Német nemzetiségi hetet tartottak a mohácsi Park utcai katolikus óvodában

2024 januárjában két héten át német nemzetiségi gyökereikre figyelnek a Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő mohácsi Park Utcai Katolikus Általános Iskola és Óvoda legkisebbjei. Az intézményben hagyomány, hogy nemzetiségi hét keretében segítik a gyermekek német nemzetiségi identitástudatának, kötődésének kialakulását. Az óvoda beszámolóját szerkesztve közöljük.

Immár hagyománnyá vált intézményünkben a két hetet felölelő nemzetiségi hét. Ez nemcsak nekünk, óvodapedagógusoknak fontos, hanem gyermekeinknek is, hiszen sok ismeretre tehetnek szert és élménydús tevékenységeket ismerhetnek meg, illetve próbálhatnak ki.

Minden ilyen tevékenységet alaposan és tudatosan kell megtervezni, figyelembe véve a gyermekek életkori sajátosságait. A nemzetiségi kultúrkincsből és az anyanemzet kultúrájából (irodalom, zene, népi játék) tudatosan felépített tematika segítségével változatos módon szervezzük meg a nyelvelsajátítást. Fontos számunkra, hogy gyermekeink megismerjék német őseink betelepítését, mindennapi életüket, szokásaikat, ruházatukat.

A nemzetiségi hét jó alkalom arra, hogy megelevenedjenek azok a régi szokások és hagyományok, melyekkel a gyermekek többnyire a családban már nem, csak az óvodában ismerkedhetnek meg. Óvodánkban kiállítás látható, ahol megcsodálhatjuk a nemzetiség még megmaradt tárgyi értékeit, kincseit.

Hírdetés

Az idei évben vállkendőkből és viseletbe öltözött babákból nyílt kiállítás. Témáink voltak még az idén a nemzetiségi viselet, konyhai eszközök és az étkezési szokások, a sváb parasztház, gyermektáncok és játékok.

A kéthetes projektet egy gyermekek számára szervezett sváb bál zárja, ahol fellépnek iskolánk tanulói sváb táncokkal, illetve a nagycsoportosok énekekkel, táncokkal. Nagyon jó hangulatú, örömteli perceket szerezhetünk ezzel a gyerekeknek, és az előkészületek is nagyon jó csapatépítő hatással bírnak.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »