2001 decemberében az Új Ember című katolikus hetilap interjút közölt Habsburg Ottóval, az utolsó magyar király, Boldog IV. Károly legidősebb fiával. Az egyik kérdésre válaszolva az egykori trónörökös ezt mondta: „Ott voltam, amikor az apám a koronázáskor letette az esküt a magyar nemzetre, én úgy érzem, ez az eskü engem is köt. Ezenfelül számtalan kiváló magyar barátom van, nem beszélve legjobb tanáraimról, akik magyar bencések voltak. Végtelenül hálás vagyok nekik ma is.” Igen, pannonhalmi bencés tanárok készítették fel az érettségire. Nem véletlen, hogy Habsburg Ottó szívurnáját – végső akaratához híven – Pannonhalmán őrzik.
A tíz éve, 2011. július negyedikén, életének 98. évében eltávozott Habsburg Ottó a német keresztényszocialista unió színeiben két évtizedig volt az Európai Parlament tagja. A rendszerváltozás táján sűrűn szerepelt a magyar médiában; az egyik történelmi párt vezetői azt fontolgatták, hogy őt javasolják köztársasági elnöknek, ő azonban ezt elhárította.
A bazilika lépcsőjén lesiető szónok a kezével intett csendre. Mert nem volt király, trónigényéről már évtizedekkel korábban lemondott, tudomásul vette a történelmi változásokat. Ő, a pannonhalmi bencések neveltje, a hithű katolikus és szívében elkötelezett magyar az európai színtéren szolgálta a nemzetet – már sok-sok évvel a kommunizmus bukása előtt. Azt sem feledhetjük, hogy a rendszerváltozás hajnalán ő volt az egyik szervezője a Sopron melletti páneurópai pikniknek, amely jeladás volt a vasfüggöny lebontására.
Habsburg Ottó az első szabad választások előtt, 1990 februárjában született egyik cikkében így fogalmazott:
„Semmi sem veszélyesebb, mintha egyszerre hitelt adunk olyan emberek szavának, akik hosszú éveken át szolgálták az önkényuralmakat és azoktól bőséges jutalmakban részesültek. Nem hihetünk nekik, amikor egyszerre azt állítják, megváltoztatták álláspontjukat és ezért joguk van arra, hogy továbbra is hatalmon maradjanak. Ez ugyanaz lenne, mintha Németország újjáépítését annakidején a nemzeti szocializmusból kiábrándult, megtért Gauleiterekre és SS vezetőkre bízták volna.”
[Habsburg Ottó: Így láttam…. Bp., 1992, 28. p.]
Habsburg Ottó az Európa-gondolat híve, szószólója volt. A diktatúra bukása után európai szintéren szinte „jószolgálati nagykövetként” szorgalmazta a magyarság mielőbbi csatlakozását az európai közösséghez, s ezzel párhuzamosan – a délszláv válság idején még nagyobb nyomatékkal – az európai vezetők halogató magatartását látva a népek önrendelkezési jogára is fölhívta a figyelmet. De nagyobb kitekintésben is jó érzékű politikus volt, már évtizedekkel ezelőtt arról cikkezett, hogy Kína szerepe felértékelődik.
Köztudott, hogy Habsburg Ottó hű volt Egyházához, katolikus hitét politikusként is mindig megvallotta. Európai politikusként olyan Európáról álmodott, amelynek alapja a kereszténység. 1978-ban erről így vallott:
Tudom, sokan mondják, hogy ilyen elvekkel manapság nem lehet boldogulni. A modern ember, állítólag, már semmit sem akar tudni a kereszténységről.
Hisz végeredményben nem azért léptünk ki a politika színpadára, hogy mindig a mások szája íze szerint beszéljünk, hanem hogy megmondjuk, amiben hiszünk s azokat, akik más nézeten vannak, igyekezzünk meggyőzni a magunk felfogásáról. /…/
Tudom, sokan vannak, akik könnyen rezignálnak. Azt mondják, hogy immáron ellenállhatatlan irányzatok uralkodnak a materialista programok javára.
Ez talán természetfeletti fénnyel ragyogja be őket, a valóságban ilyen mitikus trendek nem léteznek. /…./
A győzelem nem lehetetlen. Megvan a mód, hogy Európának ismét biztosítsuk a keresztény jövőt. Sem hitünk, sem földrészünk nem semmisült meg. Értékeink csak akkor pusztulnak el, ha lemondunk róluk. Ne feledjük: a gonosz győzelméhez nem kell más, csak a jók tétlensége. /…./ Győzelem és vereség egyaránt a mi kezünkben van. Istennek és Európa jövendő nemzedékeinek, s az európai keresztény civilizációnak felelősek vagyunk tetteinkért.”
[Habsburg Ottó: Jalta és ami utána következett. München, 1979, 79-80. p.]
Az idézett szavak 2021-ben talán még aktuálisabbak, mint papírra vetésük idején. Ma, amikor az öreg kontinens látványosan megtagadja keresztény gyökereit, amikor sok-sok európai vezető új istenekre esküdve a szabadság eszméjét a valódi szabadságot korlátozó szabadosságra cseréli fel s ennek jegyében szinte karanténba zárja azokat, akik a mitikusan színesnek képzelt „trend”-ek ellenében Európa keresztény lényegéhez ragaszkodnak, amikor például a kisebbségek védelme ürügyén bizonyos – szexuális és más – kisebbségek vélt vagy valós jogai mellett hatásos szónoklatok hangzanak el, de a kettős mérce jegyében az őshonos nemzeti kisebbségek kérdését lesöprik az uniós asztalról – különösen üdítő Habsburg Ottó írásait olvasni.
(Szalay László/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
