Október elsején, a bagdadi Felszabadulás téren kezdődött az a tüntetéssorozat, amely végül Adel Abdul Mahdi iraki miniszterelnök lemondásához vezetett. Közben viszont életét vesztette legalább 400 ember, valamint 15 ezren szenvedtek különböző sebesüléseket.
A nemzetközi sajtóban főleg korrupcióellenes tüntetésekként olvashattunk az eseményekről, de az elégtelen közszolgáltatások és Irán is terítékre került. Utóbbi olyannyira, hogy a szomszédos ország Nedzsefben, a síiták egyik szent városában található konzulátusát kétszer is felgyújtották.
Adel Abdul Mahdi hivatali ideje nem tartott sokáig, a politikai tömbök közti megállapodás révén körülbelül egy éve nevezték ki miniszterelnöknek. A tüntetések elfojtására a kormány válságsejteknek nevezett alakulatokat hozott létre katonai vezetők és kormányzati tisztviselők közös irányítása alatt.
A bagdadi parlament el is fogadta a lemondást, és felkérte Barham Salih államfőt, hogy jelöljön új miniszterelnököt – Abdul Mahdi addig ügyvivői minőségben megtarthatja posztját.
A hatóságok túlkapásait jól mutatja, hogy az egyik iraki bíróság vasárnap kötél általi halálra ítélt egy rendőrt, akit kormányellenes tiltakozók meggyilkolásával vádoltak. Ezzel párhuzamosan egy alezredesre hétéves börtönbüntetést szabtak ki.
Arról, hogy pontosan mi áll a tüntetések mögött, hogyan váltak véres összecsapásokká a demonstrációk, valamint mi következhet ezután, Szalai Mátét, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatóját, a Corvinus Egyetem oktatóját kérdeztük.
Általában korrupcióellenes tüntetéssorozatként olvashatunk az Irakban zajló eseményekről, tényleg csak a korrupció áll a megmozdulások hátterében, vagy mélyebben húzódó problémákat is láthatunk?
A tüntetések részben krónikus gazdasági problémák, munkanélküliség, újjáépítés hiánya, infrastruktúra-fejlesztés elmaradása, stb., részben a politikai elit cselekvőképtelensége miatt robbantak ki. Ez utóbbinak a jelképévé vált, hogy a 2018 májusi parlamenti választásokat követően csak októberre állt fel az új iraki kormány Adel Abdul Mahdi vezetésével, amely azóta sem tudott érdemi változásokat hozni. Az iraki politikai rendszer nagyon sokszínű, általában több párt támogatására van szükség egy-egy kormány működéséhez, ami lassítja a döntéshozatalt. Ráadásul az egymással versengő politikai erőcsoportok beálltak arra a gyakorlatra, hogy egy kompromisszum keretében egy gyenge politikust helyeznek a miniszterelnöki pozícióba, aki nem tudja felborítani a köztük lévő egyensúlyt. Ilyen volt Abdul Mahdi is, ám ez a stratégia csak a kormányzati hatalom gyengeségét eredményezte, amely viszont a tüntetések egyik fő oka.
Legalább 400 halottról és 15 ezer sebesültről szólnak a becslések október eleje óta. Hogyan válhattak ennyire véressé az összecsapások?
Az iraki biztonsági erők egyértelműen túlreagálták a helyzetet, ami elsősorban az elmúlt évek instabil helyzetének köszönhető. A 2000-es évek második felének destabilizálódása, valamint 2014 után az Iszlám Állam elleni harc miatt a hatóságok tartottak bármilyen új, erőszakos államellenes szereplő megjelenésétől, ezért igyekeztek a tüntetéseket minél hamarabb elfojtani. Ez egyértelműen kontraproduktív fellépés volt.
A tüntetők megtámadták és felgyújtották a nadzsafi iráni konzulátust, mi a problémájuk Iránnal?
A kormány és a politikai elit inkompetenciáját többen Irán befolyásának tudják be. A legtöbb iraki politikai vezető így vagy úgy kötődik iráni politikai erőkhöz, még akkor is, ha ezt a kapcsolatot gyakran túl is dimenzionálja a sajtó. Megítélésem szerint, ha az iraki állam nem működne diszfunkcionálisan, akkor Irán szerepe és befolyása nem lenne ennyire érzékeny kérdés.
Adel Abdul Mahdi miniszterelnök benyújtotta lemondását, de a tüntetések folytatódtak. Mi következhet ezután? Az új választás enyhítheti a feszültséget?
Az iraki politikai rendszer sajátosságaiból adódóan a kormányalakítási folyamat elhúzódhat akár másfél hónapra is, és akkor még nem is beszéltünk arról az esetről, ha választásokat írnak ki, amikor több hónapra ismét leállna a politikai döntéshozatal. Ez a helyzet egyértelműen csak erősíti a politikai elit és az állam inkompetenciájának érzetét. Még nem látjuk, hogy melyik politikai erő tudja a legjobban kihasználni a helyzetet, a két legnagyobb befolyással rendelkező politikus, az Irán-barátnak tartott Hádi al-Ameri és a nemzeti elköteleződésű populistának tekinthető Muktada al-Szadr mellett szerintem érdemes lesz figyelni a volt miniszterelnököt, Haider al-Abádit, akinek kinevezése megnyugtató kompromisszum lehet a politikai elit számára.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
