Balogh Zsolt a tavalyi világbajnokságon még részt vett a magyar férfi-kézilabdaválogatottal, idén azonban a bő keret becserélhető tagjaként csak otthonról követte az Eb eseményeit. A 67-szeres, 212 gólnál járó válogatott jobbátlövővel a 15.-ként zárt csapat szereplését jártuk körül.
A bő keret tagjaként hogyan értékeli a válogatott Eb-szereplését?
A legfontosabb, amit érzek a szerepléssel kapcsolatban, az a szomorúság és a csalódottság. Sokkal több volt ebben a hazai rendezésű Európa-bajnokságban. A fiúk minden tőlük telhetőt megtettek, de a játék minősége sajnos nem volt megfelelő ezen a nagyon-nagyon magas szinten. Emiatt történt az meg, hogy egy egyébként erős csoportból nem tudtunk továbbjutni. De így is le a kalappal a fiúk teljesítménye előtt, mert úgy gondolom, hogy az akarattal nem volt gond, és mindig nagy szívvel mentek ki a srácok a pályára. Az vitathatatlan, hogy sokkal több volt a hiba, mint általában, mint ahogy azt az elmúlt két évben megszoktuk a válogatottól. Emiatt maradt el a várt eredmény is.
A sok hiba betudható annak, hogy mentálisan voltak valamilyen szempontból problémák? Mennyire megszokott a válogatottnál, hogy ezekkel a dolgokkal foglalkoznak, dolgozik a csapattal szakember?
Volt időszak, amikor dolgozott velünk sportpszichológus világversenyeken. A mostani idényben csak a bő keretbe kerültem be, az edzőtáborokban nem vettem részt, így nem tudom, hogy ez most is így volt-e, de úgy gondolom, idén nem volt ilyenfajta felkészítése a fiúknak, elképzelhető, hogy kellett volna. Utólag nyilván az ember keresi a válaszokat a miértekre, de most már nem tudjuk meg, változtatott-e volna valamin, ha mentálisan jobban fel vannak készítve a srácok.
Milyen típusú játékosok dominálnak a csapatban? Olyanok, akiket egy vereség után biztatni kell, pozitívan motiválni, vagy inkább olyanok, akikre más módszerek hatnak?
Minden játékos személyisége más, mindenkihez másképp kell szólni. Ez az edző feladata, hogy ismerje annyira a játékosokat, hogy tudja, kihez miként kell, hogy szóljon. Biztos, hogy a mi csapatunkban is így van ez, van, akinek durvább hangnemre van szüksége akár győzelem, akár vereség után, illetve olyan is, akivel egy kicsit óvatosabban kell bánni.
Nagyjából 3 és fél éve vált biztossá, hogy Magyarország társrendezője lehet az Eb-nek. Mennyire volt ez téma a válogatottban ebben az időszakban?
Egyértelműen gyakori téma volt. Onnantól kezdve, hogy már a rendezés elnyerését nagy sikerként könyveltük el a kézilabda-társadalomban. És ki is volt mondva elég régóta, hogy most az előző világversenyek is gyakorlatilag az idei torna főpróbáinak számítottak, mostanra lett volna minden élesítve. Ez volt úgymond a fő attrakció a színpadon, a többi verseny pedig egyfajta felkészülés erre. Ezért is nagyon-nagyon csalódottak a fiúk és mindenki, aki szereti a kézilabdát.
A hollandok elleni nyitány után több játékos elmondta, az utóbbi években nem tapasztaltak hasonlót, hogy ennyire nem sikerült volna semmi…
Azt régóta tudjuk, hogy a holland válogatott a legkellemetlenebb csapatok közé tartozik, az utóbbi időben több olyan meccset is megnyertek, ahol nem ők voltak az esélyesek, talán azért is, mert alábecsülték őket az ellenfelek, ezt tudták kihasználni. Mi nem akartunk ebbe a hibába esni, nem gondolom, hogy velünk is ez történt volna, mert nem véletlen, hogy topbajnokságokban edződik a játékosaik nagyrésze. Láthattuk, hogy simán továbbjutottak a csoportból, biztos vagyok benne, hogy fognak még további meglepetéseket okozni, és oda kell rájuk figyelni a jövőben, mert rohamosan fejlődő kézilabdanemzetről van szó.
Aztán jött a portugálok elleni meccs, amelyen drámai végjátékban sikerült nyerni. Mi lehet az oka, hogy mégsem szakadt át a gát ezután, nem indult be a gépezet?
Továbbra is azt gondolom, hogy a fő probléma, amiért nem jött ki a srácokból a várt teljesítmény, az az első mérkőzésnek tudható be, mert egészen kis dolgokon múlik a kézilabdában, hogy sikeres vagy-e, vagy sem, Ha azon a holland meccsen két-három védéssel indít a válogatott vagy két-három könnyű góllal, akkor a találkozó egész lefolyása másként alakul. Viszont a valóságban egy hatalmas rohanás lett ebből az eredmény után 60 percen keresztül, majd a végén egy kudarc, nem sikerült megfordítani a mérkőzést. A portugál meccsre szépen összeszedtük magunkat, de ott is látszott a játékon, hogy még nem heverték ki teljesen a fiúk a holland meccset. Szerintem Izland ellen teljesített a válogatott a legjobban, támadásban mindenképpen. Izland volt a legerősebb ellenfél, és a hibák ellenére is a kezdősor játéka fényévekkel jobb volt, mint a hollandok ellen. Az izlandiak az előző két meccsükön is nagyon jó kézilabdát játszottak, sajnos ezt ellenünk is folytatták, és nem sikerült ponto(ka)t szereznünk.
Milyen érzés volt kívülállóként néznie a meccseket, azzal a tudattal, hogy még egy hetes elvégzéséhez sem állhat be a kispadról?
Nagyon rossz érzés volt. Ilyen helyzetben egy-két sérülés miatt voltam eddig, amikor tévében kellett megnéznem a klubcsapatomat vagy a válogatottat. De mikor húszezer szurkoló drukkol hazai pályán, ilyen hangulatot teremtenek és ebből marad ki az ember, az hatványozottan fájó. De már tavaly ősszel eldőlt, hogy valószínűleg nem leszek benne a szűkebb keretben. Én ezt el is fogadtam, és úgy készültem, hogy a tévé elől fogom bíztatni a fiúkat. Nekem legalább annyira fájt ez a kiesés, mint annak, aki a helyszínen élte meg azt, akár a pályán, akár a kispadon.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
