– Biztos vagyok benne, hogy ő nem csinált ilyet. Sem a neveltetése, sem az eddigi élete nem erről szólt, hogy másokat bármilyen szinten is megtámadjon. Tisztelte az életet maga körül: állatokat, növényeket is. Nem olyan beállítottságú, hogy felrobbantson embereket. Ez abszurditás számomra – kezdte a beszélgetést P. László, a Teréz körúti robbantás gyanúsítottjának édesapja. A Zaol.hu interjúja.
– Véleménye szerint hogyan került gyanúsítottként ebbe a történetbe?
– Ezt nem tudom megmondani, erre nincs rálátásom. Ő már fél éve elment Homokkomáromba, a kis házához. Örültem is, hogy önálló lábra áll: fiatal felnőttként kezdi élni a külön életét. Telefonon tartottuk a kapcsolatot. Mint derült égből a villámcsapás jött ez az egész.
– Amikor azon a bizonyos szerdai napon megjelent a faluban a TEK, és nagy erőkkel vonultak az ön házához, akkor mi történt ott?
– Azt nem tudom, hogy mi történt a faluban, mert én Keszthelyen voltam. Egy ABC parkolójában beültettek a kocsijukba, és elvittek Karmacsra. Mikor odaértünk, ott már teljes felvonulás fogadott.
– Ott egy hajnalig tartó házkutatás volt.
– Igen. Átadtam a kulcsot, bementek a házba. Olyan abszurd dolgokkal jöttek, hogy vajon mi robbanhat – látták, hogy semmi, s elkezdődött a házkutatás.
– Hogyan telt a következő időszak, a házkutatás utáni napok, hetek?
– Másnap én Homokkomáromba mentem, a fiam házához, de addigra ők már ott dolgoztak. Napokig csak hüledeztem, nem nagyon tudtam, hogy mi van, érthetetlen helyzetbe kerültem. Az ügyészségen vallomást tettem: a fiamról kérdezgettek. Nem tudom, hogy mi alapján gyanúsítják őt – én nagyon sok kérdést tettem fel ezzel kapcsolatban. Ezeket még nem szeretném nyilvánosságra hozni, de nagyon sok kérdőjel van bennem és a helyzetben is. Nyilván az ügyészek meg a nyomozók próbálnak rá választ találni. A fiam nem tesz vallomást, mert nem tud mit tenni. Ahogy őt ismerem és ahogy neveltem, ahogy eddig megnyilvánult, én ebből azt olvasom ki, hogy ő vagy rossz időben rossz helyen volt, vagy nem tudom milyen módon ráterelődött a gyanú.
– Beszéljünk egy kicsit a homokkomáromi házról. Arról szóltak a hírek, hogy ott találtak robbanóanyagokat, és a közelben a tűzszerészek ezek egy részét fel is robbantották, tehát működő robbanóanyagok voltak.
– Én azt nem tudom, hogy ők mit robbantottak fel. Nekem ott mutattak dolgokat, amiket lefoglaltak, amikről azt mondták, hogy robbanhat, meg hogy lehet belőle bombát csinálni. Én nem értek hozzá, nem tudom, tényleg lehet-e, vagy nem lehet. Nem láttam ott semmi olyat, ami bomba kinézetű lett volna. A másik az, hogy a fiam majdnem két hete nem volt ott, mert eljött onnan "telelni", tehát hazaköltözött Karmacsra.
– Nem sokkal azután, hogy megtörtént a Teréz körúti robbantás, a rendőrség közzétette a köztéri kamera felvételét. Ezt minden bizonnyal ön is látta.
– Persze.
– Hogyhogy nem ismerte fel a fiát?
– Mert az nem a fiam.
– Nem?
– Nem a fiam. Mondták, hogy 170 centiméter körüli. A fiam 185 centiméter körül van. Az arcformája sem olyan. Nem ismertem rá, pedig láttam én is a híradóban. Eszembe sem jutott volna, hogy ő lehetne. Ilyen alapon, ami azon a képen látszik, az ország felét gyanúsítani lehetne. Nem hasonlít rá sem az arca, sem a magassága, sem a mozgása. Nem tudom, mi alapján lett ő a gyanúsított. Beszéltek DNS-mintáról. De ha valakinek elveszik valamijét, majd odateszik, akkor ő a gyanúsított, mert rajta van a DNS? – sorolta kételyeit P. László.
– Ezeket a kérdéseket feltette a nyomozóhatóságnak?
– Ezek nyílt kérdések, az interneten is néhány gondolkodó ember megfogalmaz hasonló kérdéseket. Azután meg ha lett volna rá, oka el is utazhatott volna külföldre, hiszen ismer két idegen nyelvet, pénze is volt még annyi…
– Ő mivel foglalkozott?
– Repülőgép-szerelést tanult, de rájött időközben, hogy nem akarja azt művelni. Volt egy betegsége, abból tavaly nyáron még lábadozott. Akkor abban maradtunk, hogy készülhetne akár főiskolára vagy egyetemre, vagy pedig elkezd dolgozni. Szóba jött az, hogy elkezd kamionozni – mesélte az apa, majd visszatért a homokkomáromi házra. Azt mondták, három és fél millióért vette a kis házat, de nem igaz, mert egy millióért. Maradt még pénze, azt nem tudom pontosan, mennyi. Kisgyerekkorától spórolt, nagyon takarékos gyerek volt: nem költötte, nem verte el.
– Tehát a spórolt pénzéből vette meg a házat?
– Persze.
– És az autót, amit Keszthelyen átvizsgáltak, amikor elfogták?
– Az egy 100150 ezer forint körüli öreg csotrogány.
– Ezt ő vette, vagy öntől kapta?
– Ő vette.
– És miből volt neki pénze?
– Kisgyerekkorától spórolt.
– Zsebpénzt kapott?
– Laci rendszeresen kapott zsebpénzt, születésnapra, névnapra, karácsonyra is általában azt kért tőlünk, ezen kívül 5 és fél év elmaradt ajándék pénzeit kapta meg a nagyszüleitől, rokonaitól. Ezen kívül már korábban, Uruguay előtt elkezdte a spórolást, majd ott folytatta. Eladta játékait, fenyőtobozt gyűjtött eladásra (ott begyújtásra használják), segített kertészkedni a szomszédnak stb. Már itthon, a szakiskolai évek alatt is kapott pénzt a gyakorlati munkáért. Az sem igaz, hogy évek óta munkanélküli. Érettségi után egy 2 éves iskolát végzett. Ezután maradt ki neki egy év, ebből fél évig beteg volt és lábadozott. Egyébként meg kinek mi köze van hozzá, hogy mennyi pénzt tud valaki összespórolni közel 20 év alatt 23 éves koráig, ha támogatják-ajándékozzák a rokonai?! Nem több tízmillió forintról van szó, nem egyik napról a másikra tett rá szert, és nem tékozolta, mint általában a kortársai. Kérdem én: ez olyan nagy bűn?! Ma már az gyanús, ha valaki józan, megfontolt életet él 20 éves kora körül?!
– Ön említette Uruguayt.
– Igen.
– Ennek kapcsán beszéljünk a Csellengők című műsorról. Egy 2006-os adásában az hangzik el, hogy 2001-ben – amikor hét éves volt a fia és négy éves a kislánya – "a gyerekeket édesapjuk rabolta el".
– Ugyebár a rablás személy elleni tettlegességgel erőszakos elvételét jelenti annak, ami nem a miénk? Nos, én a saját gyerekeimet vittem el erőszak nélkül egy láthatáskor, sokszori korábbi megnyilvánulásaik alapján. Milyen rablásról zagyválnak egyesek?! Nem is tudtam volna mit kezdeni velük, ha ők nem szerettek volna velem elmenni. A per folyamán közös felügyeleti jog volt. Elutazásunk előtt a bíróság a gyerekeket volt feleségem gondozásába helyezte, nekem láthatást ítélt meg, habár a családjogi törvény és egyéb okok miatt is hozzám kellett volna helyezni a gyerekeket, de nem ez történt. A gyerekek egészségi állapota és elhanyagolása is azt diktálta, hogy tegyem meg ezt a kisebbik rossz lépést – mert ebben a helyzetben igazából nincs jó döntés. Eladtam az üzlethálózatomat, házamat, és elvittem őket. Uruguayban helyrejöttek egészségileg, jól tanultak, megtanultak spanyolul, angolul és magyarul is. Így jöttünk haza. Akkor én kezdeményeztem a gyermekelhelyezési pert – részben azért is tértünk haza. Akkor a gyerekek már kiálltak önmagukért, és hozzám helyezték mindkettőjüket. Az anyjukhoz mehettek, és ő is jöhetett értük. Egyébként a Csellengőkben a műsorvezető a volt feleségem egyoldalú meséi alapján tálalta mindig a "megható" történeteket. Engem sosem keresett meg, hogy a másik felet is meghallgassa az igazság keresésének érdekében. Ehelyett egy országot tájékoztatott félre. Hazajövetelünk után még volt egy adás az esetünkről, illetve a gyerekek felvételről látták a korábbi adások kreálmányait is. Jókat nevettek vagy "fújoltak" a sok valótlanságon, ami velük kapcsolatban elhangzott.
– Miért döntött úgy, hogy hazajönnek?
– Fontos szempont volt, hogy jogilag tisztázzuk magunkat. A gyerekek már elég nagyok voltak ahhoz, hogy szabadon eldöntsék, kivel akarnak élni, így öt és fél év után hazajöttünk. A bíróság ezt másodfokon kénytelen volt elfogadni.
– Aztán az egyik keszthelyi középiskolában kezdett tanulni a fia.
– Igen – válaszolt az apa, beszélgetésünk során először mosolyogva.
– Elmosolyodott. Miért?
– Mert nagy lendülettel fogott neki a tanulásnak, de előtte még Taksonyban fejezte be az általános iskolát. Jó tanuló volt, így került egy jó nevű gimnáziumba. A fizikát nagyon szerette – a kémiát sosem –, de a sok elmélet és a magyar oktatási módszer nem tetszett neki. Őt a gyakorlat érdekelte volna inkább. Harmadik után átment egy keszthelyi szakközépiskolába, ott érettségizett le. Ezután következett a két éves repülőgép-szerelői iskola.
– Ezt hol tanulta?
– Csepelen. Akkor anyáméknál lakott Pest mellett, Taksonyban, onnan járt be az iskolába. A második iskolaévben fél évig beteg lett, majd a záró gyakorlati vizsgáját elügyetlenkedte, ezen megbukott. Úgy volt, hogy visszamegy pótvizsgázni, de nem tette, mert rájött, hogy már nem érdekli ez a szakma. Azt mondta, elmegy inkább kamionozni, ha 24 éves lesz, addig leteszi az elméleti vizsgát. Az év második felében lábadozott. Ez volt tavaly ősszel, majd idén tavasszal megvette a kis házat, s mondta, hogy megcsinálja magának, ahogy ő akarja. Nyáron utazgatott a maradék pénzéből. Most jött volna, hogy végre „rendezi sorait”, eldönti, mit akar: főiskolára készülni, dolgozni, kamionozni tanulni, netán vállalkozni. És akkor jött az ősz és jött ez a baj!
- Visszatérve a gimnáziumi évekre: napvilágot láttak olyan hírek, hogy a fia késsel járt iskolába.
- Én adtam neki ajándékba egy vadászkést tokban. Úgy tudom, egyszer-kétszer vitte magával még Karmacsra költözésünk elején, de nem futkározott és nem hadonászott vele. Sötétben járt haza hetente többször. Külterületen lakunk, és mivel akkor még nem ismertük a környéket, önvédelmi szerepe is lehetett volna. Így is sokszor eléjük mentem, de aztán rájöttünk, hogy nincs mitől félni. Azért jöttünk ide, hogy szép, nyugodt helyen lakjunk.
– Az elmúlt hetek híradásaiban olvashattuk, hogy megszaporodott tűzesetekről is beszéltek Karmacson az önök ideköltözése utáni időszakot említve, aztán nem sokkal később megválasztották polgármesternek. Abban az időszakban is szóbeszéd volt a több szabadtéri tűz?
– Már évekkel odaköltözésünk előtt voltak gyújtogatások, állítólag több pincét és szőlőt is felgyújtottak. Amikor elkezdtem építeni a házat, akkor is volt egy nagy tűz felettünk a hegyen, én hívtam ki a tűzoltókat. Akkor a gyerekek még Taksonyban voltak. Máskor a szemközti dombon lévő tűzhöz én mentem át oltani. Ránk lehet kenni, de lehet máshol is keresni a tűz okát.
– Most hogyan viszonyulnak önhöz a falu lakói?
- Akikkel én találkoztam, azok közül senki nem volt ellenséges. Akik a fiamat ismerik, elképzelhetetlennek tartják a vádat, akik meg nem ismerik, azok azt mondanak, amit akarnak. Nekem ebből problémám nem volt a faluban.
- Hogyan tovább ebben a helyzetben?
- Nyilvánvalóan próbálom minél jobban segíteni a fiamat, hogy kikerüljön, lelki támogatást nyújtani neki, amennyire lehet. Időnként telefonálhat, időnként lehet vele találkozni. Remélem, hogy mihamarabb tisztázódik az ártatlansága, és kiengedik.
– Mit tapasztal, hogy van?
– Nyilván rosszul éli meg, mert nem tud mit mondani. Kérdezgethetik, de ha nincs miről beszélni, annyit tud mondani, hogy nem ő volt.
– Miért gondolta úgy, hogy most leülhetünk beszélgetni minderről?
– Amikor először találkoztunk (a házkutatást követő nap délelőttjén), még nem tudtam, mitévő legyek, mit mondjon az ember, mit ne mondjon, és igazából semmit nem tudtam az ügyről. Nem azért, mintha most sokkal többet tudnék, de mára tisztázódott, hogy nem csak bűnügyként, hanem politikai ügyként is kezelik. Meglepődve látom, hogy milyen nyilatkozatok jelentek meg politikusoktól és újságíróktól. Szerintem az nem korrekt, hogy a fiam elfogása óta a gyanúsítás és a látszat alapján ők már úgy adják elő, mintha megtalálták volna az igazi elkövetőt. Már jó előre próbálják valakire ráhúzni a bűncselekményt, a kákán is csomót keresve, pedig még semmilyen logikus bizonyíték és/vagy indíték nincs feltárva?! Milyen emberek ezek?! Mi ez, koncepciós per?! Cirkusz a népnek?
A Fővárosi Törvényszék hétfői közleménye szerint a Budai Központi Kerületi Bíróság 2017. február 21-ig meghosszabbította a budapesti Teréz körúti robbantás gyanúsítottja előzetes letartóztatását.
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
