157 évvel ezelőtt, 1866 márciusában készültek el Erzsébet királyné úgynevezett koronázási fotói, tehát már 15 hónappal előbb, mint ahogy a koronázás valóban végbement. Így felmerül a kérdés, hogy milyen ruhában koronázták magyar királynévá 1867. június 8-án? Abban, amit már előzőleg is hordott, esetleg nem is egyszer? Megengedhette magának egy királyné, hogy „egyszerű” fehér selyemruhát viseljen ugyanakkor, amikor palotahölgyei gazdag ezüst-aranyhímzésű ruhakölteményekben pompáznak?
Mind a mai napig ezek az Emil Rabending-fényképek a legnépszerűbbek, ha azt nézzük, hogy hány híres Erzsébet-festmény és képi ábrázolás alapjául szolgáltak, és mind a mai napig koronázási fotókként emlegetjük őket. Pedig a terjesztő műkereskedő csak magyar udvari gálaruhát emlegetett hirdetésében 1866 áprilisában.
Rabending műtermében nem csak ezek a magyar díszruhás beállítások készültek el ekkor, hanem fekete bársony ruhások is, és valószínűleg azok is, ahol kedvenc ír farkaskutyájával látható Erzsébet.
Nem valószínű tehát, hogy koronázási képről akart gondoskodni, hiszen nem viselte a Csillagkereszt-rend jelvényét sem – amely rendnek a legmagasabb védnökasszonya volt –, amit pedig a szigorú udvari protokoll előírt hivatalos eseményekre, ünnepélyekre.
A budai várpalotában 1908-ban megnyitott Erzsébet Királyné Emlékmúzeumban őriztek egy Rabending-fényképet: Erzsébet királyné magyar díszruhában; és egy arról készült diapozitív képet: Erzsébet királyné díszmagyarban.
A katalógus itt nagyon érdekes dolgot ír: „Igy öltözve fogadta a királyné Bécsben 1866 évi január hó 8-án a magyar országgyűlés mindkét házának …küldöttségét, a mely Ő Felségeiket meghívta Budára.”
Brigitte Hamann Erzsébet-életrajzában a jelenetet így írja le: „Sisi meg olyan volt, akár a mesék királynője. Magyar nemzeti viseletbe öltözött, természetesen felséges rangjához igazítva: fehér selyemruha, fekete derék, drágaköves, gyöngyös paszománnyal, fehér csipkekötény, magyaros főkötő, gyémántkorona. Ott állt a trón baldachinja alatt… – szakasztott mint Magyarország királynéja.”
Erzsébet szabadon, emlékezetből, tiszta, magyaros kiejtéssel válaszolt a meghívásra, bár ez volt az első hivatalos megszólalása magyarul. Ezzel örökre meghódította a küldöttségben résztvevők szívét.
De nem csak az övékét. Az 1866 január végétől március elejéig férjével Budán tartózkodó Erzsébet megtapasztalhatta az egész ország szeretetét. A lapok dicshimnuszokat írtak magyar tudásáról, közvetlenségéről, bájának varázsáról.
Még Bécsben is elismerték, hogy „a császárné szépsége és kedvessége… hihetetlen benyomást tett”, és viselkedésében „egy második Mária Terézia szerepének eljátszására törő ambíciót lehet felfedezni.”
Erzsébet ezért mehetett el Bécsbe való visszaérkezése után Rabending műtermébe, hogy végre készíttessen magáról egy magyar díszruhás fénykép sorozatot. Bár a bécsi Bildarchivban rengeteg olyan képet találhatunk – már 1854-től, tehát a házasságkötésétől kezdődően –, ahol magyar ruhában látható, de ezek csak litográfiák, kollázs-technikával készült képek.
Ez a szeretet – amit Magyarországon adott és kapott – volt a hajtóereje az 1866-os év során a kiegyezésért folytatott munkájának. 1867 februárjában Ferenc József kinevezte a felelős magyar minisztériumot, az országgyűlés megszavazta a kiegyezést, amit alkotója, Deák Ferenc mindig kiegyenlítésnek nevezett, utalva annak kölcsönös jellegére. Lehetett készülni a koronázásra, ami Erzsébet számára is nagyon fontos volt, hisz ünnepélyes keretek közt ekkor szentesítik a dinasztia és a nemzet jogait.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
