Nem bizonyult jó ötletnek Hongkong szomszédságában fotózgatni a félkatonai komcsi alakulatokat

Kínában bejelentették, hogy nyomozást indítottak egy tajvani férfi ellen, akiről családja és ismerősei nem kaptak hírt, amióta a múlt hónapban Hongkongba, onnan pedig a dél-kínai Sencsenbe utazott – olvasható a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes oldalán.

Ma Hsziao-kuang, a kínai kormány tajvani ügyekért felelős irodájának szóvivője egy Pekingben tartott szerdai sajtótájékoztatón megerősítette, hogy a tajvani Li Meng-csu ellen a nemzetbiztonság veszélyeztetésének gyanúja miatt indítottak nyomozást, részleteket azonban az ügyről nem árult el.

A hongkongi lap beszámolója szerint a tajvani kormány válaszul mély aggodalmát fejezte ki Li őrizetbe vételét illetően, és felszólította a kínai hatóságokat, hogy adjanak részletes tájékoztatást az ügyről, továbbá tegyék lehetővé a férfi családjának a látogatást.

A megfelelő tajvani szervek már több alkalommal próbáltak információt kérni Kínától Li hollétéről azóta, hogy a férfivel augusztus 20-án megszakadt a kapcsolat. A Hongkonggal szomszédos Sencsen város rendőrsége korábban úgy tájékoztatta Li rokonait, hogy a nyilvántartásuk szerint a férfi nem lépett be a sencseni határon, ami ellentmondott Li barátainak állításának, miszerint együtt vacsoráztak a dél-kínai városban.

Hírdetés

A korábbi tajvani sajtóbeszámolók szerint Li augusztus 19-én utazott át Sencsenbe, és fényképeket osztott meg a Hongkong szomszédságában gyülekező kínai félkatonai csapatokról és felszerelésekről, amikor pedig augusztus 20-án visszatért volna Hongkongba, a kínai hatóságok őrizetbe vehették, ismerősei ugyanis ekkor hallottak róla utoljára.

A férfi, aki a Tajvan déli részén található Fangliao város önkéntes tanácsadójaként dolgozik, rendszeresen osztott meg információkat a hongkongi demokráciapárti tüntetésekről közösségi oldalán – derül ki a SCMP cikkéből.

Hongkongban 14 hete zajlanak tömegtüntetések, amelyeket eredetileg a kiadatási törvény módosítását célzó tervezet váltotta ki. A tiltakozások hatására szeptember 3-án visszavont tervezet lehetővé tette volna, hogy Hongkong egyebek mellett Kínának adjon ki gyanúsítottakat.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »