Ennek a politikai kultúrának a gyermekei képezik a jelenlegi német politikai és sajtó-elitet, ami nem csoda, hiszen ez volt a cél.
Miután fény derült arra, hogy a rendőrség és a média is módszeresen igyekezett eltusolni a szilveszter éjszakáján a kölni pályaudvar előtt történteket, egyre több forrásból szivárognak ki olyan részletek, amelyek a német rendőrség helyzetének ellehetetlenüléséről, s bizonyos mértékig a németországi társadalmi, politikai helyzet destabilizációjáról szólnak. A rendőrség elbizonytalanodása persze már önmagában is aggasztó lenne egy hagyományosan rendszerető országban, ám a jelenség önmagán túl mutat egy olyan államban, ahol a föderatív berendezkedés következtében különösen fontos a tartományi és a szövetségi szint zökkenőmentes együttműködése.
A német egység 1871-es létrejötte óta a részek és az egész viszonya folyamatosan finomodott, s nem véletlen, hogy a szövetség és a tartományok együttműködését manapság is általában külön államminiszter felügyeli a berlini kancellári hivatalban. A föderális berendezkedés a konszenzuskereső politikai kultúra igazi melegágya, hiszen a különböző tartományokban és a szövetségi szinten más és más pártpolitikai konstellációk által biztosítható a kormányképes többség. Ebben a helyzetben az egyes szereplők óvatosan bánnak egymás minősítésével, kerülik a politikai eszkalációt. A rendszer persze nem véletlenül alakult ki így: a II. Világháborút követően a szövetségesek a súlyok és ellensúlyok olyan viszonyrendszerét akarták megteremteni, ahol a demokrácia teljes körű biztosítása ellenére sem juthat többséghez egy szélsőséges párt. Ez természetesen kihat a nyelvhasználatra és a sajtó szerepére is, ami a napfényes, konszolidációs időszakokban nem is jelent gondot. Ennek a politikai kultúrának a gyermekei képezik a jelenlegi német politikai és sajtó-elitet, ami nem csoda, hiszen ez volt a cél.
Egy éles, sőt drámai helyzetben ugyanakkor az amúgy bevált, sikeres módszertan napok alatt csődöt mond. A rendszer ellentmondásossága persze abban rejlik igazán, hogy ilyen konszenzus-orientált viszonyok között is valahogy többséget kell szerezni a választásokon, vagyis ilyen „fékezett habzású”, nüanszokra figyelő személyiséggel és érveléssel lehet a nagyon kiegyenlített viszonyok között előnyhöz jutni. Ezeken az oldalakon is kifejtettük már néhányszor, hogy a német kancellár sem a bukására játszik, politikájával ugyanúgy a főhatalom megtartása a célja, mint bármelyik kollégájának Európa-szerte. Igaz ez még akkor is, ha cselekedetei mögött ott húzódnak bizonyos keresztyén szociál-etikai alapvetések, amelyek egyébként jó másfél évszázada fontos szerepet játszanak a német politika filozófiai megalapozásában. Elmondtuk korábban azt is, hogy kancellárként figyelnie kell a szociáldemokrata koalíciós partner bázisára és – ez is a föderatív berendezkedés „szépsége” – saját pártja bizonyos tartományi kapcsolataira is, például Hessenben, ahol a Zöldekkel kormányoznak együtt. Ha ezt nem tenné, nem tette volna mindeddig, sokkal nagyobb kárt okozhatott volna a saját hatalmi bázisának, mint így, amikor „csak” pártjának jobboldalát bizonytalanította el.
Félreértés ne essék: mindez csak magyarázza, de korántsem menti Merkel eddigi teljesítményét a menekült-ügyben, arról nem is beszélve, hogy a migránsokkal szelfizős gesztusok mennyire felesleges és főleg kockázatos túlzások voltak. Azért nem menti, mert a migráns-áradattal olyan biztonsági kockázatokat is magára – s persze bizonyos mértékig magunkra – vett, aminek következményei beláthatatlanok. Ebből a szempontból a kölni incidens – e helyről is együtt érzünk persze minden áldozattal – alacsony ár volt azért, amit e tanulópénzzel a társadalmi integráció végtelen lehetőségeiben bízó elit tudatállapotának megváltoztatásáért meg kellett fizetni.
Azáltal ugyanis, hogy egy már-már szabados nagyváros emancipált és öntudatosan szilveszterező leányai, asszonyai váltak a migránsok szervezett erőszakának áldozatává, a tudatállapot bizony gyorsan megváltozott. Amikor a szociáldemokrata német igazságügy-miniszter a szilveszteri bűntettek szervezettségéről beszél, vagy párttársa, az illetékes tartományi belügyminiszter a kölni rendőrség teljesítményéről és kommunikációjáról szólva a politikai korrektséget kárhoztatja, akkor biztosak lehetünk abban, hogy a baloldalon is gyökeresen megváltozott a migráns-ügy percepciója.
S ahogy egyre inkább halad előre a nyomozás és fény derül az újév hajnali gazemberségek részleteire, egy hosszú évtizedek óta, nagy erőfeszítéssel táplált, népnevelő szándékú illúzió vész el – pártpolitikai hovatartozástól függetlenül – az egész német társadalomban. Azoknál is, akik eddig a Willkommenskultur felkent papjai voltak. Vagy ha esetleg az illúzió valamiért mégis tovább élne, az áldozattá vált nőkre való tekintettel ezt nem lesz „politikailag korrekt” kimondani.
S amikor már tudjuk, hogy az 516 feljelentésből 237 szexuális bűncselekményre vonatkozik, ebből 107 rablás is, az előállított (egyelőre mindössze) 19 gyanúsított közül 10 regisztrált menekült, 7 illegális, 2 pedig kiskorú, akkor a német kancellár azt mondhatja, hogy lám, én megpróbáltam, nem ment. S kevesebb könnycsepp hullik majd – ha egyáltalán – akkor, amikor az első katonai gépek megindulnak a kitoloncoltakkal oda, ahonnan ők néhány hónapja elindultak. Az erre vonatkozó törvényi felhatalmazás ugyanis korábban már megszületett. Ám még ennél is fontosabb, hogy semmi esélye ne legyen egy politikai, társadalmi destabilizációnak, helyre álljon a konszenzus vezérelt együttműködés a tartományok és a szövetségi szint között. A konszenzus tárgya azonban a tények súlya alatt nem lehet más, mint egy, a belbiztonsági szempontokat előtérbe helyező erősen korlátozó bevándorlás-politika.
Prőhle Gergely
helyettes államtitkár, EMMI
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
