Nem leszel az év embere! – Heti progresszió (CXIII. rész)

Nem leszel az év embere! – Heti progresszió (CXIII. rész)

Szeretettel köszöntök minden kedves olvasót a 2022-es év első Heti progressziójában. Új év ide, vagy oda, a rovaton belül semmi változás nem történt, ezúttal is három hírt hoztam önöknek, most az internetes kihívások, az angol közélet és a kriptovaluták világából. Harcra fel!

3. Rögtön az első "versenyző" kissé elüt az eddig megszokott trendektől. Dióhéjban annyit, hogy azért tettem bele a válogatásba, mert kiválóan bizonyítja, hogy a technikai vívmányok közepette egyre elbizakodottabb emberiségnek nem hogy a "történelem vége" nem jött el, de talán soha ennyi kihívással nem kellett még szembenéznie.

A különböző, világhálón található, főleg a fiatalok körében népszerű kihívásokért a közösségi média különböző felületei egy személyben okolhatóak. Kezdetben ennek zászlóshajója a Facebook volt, majd a TikTok előretörésével, ennek a célnak jobban megfelelő adottságai miatt a kihívások fő színterévé vált. Értelemszerűen, a kihívásokat az alanyok videón rögzítik, majd egyfajta "bizonyíték" gyanánt feltöltik a netre, amely így egyre gyorsabban és gyorsabban terjed. Kihívásokat ma már nem csak emberek, hanem mesterséges intelligenciák is kínálhatnak, ebből volt nem is olyan régen egy meghökkentő probléma.

Amazon Alexa a mindenki által ismert Amazon gigavállalat személyi asszisztense, amelyet a mamutcég sok, egymástól különböző célra is felhasznál. Év végén Alexa gyilkos hangulatban lehetett, ugyanis kis túlzással majdnem megölt egy 10 éves kislányt, aki az anyukájával internetes kihívásokat teljesített a karácsonyi szünetben. Mivel Alexa alkalmas arra, hogy kihívásokat javasoljon, más ötlet híján a kislány tőle kért tippeket.

Majd az Amazon asszisztense a következőt javasolta: "dugj be félig egy telefontöltőt a konnektorba, majd a szabadon lévő villájához érints egy pénzérmét." A kislány anyukája pont ott volt, így tudott szólni a lányának, aki egyébként amúgy sem végezte volna el a kihívást. Minderről Twitteren számolt be az édesanya.

Egyébként nem véletlen, hogy Alexa ezt a kihívást ajánlotta a kislánynak. Ugyanis köszöni szépen, de Alexa nélkül is elég jól terjed TikTokon, annak ellenére, hogy baleset- és életveszélyes. A személyi asszisztens tehát ezen tény alapján javasolta a kihívást, ám annyira még nyilvánvalóan nem értelmes, hogy "önmagától" belássa, mi is a probléma háttere.

2. Ha haladóéknak valami nem tetszik, vagy nem az ő szájízük szerint alakulnak dolgok, akkor nincs más lehetőség, mint törölni, törölni, törölni. 2021 végén a The Guardian közönségszavazás formájában kívánta megválasztatni az év emberét az olvasóival, ám a kampánynak nem lett jó vége. A december 15-én indult szavazáson hamar J. K. Rowling vette át a magabiztos vezetést, majd ezt követően az egész voksolás minden elemével együtt nyomtalanul eltűnt.

Hírdetés

Noha a cseppet sem jobboldali beállítottságú brit írónő még mindig ikonnak számít az országban, hírnevét számos ügy megtépázta különutas, sajátos véleményei miatt. A múltban több ilyenről beszámoltunk mi is (például itt, vagy itt), a "törlést" pedig épp a skót rendőrségről alkotott elmarasztaló és jogos véleménye miatt kaphatta, amit épp a szavazás kezdete előtt pár nappal tett közzé.

Ám a dolgot meg is fordíthatjuk: lehet, hogy nem csak a törlést kapta az előbbi véleménye miatt, de a magas szavazatszámot is, ráadásul egy nyíltan (szélső)baloldali lap olvasóitól. Ezt a jelenséget hívják talán utolsó reménysugárnak, amit a nyugati civilizációba vethetünk. Persze az, hogy a szigetországban már Rowling lett az LMBTQ-mozgalom egyik céltáblája, legalább annyira elkeserítő mint beszédes. Ugyanis, ahol az írónő számít "szélsőjobboldalinak", ott már valami helyrehozhatatlan törés keletkezett.

1. "Pótolhatatlan" kezdeményezés indul útjára 2022 elején. Ha már 2021 augusztusában elrajtolt a Gypsycoin (apropó, hogy állnak az árfolyammal?), miért ne lehetne az LMBTQ-közösségnek is saját kriptovalutája?

A maricoin Spanyolország fővárosának "melegnegyedéből", Chueca városrészből indul, s tíz vállalkozás összefogása biztosítja hozzá az anyagi hátteret. Az alapítók célja nem kisebb, mint, hogy az LMBTQ-mozgalom gazdasági erejét kihasználva "megváltoztassák a világot". Lássuk, hogyan:

1. A coin segítségével lényegében hálózatot építhetnek ki az azt elfogadó szállodák, éttermek, bárok stb-stb. között, így kialakítva egy olyan LMBTQ-közösséget, amely az elköltött kriptovaluták útján lényegében saját maga profitál pusztán a létezéséből. Több felmérés szerint ugyanis az LMBTQ-közösség vásárlóereje számottevő, 2018-ban csak az Egyesült Államokban 1 billiárd dollárra becsülték.

2. A maricoint azok a vállalkozások fogadják/fogadhatják majd el, amelyek "diszkriminációmentes" működést vállalnak és aláírják az "egyenlőségről" szóló nyilatkozatot. Persze mindezzel ravasz módon pont nem egyenlőséget teremtenek, hanem egy már említett gazdasági hálózatot, ahol azokat juttatják előnyökhöz, akik vállalják a szivárványosok kiszolgálását. Ráadásul így még a valuta térképére is felkerülnek, ahol már eleve ezeket az üzleteket kínálják majd a homokosok számára. Persze, jól tudjuk, a baloldal szerint soha, semmilyen hálózat "nem létezik", csak hát éppen a szemünk láttára elevenedik meg még egy.

3. A coin célja nem titkolt módon az is, hogy ne a nagyvállalatok, hanem az LMBTQ-közösség profitáljon a saját vásárlói erejéből. Hatalmas pofon ez az említett vállalatok számára. Ők, akiknek oroszlánrésze van abban, hogy mindenféle LMBTQ aberráltság mainstream dologgá vált, most már hirtelen feleslegessé váltak, hiszen az általuk felélesztett közösség önállóan is kezd magára találni, ráadásul a "get woke, go broke" szellemében számos, normális értékrendű vásárlót elveszthettek ezek a nagyvállalatok. Persze, öröm lenne látni, ha egy hatalmasat koppannának, csak az általuk (is) felgerjesztett probléma attól még velünk marad…

Ha a coin életben marad (a kriptovaluta nem egy életbiztosítás), akkor még sok fejfájást okozhat a normalitás számára, reméljük, idáig azért nem jutunk majd el. Mindenesetre én buzipénzmentes boldog új évet kívánok minden kedves olvasónknak, s kérem, idén is kövessék a Heti progresszió részeit! A hírbeküldős e-mail-címünk sem változott, továbbra is a [email protected] üzemel majd.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »