Hunyadi Mátyás 553 éve, 1468. április 25-én indította el a csehek elleni keresztes hadjáratot, amely a remélt gyors lezárás helyett csak további régiós konfliktusokat idézett elő. Megkérdőjelezhető, hogy Mátyás nagyhatalmi politikájának volt-e reális megalapozottsága, hiszen a Közép-Európában terjeszkedő erős magyar birodalomnak több ellenérdekeltje – így a Habsburgok és a Jagellók – is akadt. Törökverő helyett így lett „igazságos” királyunkból Bécs sikeres ostromlója, aki birodalmi ambícióival összességében mégis kudarcot vallott.
Hunyadi Mátyás már igen fiatalon a hatalmi intrikák célkeresztjébe került, majd vezető szerepébe beletanulva, maga is az egyik legfőbb aktoraként aktív szerepet játszott a 15. század második felének nagyhatalmi politikájában.
Csehországgal már fiatalon közelebbről megismerkedhetett, bátyja kivégzését követően V. László Prágába hurcolta, ahol az akkori magyar uralkodó – a szintén még csak tizenhét éves László – váratlanul elhunyt.
V. László és Cillei Ulrik (Székely Bertalan alkotása)
A magyar belpolitika szövevényes háttéralkuinak köszönhetően Mátyást tizenöt évesen királlyá választották 1458-ban, koronázásra viszont csak a Szent Korona visszavásárlását követően, 1464-ben volt lehetőség. Nem csak a 80 ezer korona rúgott jelentős összegre, képletesen is nagy árat fizetett érte: a megállapodás szerint törvényes fiúutód nélküli elhalálozása esetén a Habsburgokra száll a korona.
Az 1458-tól 1471-ben bekövetkezett haláláig uralkodó Podjebrád György cseh király nem önszántából engedte el – a lényegében fogságban tartott – Mátyást, váltságdíjat és házassági ígéretet – ebben a Hunyadiak több alkalommal is nagyvonalúnak bizonyultak – kért nagylelkűségéért: Mátyásnak feleségül kellett vennie lányát, Podjebrád Katalint.
A ceremóniára 1463-ban került sor – ekkor a leány még csak tizennégy éves volt –, de a házasság nem volt hosszú életű: Katalin egy évvel később gyermekágyi lázban hunyt el, a gyászos esemény további következménye a két uralkodó – Mátyás és György – közötti fokozatos elhidegülés lett. Természetesen ezt a személyes okokon túl a politikai érdekellentétekben kell keresnünk.
A Hunyadi név kötelez, gondolhatták megválasztásakor a magyar rendek és a szomszédos országok vezetői. Mátyás másképpen vélekedett, nem vállalta fel édesapja „törökverő” örökségét, bár stratégiai hadműveleteket ugyan folytatott a törökök ellen – mint a Bosznia elleni 1463-as katonai hadművelet –, és török kézen lévő várakat is elfoglalt, de nagy háborút, nyílt összecsapásokat nem vállalt a Portával.
Külpolitikájának ezen alapvetése, miszerint ígéretekre nem alapozhat az oszmánok elleni harcban, nem javította Mátyás megítélését. A legfőbb kritikák, amelyek külpolitikai tevékenységével kapcsolatban felmerültek: a török veszély elhanyagolása, valamint az – igencsak megemelt – adók értelmetlen, saját ambícióit előtérbe helyező nyugati hadjáratokra történő pazarlása.
Ezzel szemben Mátyás politikájának lehetséges egy másik olvasata is. Belátta, hogy korában az állam és politikai szövetségesek „rugalmas váltogatásával” tudja csak saját törekvéseit érvényesíteni – a környező hatalmak is hasonlóképpen jártak el –, és fő céljának azt tartotta, hogy a perszonáluniók és politikai manőverek révén minél nagyobb befolyásra tehessen szert a közép-európai régióban.
Buda látképe Mátyás idejében
Sokan vitatják, de minden bizonnyal igaz a feltevés, hogy Mátyásnak a végső célja a német-római császári cím elnyerése volt. Hogy hatalmát – ahogy az sokan feltételezik – valóban a török elleni háborúk anyagi fedezetének biztosítására használta volna fel, biztosan nem tudhatjuk, de a gondolat, hogy Európa csak egységesen vehette volna fel a harcot az oszmánok ellen, a jövőben igazolást nyert.
Ez a külpolitikai őrlődés végül ahhoz vezetett, hogy Mátyás uralkodása túlnyomó többségében nyugati szomszédaival háborúzott. Ez felemésztette a jövőbeli, esetleges oszmán támadások ellen is felhasználható tartalékokat. Ennek a kényszerpályának az egyik fő kiindulópontja a cseh husziták elleni keresztes háború indítása volt.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
