“Nem tűrhetők az országban olyanok, akik hazai kenyeret esznek, és az ellenség parancsát követik”

“Nem tűrhetők az országban olyanok, akik hazai kenyeret esznek, és az ellenség parancsát követik”

Minden nemzeti ügyben – határon innen és túl – napról napra szövetkezni kell a nemzet biztonságáért, gyarapodásáért ebben a globális kihívásoknak kitett világban – mondta Szili Katalin miniszterelnöki megbízott szombaton a XXIII. Majki Rákóczi Napon elmondott köszöntőjében.

A volt házelnök a Rákóczi Szövetség oroszlányi szervezetének hagyományos rendezvényén elmondott köszöntőjében hangsúlyozta, minden pillanatban a haza szolgálata, a nemzet iránti hűség kell, hogy “korparancsként irányítsa tetteinket”, mert csak így biztosítható a következő generációk biztonságos élete.

Szili Katalin úgy fogalmazott, Rákóczi Ferenc a haza, a hit és a hűség állócsillaga a magyar históriában. Felidézte, hogy a magyar történelem leghosszabb szabadságharcát vezető Rákóczinak egy független, önálló ország felépítése volt a célja, aminek eléréséhez a nemzeti egység megteremtését akarta megvalósítani a Kárpát-medence népeivel közösen harcolva.

“Nem tűrhetők az országban olyanok, akik hazai kenyeret esznek, és az ellenség parancsát követik”

Hírdetés

– idézte az Országgyűlés korábbi elnöke a fejedelmet.

A haza és nemzet szeretete mindenek felett álló erkölcsi parancs volt számára, személyes sorsa pedig teljesen összefonódott a nemzet ügyével, amikor a nemzeti érdekeket állította szolgálata előterébe – méltatta Rákóczi Ferencet Szili Katalin. A miniszterelnöki megbízott szerint a Rákóczi Szövetség is hasonlóan cselekszik, amikor iskolázási segélyt nyújt, kisebbségvédelmi kezdeményezéshez aláírást gyűjt, vagy éppen táborokat szervez.

MTI

The post “Nem tűrhetők az országban olyanok, akik hazai kenyeret esznek, és az ellenség parancsát követik” appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »