Pedig legtöbben a saját és a magyar nép igazáért harcoltunk, nem Orbán Viktorért vagy Semjén Zsoltért, és pláne nem Mészáros Lőrincért.
Olyanként, aki akkor is kivette a részét a tüntetésekből és akkor is kapott bőven könnygázt, farkasszemet nézett a rendőrattakokkal és akitől pár lépésre suhogtak a rendőrkardok, fel nem fogom, hogy kívánhatnak még azok közül is páran hasonló rohamokat, akik maguk is átélték az akkori eseményeket.
Mert azoknak a szűk logikáját értem, akik a fotel kényelméből már akkor is helyeselték a rendőri brutalitást, csak éppen még a szegfű vagy a szabad madarak mellé húzták az ikszet. Velük nincs is túl sok dolgom, legfeljebb elcsodálkozni annak bizarr jellegén, hogy egykori elvbarátaik közül is kint vannak páran a csontroppantó hidegben, és ugyanúgy a kormány ámokfutása ellen küzdenek. De az ő jellemfejlődésüket legalább még tudom becsülni.
Azok előtt viszont értetlenül állok, akik farizeus szemforgatással rázzák az öklüket, és recsegő Caps Lockkal üvöltik a kibertérbe:
„DEHÁT A SZÁNKÓK!!!”
És fintorítják az orrukat, hogy mi lesz szegény éhező gyerekek ajándékával, és pár blőd rigmuson háborognak, amelyek a Szent Korona sérelmére hangzottak el egyszer, és azóta soha többet. Nem fogom föl, miért nem látják, hogy a nélkülöző gyermekeknek nem szánkóra van szükségük, hanem arra, hogy családjuk munkát kapjon, hogy édesanyjuk és édesapjuk ruházni és eteti tudja őket, hogy tanulhassanak és előrébb juthassanak az életben.
Mert a szánkóktól nem fognak felemelkedni a szándékosan a legalantasabb, megvásárolható nyomorban tartottak, de még csak jól sem laknak velük.
Aztán ott vannak azok, akik még mindig azon sápítoznak, hogy az ellenzéki pártok és képviselők nem csinálnak semmit, bezzeg 12 évvel ezelőtt. Itt lenne az ideje rádöbbenni:
vasárnap óta gyakorlatilag permanens ostrom alatt volt a NER egyik legfontosabb intézménye, a köztévének csúfolt hazugsággyár.
Az üres Parlament előtt valóban csak ideig-óráig éri meg ácsorogni, az az épület ugyanis csak megtűrni kénytelen a gazembereket, gyakorlati és szimbolikus haszna/értelme pont annak van, ha az általuk épített, saját rendszerüket tökéletesen leképező propagandagyár nem tudja rendeltetése szerint mérgezni az agyakat. Márpedig most nem tudja, szorgos kis heréi pedig kénytelenek az eddigieknél is átlátszóbb blődségeket kitalálni, miért nem olyan a valóság, amilyennek ők láttatni akarják.
Fanyaloghatnak egyesek azon is, hogy a demonstrálók csúnyákat mondanak a rendőrökre és megdobálják őket. Sőt, az egyenruhások is sajnáltathatják magukat, mondván mennyire nem fair, hogy eltakart arcú emberekkel kell farkasszemet nézniük, akik nem szeretik őket. Ha legalább annyira cinikusak akarnánk lenni, mint az általuk védelmezett, korrupt hatalom, akkor mondhatnánk:
el lehet menni kőművesnek vagy pincérnek, ott majd nem utálja őket senki.
De amíg úgy tesznek, mintha nekik semmi közük nem lenne az országban zajló közéleti folyamatokhoz, törékeny lányokkal és fiatal férfiakkal erőszakoskodnak, vagy ok nélkül visznek be és vegzálnak embereket, addig tessék csak elviselni ezt a munkaköri kellemetlenséget. (Mi is kaptunk fejenként 2-3 adag könnygázt és paprika sprayt, hiába csak tudósítani voltunk kint, mégsem siránkozunk, mert ez a munkánk.)
Az sem baj, ha nem tudják megmondani, hogy „ki a nép” – mint azt egy állítólagos „valódi rendőr” fejtegeti nyílt levelében -, de akkor ne is várjanak szolidaritást az emberektől, amikor a túlórapénzükről vagy a korkedvezményes nyugdíjukról van szó. Mert akik most az utcán vannak, azok akkor is ott voltak, amikor az ő megélhetésükért kellett kiállni. Annak ellenére is, hogy bemocskolva az egyenruha becsületét, már nem először szegődtek kilakoltató pribéknek, és hajigálták ki otthonaikból az eladósodott hitelkárosultakat.
De, hogy még tovább tágítsuk a rendőrök horizontját:
példát lehet venni mondjuk a bolgár vagy thaiföldi kollégáikról, akik letették a felszerelésüket, és az ottani kormányellenes demonstrálók mellé álltak.
Nekik bizonyára nem kellett komoly filozófiai fejtegetésekbe bocsátkozni arról, ki is a nép.
Ha pedig már a megélhetésnél tartunk, odáig vagyok a vádakért és hőbörgésekért, miszerint a tüntetők „egy napot se dolgoztak még életükben”, és persze Soros György tömi őket pénzzel. Érdekes, én láttam itt az elmúlt hetekben egy szakszervezeti tüntetést is, a munkavállalói érdekképviseletek pedig jelen voltak a Kossuth téren és a köztévénél is. Rájuk nehéz lenne rezzenéstelen arccal azt mondani, hogy nem tudják, mi az a munka. De a fiatalok esetében is felmerül a kérdés: attól, hogy valaki még egyetemre vagy főiskolára jár, miért ne fejezhetné ki a politikai véleményét?
Ezek a lányok és srácok épp azért vannak kint, mert nem szeretnének 400 óra túlórát kapni a nyakukba, ha kikerülnek a munkaerőpiacra. Sőt, azt sem szeretnék, hogy a már jócskán a munka világában küzdő szüleikkel így elbánjanak. Van idejük tüntetni? Igen, van. A szemetek! Csak ugye épp azért mennek ki zömmel ők, mert a magyar társadalom túlnyomó hányada már így is megfélemlített, agyondolgoztatott, és mert nekik van a legkevesebb vesztenivalójuk, hiszen ha nem javulnak a dolgok, ők nagyobb eséllyel találnak maguknak új életet külföldön, mint azok, akikért most demonstrálnak.
Ehhez pedig nem kell Soros Gyuri bácsi pénze, ahogy azt a Fidesz és lakájsajtója rendkívül fantáziátlan módon állítja (és legalább annyira hitelesen, mint 2006-ban Gyurcsány, aki szerint akkor neonácik őrjöngtek a fővárosban). Bármennyire is nincs ezen és a rendőri, biztonsági őri erőszakon kívül „érve”, „válasza” a hatalomnak,
a velük szembeni elégedetlenség valós, ezt pedig ők is érzik, tudják, láthatóan félnek is tőle.
Ehhez viszont időről időre meg is kell mutatni, hogy nem félünk tőlük és nem vagyunk hajlandóak tovább az ő szabályaik szerint játszani. Mert az erőt nem lehet mindig az elszánt tekintetek és a dacosan karba tett kezek selyempapírjába csomagolni. Az erőn néha nincs kötőfék, azt néha szabadon kell engedni. Pont azért, hogy megrettenjenek tőle azok, akik még lejjebb akarják nyomni a magyarság fejét a mocsokba, akik az emberi méltóság és önbecsülés utolsó maradékát is ki akarják taposni belőlünk és idegen üzleti érdekek rabszolgaivá akarnak silányítani minket.
Nem hagyhatjuk magunkat.
(Fotó: Béli Balázs / Alfahír)
„Diktatúra, mi? Akkor nem ajvékolhatnál ott te sem”
Miközben alkotmányos jogukat gyakorolva ellenzéki országgyűlési képviselők ostromolják a közmédia székházát, a nép egy része továbbra is őket tekinti hisztérikának. Még mindig nem értik mi a baj azzal, ha a választók 43 százalékát maga mögött tudó politikusokat kizárják annak a televíziónak a műsoraiból, aminek lételeme lenne a hiteles, mindent átfogó, pártatlan tájékoztatás.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
