Nem kíméltek se időst, se gyereket: rövid időn belül háromszor lendült támadásba a cigány páros

Nem kíméltek se időst, se gyereket: rövid időn belül háromszor lendült támadásba a cigány páros

Nem kíméltek se időst, se gyereket: rövid időn belül háromszor lendült támadásba a cigány páros

A csepeli rendőrök egy órán belül elfogták azt a nőt és férfit, akik a gyanú szerint több embert is kiraboltak egy parkban – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Hírdetés

A nyomozó hatóság tájékoztatása szerint egy férfi és egy nő 2019. szeptember 27-én, reggel 7 órakor, a csepeli Szent Imre parkban először egy padon ülő idős férfit próbáltak meg kirabolni, a pénzét és a telefonját követelték, de végül zsákmány nélkül távoztak. Ezután odamentek három fiúhoz, közülük kettőt a férfi ököllel megütött és elvették tőlük a pénzüket.

A páros ezt követően a közeli buszmegállóban várakozó 11 és 14 éves testvérpárhoz ment oda, akiket veréssel fenyegettek meg. A kislányok megijedtek és odaadták a pénzüket. A testvérek bementek a kerületi rendőrkapitányságra és segítséget kértek.

A rendőrök rövid időn belül azonosították a bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható 20 éves B. Norbertet és a 22 éves R. Elizát, akiket egy szállón fogtak el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitánysága rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a budapesti nő és a férfi ellen.

Mivel gyanú merült fel arra, hogy a R. Eliza és B. Norbert követett el hasonló bűncselekményeket, a rendőrség kéri, hogy akik sérelmére hasonló bűncselekményt követtek el, azok jelentkezzenek a BRFK XXI. kerületi Rendőrkapitányságán, vagy a 01210/1492/2019.bü. ügyszámra hivatkozva tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »