Nem kellettek a buszok a migránsoknak

 

Néhány kilométerre vannak a szerb-magyar határtól azok a migránsok, akik még pénteken indultak el gyalog Belgrádból, hogy hazánkon keresztül folytassák útjukat Ausztria és Németország felé. A szerb hatóságok buszt küldtek értük, ám a mintegy 130 fős csoport inkább maga folytatta az utat Horgos felé.

Belgrádban és út közben is többen éhségsztrájkba kezdtek az egyébként folyamatosan fogyatkozó csoportból. “Ha elérünk a határhoz, ott újra sztájkolni fogunk, hogy így üzenjünk Európa vezetőinek, hogy nyissák meg a határt” – nyilatkozta az M1-nek a egy afgán férfi a gyaloglók közül.

Útközben a segélyszervezetek orvosai látták el azokat, akik sérüléseket szenvedtek útközben. Többen arra szánták a pihenőidőt, hogy új transzparenseket gyártsanak, amelyeken a határ megnyitását követelték.

A mintegy 140 bevándorlót Szabadkától már szerb rendőrautók kísérték, a migránsokat addig kísérő rendőrökhöz újabbak csatlakoztak.

Humanitárius okokra hivatkozva a szerb hatóságok buszokat küldtek a Királyhalma és Horgos között tartózkodó migránsokért – ezt már 16 óra után jelentette az M1 tudósítója a helyszínről. A szerbek a horgosi határhoz szállították volna a mintegy 130 migránst, ám azok nem akartak felszállni a járművekre, hiába győzködték őket hosszú időn keresztül a rendőrök.

“Három autóbuszt küldött a rendőrség, hogy elszállítsák az agyonfáradt migránsokat a horgosi határra, de ők bizalmatlanok, nem voltak hajlandóak az autóbuszokba beszállni. Úgy döntöttek, hogy gyalogosan folytatják az útjukat” – jelentette kora este az M1 tudósítója a helyszínről.

A határ közelében befogadóhelyet alakítottak ki a szerbek a migránsok számára, ugyanitt szemmel láthatóan egyre erősebb a rendőri készültség – tette hozzá.

A szerb-magyar határon jelenleg körülbelül 900 migráns tartózkodik, ebből Horgoson mintegy 700-an, a Kelebiai átkelőnél pedig több mint 200-an.

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója, Bakondi György a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában kijelentette: intenzív nyomás alatt tartják a migránsok a magyar-szerb határt. Hozzáette: bár a klasszikus balkáni útvonal lezárult a migrációban, az embercsempészek újakat kerestek, így a magyar-szerb határra két irányból is érkeznek illegális bevándorlók: egyrészt Törökország és Bulgária, másrészt Macedónia felől.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »