Nem támogatunk a magyar és az európai gazdák érdekeivel ellentétes javaslatot

Nem támogatunk a magyar és az európai gazdák érdekeivel ellentétes javaslatot

Az Európai Parlament Nemzetközi Kereskedelmi Bizottsága (INTA) kedden megszavazta az intézményközi tárgyalások során létrejött megállapodást, amely arról szól, hogy Ukrajna túlnyomórészt vámok és mennyiségi korlátozások nélkül hozhassa be az Unióba a termékeit további egy éven át.

Győri Enikő és Deli Andor fideszes EP-képviselők a szavazás kapcsán elmondták: „A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja nemet mondott a javaslatra. Nem támogatunk semmilyen megállapodást, amíg az a magyar és az európai gazdák érdekeivel szembemegy.”

Győri Enikő rámutatott: „Ma az Európai Bizottság javaslatához képest jobb szöveget fogadott el a szakbizottság, azonban ez még mindig kevés.

Az viszont nem jó megoldás, hogy a kisebb zavart okozó terményekre kiterjedne védintézkedés, a búzára pedig nem. Ukrajnával szolidárisnak kell lennünk, de ennek árát nem az európai gazdákkal kell megfizettetni” – fogalmazott a magyar képviselő.

Deli Andor kiemelte: „Ma ismét bebizonyosodott, hogy Brüsszel Ukrajna érdekeit az európai gazdák és polgárok érdeke elé helyezi. Magyarország ezzel szemben továbbra is ki fog állni a gazdáiért: addig tartjuk hatályban az egyoldalú importtilalmat, amíg nem születik elfogadható európai megoldás”.

Hírdetés

2022 júniusában az EU – az Ukrajnával való szolidaritás jeleként – egy évre felfüggesztette az ukrán behozatalra vonatkozó vámokat és mennyiségi kvótákat, amelyet aztán 2023-ban további egy évvel meghosszabbított. Időközben bizonyos ukrán agrártermékek elárasztották az Ukrajnával határos tagállamokat, komoly piaci zavarokat okozva. Az Európai Bizottság négy és fél hónapra (2023. május 2. – szeptember 15.) szolidaritást vállalt az öt határ menti tagállammal (HU, PL, SK, RO, BG) engedélyezve az ukrán búza, kukorica, napraforgó és repceolaj importtilalmát ezen országok területére.

Ezt az intézkedést végül szeptember 15-én Ursula von der Leyen, a Európai Bizottság elnöke egyoldalú döntéssel feloldotta.

Az új javaslat már megerősített védintézkedéseket tartalmaz, amelyeket akár regionális zavarok esetén is lehet aktiválni, illetve három termék esetében (baromfi, tojás és cukor) automatikus védintézkedéseket vetít elő. Ezen termékeknél ha a behozatal meghaladná a 2022–23. évi átlagbehozatalt, visszaállítják a liberalizáció előtti kvótákat.

Az Európai Parlament néhány képviselője, köztük Győri Enikő fideszes EP-képviselő kezdeményezésére a múlt heti plenáris ülés megszavazta, hogy az automatikus védintézkedéseket a már meglevő három terméken túl (baromfi, tojás és cukor) további termékekre bővítsék ki, így a búzára, árpára, zabra, kukoricára és mézre, illetve hogy a védintézkedések aktiválásának alapját a 2021–23. évi átlagbehozatal adja, ami kedvezőbb volna a Bizottság által javasolt 2022–23. évi bázisnál.

Az EP küldöttsége azonban az intézményközi egyeztetések során nem tudta megvédeni az EP mandátumát, így a búza nem került be az automatikus védintézkedések alá, illetve csak részben sikerült javítani a referenciaévet: 2021. második fele – 2022–2023-as év átlagbehozatala szolgál alapul az automatikus védintézkedések aktiválásához.

(Sajtóközlemény/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »