Nem vigyázott az 5 éves kisfiára a kosdi „mintaapa”, bennégett a fészerben

Nem vigyázott az 5 éves kisfiára a kosdi „mintaapa”, bennégett a fészerben

Nem vigyázott az 5 éves kisfiára a kosdi „mintaapa”, bennégett a fészerben

Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt emelt vádat a Pest Megyei Főügyészség azzal a férfival szemben, akinek óvatlansága miatt tűz ütött ki egy kosdi ház melléképületében, amelyben kisgyermeke életét vesztette – tájékoztatott a vádhatóság.

Hírdetés

A vádlott és felesége négy közös gyermekét nevelte Kosdon. Az apa szülői feladatait elhanyagolta, szabadidejében „italozott, tévézett, internetezett”.

2018. augusztus 13-án az asszony a legkisebb gyermekével orvoshoz ment, addig a többi gyereket a nagymamához vitte, ahol előbb a nagyszülő, majd később az apa felelt értük.

A vádlott öngyújtókat töltött, és nem vette észre, hogy 5 éves kisfia az egyik öngyújtót eltette. Ebéd után a vádlott bezárkózott a szobába, gyermekei felügyeletével nem foglalkozott. A gyerekek először tévéztek, majd az udvaron egy régi bútorokkal, lomokkal teli melléképületben játszottak, ahol meggyújtottak egy papírzacskót. A lángoló papírt a nagyobbik fiú megpróbálta eloltani, de nem sikerült neki, ezért kiszaladt az épületből. Ötéves testvére az épület sarkába kuporodott és segítségért kiabált.

A nagymama, majd a vádlott a lángok miatt nem tudott bemenni a kisfiúért. A család ismerősei hívták a tűzoltókat, akik 10 perc alatt a helyszínre értek és megkezdték az oltást, de a kisfiú meghalt a tűzben.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »