Négyre emelkedett a magdeburgi tömeges gázolás áldozatainak száma Mészáros Richárd2024. 12. 21., szo – 13:28
Négyre emelkedett a pénteki magdeburgi tömeges gázolás halálos áldozatainak száma, a súlyos sérültek száma 41 – értesült biztonsági forrásokból dpa hírügynökség.
A Bild című bulvárlap és egyéb médiaforrások több mint 200 sérültről adtak hírt. Reiner Haseloff, Szász-Anhalt tartomány miniszterelnöke péntek este két halottról és legkevesebb 60 sérültről beszélt.
A dpa újabb értesülései szerint a gázolás elkövetője nem iszlamista, hanem éppen ellenkezőleg, az iszlám bírálója. Az 50 éves, szaúd-arábiai származású orvos saját magát „ex-muszlimként” határozza meg. A közösségi médiában és interjúkban részben kifogásokat fogalmazott meg a német hatóságokkal szemben. Szemükre hányja többek között, hogy nem tesznek eleget az iszlamizmussal szemben.
Az elkövetőt azzal gyanúsítják, hogy egy bérelt autóval a magdeburgi karácsonyi vásáron a tömegbe hajtott. A rendőrség szombat délelőtt visszafogottan nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy merényletnek nevezze-e a cselekményt. A Bild jelentése szerint valószínűleg kábítószer hatása alatt állt. A lap források megnevezése nélkül azt írta, hogy az első drogteszt eredménye pozitív lett.
A gyanúsított 2006 óta él Németországban. Miután évekkel ezelőtt hazájukból menekülő szaúdi nők az ő támogatásával jutottak be az országba, később internetes oldalán angol és német nyelven azt írta: „Tanácsom: ne kérjetek menedékjogot Németországban”.
Kapcsolódó cikkünk
Egy ötvenéves szaúdi származású orvost, Taleb A.-t gyanúsítanak a német rendőrök a magdeburgi támadás elkövetésével.
Amint arról korábban beszámoltunk, egy szaúd-arábiai származású férfi pénteken autójával a magdeburgi karácsonyi vásárba hajtott, két ember, köztük egy gyermek halálát okozva, valamint több tucat embert megsebesítve. Az ötvenéves férfi múltja és tette indítékai ellentmondásosak. Korábbi nyilatkozatai alapján nem radikális iszlamista, sőt, saját magát a „történelem legagresszívabb iszlámkritikusaként” jellemezte. Egy 2019-es interjúban nyíltan bírálta az iszlámot és a sarija törvénykezését, különösen a súlyos bűncselekmények enyhe büntetését, valamint a családon belüli erőszak törvényesítését. Elmondása szerint családja gyűlölte, miután nyilvánosan felvállalta, hogy már nem vallásos.
2006-ban szakmai okokból hagyta el a radikális vahabita irányzatot követő Szaúd-Arábiát, ahol orvosként dolgozott. Németországban később menedékjogot kért, amelyet 2016-ban kapott meg, és pszichiáterként, pszichológusként elítélt bűnözőkkel foglalkozott. Bár nézetei alapján távol áll az iszlamizmustól, egy tavalyi, azóta törölt bejegyzésében azt állította, hogy bosszút akar állni, mert szerinte a német állam üldözi a szaúdi menekülteket. Ezen kívül júniusban arról írt, hogy a német rendőrség szerinte az iszlám előmozdítója, és állítólag aljas eszközökkel próbálták ellehetetleníteni az iszlámellenes tevékenységét. Más bejegyzésekben nyíltan szimpatizált az AfD-vel, és a szélsőjobboldali párttal közös projektet álmodott meg: egy akadémiát a volt muszlimok számára. „Ki harcol még az iszlám ellen Németországban?” – írta.
A támadás indítékai továbbra is homályosak. Drogtesztje pozitív eredményt mutatott, bár a fogyasztott anyagok pontos típusát nem közölték. A merénylet következményei várhatóan komoly hatással lesznek Németország politikai légkörére, különösen a menekültpolitikára és a radikális jobboldali AfD támogatottságára, amely az elmúlt években a hasonló támadásokra hivatkozva erősödött. A tragédia felidézi a 2016-os berlini karácsonyi vásár elleni dzsihadista támadást is, amelyben 13 ember vesztette életét.
(Telex)
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »