Nem szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban egy balatonszepezdi képviselő – megfoszthatják a megbízatásától

Nem szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban egy balatonszepezdi képviselő – megfoszthatják a megbízatásától

Nem szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban egy balatonszepezdi képviselő – megfoszthatják a megbízatásától

Nem szerepel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) köztartozásmentes adózói adatbázisban (KOMA) a balatonszepezdi önkormányzati képviselője, Inhof Tamás – tudta meg a Privatkopo.hu. A vonatkozó törvény szerint méltatlanság miatt a képviselőtestület határozatával megszüntetheti annak az önkormányzati képviselőnek a megbízatását, akinek az állammal, önkormányzattal szemben köztartozása áll fenn.

Balatonszepezden két év alatt három választás volt. Az elsőn nem indult polgármester, a másodikon győztes Dr. Bocskov Jordánnal a helyiekből álló képviselőtestület nem kívánt együtt dolgozni, ezért feloszlatták magukat. Az idei, harmadik választáson – kétes körülmények között, mindössze hat szavazat különbséggel – nyert a szintén szepezdi ex-tévészerelő, Bíró Imre. A rendőrség vizsgálja a választás körülményeit, kihallgatás és iratlefoglalás is történt már az ügyben. A képviselők között több olyan található, aki az előző ciklusban is tagja volt a testületnek. Így Inhof Tamás is, aki jelenleg nem szerepel köztartozásmentes adózói adatbázisban.

Hírdetés

A törvény 38.§ (4) bekezdése kimondja: „Az önkormányzati képviselő megválasztásától számított harminc napon belül köteles kérelmezni felvételét az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározott köztartozásmentes adózói adatbázisba (a továbbiakban: adatbázis). Az önkormányzati képviselő az adatbázisba történő felvételére irányuló kérelme benyújtásának hónapját követő hónap utolsó napjáig köteles a képviselő-testületnél igazolni az adatbázisba való felvételének megtörténtét”.

A NAV kizárólag abban az esetben veszi fel az adózót az adatbázisba, ha megfelel a feltételeknek, azaz: nincs lejárt, rendezetlen köztartozása.

A Privatkopo.hu megkérdezte Inhof Tamást és Zánka jegyzőjét is, de választ nem kapott, noha a jegyző feladata a törvényesség felett őrködni.

A KOMA listában nem szereplő képviselő méltatlanlanságáról, azaz megbízatásától megfosztani a képviselőtestületnek van joga.

Az még Balatonszepezd legújabb krónikájához tartozik, hogy a korábbi polgármester, Dr. Bocskov Jordan lemondott a mintegy másfélmillió forintra rúgó tiszteletdíjáról helyi civil szervezetek, köztük az Őszikék nyugdíjasklub javára. Úgy tudni, a pénz nem került a kedvezményezettekhez.

A helyiek elmondták azt is a bűnügyi portálnak, hogy egy szakképesítés nélküli, csupán általános iskolai végzettséggel rendelkező hölgyet akarnak falugondnoknak kinevezni, azonban a munkakör betöltéséhez legalább falugondnoki képesítés szükséges.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »