Németországban meghalt az első német beteg a MERS-fertőzés miatt

Németországban az alsó-szászországi Ostercappeln egyik kórházában MERS koronavírus-fertőzés okozta szövődményben elhunyt egy 65 éves német férfi – közölte a klinika kedden.

Ez volt az első eset, hogy egy német állampolgár a saját hazájában a járvány áldozata lett. A halál június 6-án történt, de a klinika csak most közölte a hírt, amely szerint az észak-rajna-vesztfáliai illetőségű beteg egyik szerve mondta fel a szolgálatot a fertőzés nyomán.

Cornelia Rundt alsó-szászországi tartományi egészségügyi miniszter nagy sikernek minősítette, hogy a fertőzés nem terjedt át másokra. Több mint 200 emberen végezték el a teszteket, amelyek mindegyik negatív eredményt hozott.

Hírdetés

A német férfi februárban az Egyesült Arab Emírségekben, szabadsága alatt kapta meg a fertőzést. Feltételezések szerint egy állatvásáron fertőződhetett meg. A tevék gyakran hordozói a MERS koronavírusnak.

A 65 éves férfi a harmadik beteg Németországban, akik MERS-fertőzéssel kezeltek. 2013 márciusában Münchenben meghalt egy 73 éves férfi az Egyesült Arab Emírségekből, egy másik, Essenben kezelt beteg pedig túlélte a fertőzést.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »