Az elmúlt tíz évben Neil Young nem adott ki olyan aktuális, napi társadalmi problémákat, visszásságokat boncolgató albumot, mint a pénteken megjelent tízszámos Peace Trail (Békeösvény) – írja lemezkritikájában a Pitchfork. A zenei hírportál valóban találóan összegezte a veterán zenész legújabb korongját, amely a negyvenkettedik lemez a sorban. A gyakorlatilag szinte minden évben új kiadvánnyal jelentkező kanadai művészben ráadásul megvan az a rutin, hogy mindezt ne szájba rágva adja elő. Így ennek megfelelően nincsenek benne durva és direkt utalások, Young finoman és a rá jellemző, rezignáltnak tűnő tónusban adagolja mondandóját.
A sorok között azonban nem lehet nem észrevenni a lassan mindent pókhálószerűen behálózó politikát. A John Oaks című dalban például egy olyan „politikus” képe sejlik fel, aki ügyes kommunikációs húzásokkal mossa az emberek agyát, hogy elérje célját. A Glass Accidentben pedig ott ólálkodik az amerikai kormánnyal, illetve a politikusok elszámoltathatóságának hiányával szembeni kritika. Külön érdekes egyébként, hogy amíg az új dalokra valóban nem jellemző az egész pályás letámadás, addig Young igen aktívan beleállt az elmúlt napok híreiben hangsúlyosan megjelenő észak-dakotai Standing Rock indiánrezervátumban lezajlott, olajvezeték megépítése elleni, illetve az ebből fakadó vízszennyezéssel szembeni tüntetéshullámba. Az őslakos indiánokkal szembeni rossz bánásmód ellen egyébként ugyancsak felemeli a szavát, illetve a témát nem hagyja szó nélkül dalaiban sem.
A Standing Rocknál végül sikerrel járó demonstrációk kapcsán a Facebookra kitett kiáltványában igen markáns véleménnyel van a közállapotokról, illetve a közbeszédről is. Miközben az amerikai művésztársadalom hisztérikus rohamban, önmagából kikelve küldi el Donald Trumpot mint Lucifer földi helytartóját, addig Young, ugyan szintén kemény szavakkal, de érvekkel kritizálja, meglepetéselnökként utal rá a szövegben, nevén nem nevezve.
Azt azonban leszögezi, ha az emberek úgy ki tudnak tartani céljaik mellett, mint az indiánrezervátumnál, akkor el lehet azt is érni, hogy ne forduljunk vissza a fosszilis energiahordozók felé. Hanem olyan világot építsünk, amelyet még a mi gyerekeink és unokáink is használni tudnak majd.
Young dalai tehát mindenképpen a mindennapjainkat uraló politikai keretben értelmezhetők, a szöveg jelentéstartalma jobban üt, mint a kimondott szavak s mondatok, ám szerencsére a sarkos mondandó ellenére sem megy neki fejjel a falnak.
Miközben egyébként nemegyszer érte az a kritika, hogy a hangja picit megfáradt, öreges, ez semmiképp sem igaz a legújabb darabokra. A kesernyés hangulat ellenére sem lehetne energikusabb, merthogy igencsak az. Azzal nem is mondunk nagyot, ha leszögezzük: sokan szeretnének olyan lendületes hangot 71 évesen, mint Youngé.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 12. 10.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
