Nem akarunk gazdasági vasfüggönyt

Nem akarunk gazdasági vasfüggönyt

Simicskó István elmondta, az embereknek a kormánnyal közösen kell kijelölniük a követendő gazdaságpolitikai célokat, de meg kell őriznünk az eddigi eredményeinket. Felhívta a figyelmet, hogy a magyar gazdaság teljesítménye várhatóan lehetővé teszi belátható időn belül az egymillió forintos bruttó átlagkereset elérését, a minimálbért pedig ezer euróra kell felemelni.

Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke – Magyar Nemzet Fotó: Kurucz Árpád

A nemzet konzultáció arról szól, hogy fontos kérdésekben az állampolgárok milyen irányt tartanak helyesnek – mondta lapunknak Simicskó István. A KDNP frakcióvezetője felhívta a figyelmet, hogy a kormány figyelembe fogja venni a döntések meghozatalakor a beérkezett véleményeket, ezért fontos, hogy minél többen vegyenek részt a konzultációban.

– Magyarország a történelem során mindig a keleti és a nyugati világ találkozási pontja volt. Magyarország érdeke, hogy történelmi tapasztalataiból és földrajzi elhelyezkedéséből adódóan is a Föld valamennyi országával rendezett kapcsolatokat ápoljon, és nyitott legyen a kölcsönösen előnyös gazdasági, kereskedelmi együttműködésre – fogalmazott a mAGYAR nEMZETNEK adott interjúban Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője.

Ennek súlyos következményei lennének: energiaválság, magas infláció, egekbe szökő élelmiszerárak. Mi nem akarunk gazdasági vasfüggönyt! – szögezte le a kormánypárti politikus.

A nemzet konzultáció arról szól, hogy fontos kérdésekben az állampolgárok milyen irányt tartanak helyesnek, milyen döntések meghozatalát várják a kormánytól. Aki kitölti az íveket és visszaküldi postai vagy elektronikus úton, annak a véleménye is tükröződni fog az eredmény feldolgozásakor. Az eredményt pedig a kormány figyelembe fogja venni a döntések meghozatalakor. Ezért fontos, hogy minél többen vegyenek részt a konzultációban
– fogalmazott a frakcióvezető a hétfőn induló konzultációval kapcsolatban.

Hírdetés

Leszögezte, hogy Magyarország sokszor volt aljas és hazug támadások célpontja, jogállamisági koncepciós eljárás szenvedő alanya, amelyek a magyar intézmények demokratikusságát is kritikával illették.

A nemzeti konzultációnak immáron évtizedes hagyománya van a jobboldalon. Mi sem lehetne demokratikusabb, mint magukat az embereket megkérdezni az őket közvetlenül érintő kérdésekben – tette hozzá.

Simicskó István elmondta, az embereknek a kormánnyal közösen kell kijelölniük a követendő gazdaságpolitikai célokat, de meg kell őriznünk az eddigi eredményeinket. Felhívta a figyelmet, hogy a magyar gazdaság teljesítménye várhatóan lehetővé teszi belátható időn belül az egymillió forintos bruttó átlagkereset elérését, a minimálbért pedig ezer euróra kell felemelni. Maga részéről indokoltnak tartja az idősotthonokban dolgozó ápolók bérének az emelését is.

A diákhitel mintájára a fiatal dolgozók számára kamatmentes munkáshitel bevezetését tervezi a kabinet. A munkavállalók mellett a gazdaság motorját jelentő kis- és közepesvállalkozásokat is támogatnunk kell. Az ingatlanárak jelentős növekedése indokolja, hogy a lakásépítések ösztönzésével és kedvező kamatozású bakhitelekkel elérhető sávban tartsuk a lakásvásárlást az emberek számára. Ezek komoly célkitűzések, de mindezek mellett nem adhatjuk fel az eddigi családtámogatási rendszert és a rezsicsökkentést sem – fogalmazott.

Annak kapcsán, hogy miként lehet elérni a kitűzött gazdasági célokat, a frakcióvezető elmondta: Magyarországnak a blokkosodó világban semleges gazdaságpolitikát kell folytatnia, és a lehető legjobb együttműködést kell kialakítania minden partnerével. Jelezte, az Európai Unió tagjai vagyunk, legfőbb katonai szövetségesünk az Egyesült Államok, a nyugati világhoz tartozunk, de a keleti nyitás politikájának köszönhetően fontos kapcsolatokat éptettünk ki Ázsiában és a világ más térségeiben is.

Európa nincs jó helyzetben. Világpolitikai szerepe csökken, gazdasági súlya zsugorodik, Brüsszel politikája teljes kudarc, és jóvátehetetlen károkat okoz a kontinensnek. Ha kizárólag az unió biztosította lehetőségekben gondolkodnánk, akkor sosem tudnánk meghaladni a jelenlegi erősorrendet. A világ minden táján felépített kereskedelmi kapcsolataink magas szintre emelésével tudunk csak az Európai Unió átlagát meghaladó gazdasági növekedést elérni – tette hozzá. 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »