Nem lehet megvonni Borkaitól az olimpiai életjáradékot

Ugyan a Magyar Torna Szövetség visszahívta a Magyar Olimpiai Bizottságból a botrányokba keveredett Borkai Zsolt volt MOB-elnököt, a volt olimpiai bajnok, jelenlegi győri polgármester életjáradékának sorsáról a MOB nem nyilatkozott, és az Index konkrét kérdésére is azt válaszolta: "Az olimpiai járadékkal összefüggő minden feladatot a sportpolitikáért felelős miniszter lát el."

Ezért a lap a sportügyekért is felelős Emberi Erőforrások Minisztériumához, konkrétan Szabó Tünde államtitkárhoz fordult a Borkai szöuli aranyérme után járó 324 ezer forintos életjáradék sorsának kérdésében, illetve azzal kapcsolatban, hogy a minisztérium mi alapján mérlegelheti a folyósítás megvonását.

Az Emmi a törvény betűjéhez terelte őket, ugyanis válaszában leszögezte:

A sportról szóló 2004. évi I. törvény világosan, objektív tényezők mentén szabályozza az olimpiai járadékra vonatkozó érdemtelenséget.

Hírdetés

Azaz

  • „érdemtelen és nem részesül járadékban az a jogosult, aki büntetett előéletű, büntetlen előéletű, de vele szemben a bíróság bűncselekmény elkövetése miatt próbára bocsátást alkalmazott a próbaidő, annak meghosszabbítása esetén a meghosszabbított próbaidő elteltéig“
  • Ezen túl a sporttörvény lehetővé teszi az olimpiai járadék folyósításának felfüggesztését, ha valaki (a magánvádas vagy a pótmagánvádas eljárást kivéve) büntetőeljárás alatt áll.
  • Ez lényegében azt jelenti (bár az Emmi explicite nem mondta ki), hogy amíg Borkai ügyei nem lépnek túl a feljelentéseken, addig a polgármester élvezheti az életjáradékot.

    A Párbeszéd és a Jobbik egyébként egyaránt törvényjavaslatban akarják módosítani az olimpiai életjáradék odaítélésének szabályát, hogy az „arra méltatlanná vált“ olimpikonoktól is meg lehessen vonni az összeg folyósítását.


    Forrás:kuruc.info
    Tovább a cikkre »