „Szedlár Rudolfnak, a Bácsországban megjelent A szabadkai Erzsébet-szobrok nyomában című publikációjában minden fontosabb adatot megtalálunk. Majdnem mindent, mert a szobroknak se híre, se hamva. Eltűntek.”
A történelmi Torontál vármegye csenei járásának nemzetiségi és felekezeti viszonyai címmel írt tanulmányt Gyémént Richárd paksi író, nyugalmazott könyvtáros. Mint tisztázza: a Magyar Királyság 63 vármegyéje közül a negyedik legnagyobbnak számított. Torontál vármegye területe 9903 négyzetkilométer volt. Székhelyen Nagybecskerek, s oda tartozott Nagykikinda „ugyancsak rendezett tanácsú” város is, Pancsova pedig törvényhatósági jogú város volt. A térség Csatád nevű vérosáról írja a szerző: 1951 és 1956 között 488 német lakost hurcoltak el a románok Baragan munkatáborába.
Az Aracs tényrögzítése rendkívül fontos ahhoz, hogy valóságos képünk legyen a történelmünkről és a jelenünkről. Ezeknek az ismereteknek a birtokában tudunk felelősségteljes döntéseket hozni családunk biztonságának megőrzéséhez.
M. P.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
