Négypontos megállapodás körvonalazódik Bős–Nagymaros ügyében

Czepek Gábor, a magyar Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, a magyar–szlovák energetikai infrastruktúra fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerdán az M1 aktuális csatornán beszélt a Duna vízjárásának újrarendezéséről. Mint mondta, egy négypontos megállapodás körvonalazódik Szlovákia és Magyarország között, ám leszögezte: Nagymaroson nem épülhet gát.

Az államtitkár felidézte, hogy 1977-ben kötött a két állam egyezményt egy vízlépcsőrendszer létrehozásáról, a tervezési és kivitelezési munkálatok elkezdődtek; 1984-ben megalakult a Duna-kör, a rendszerváltás emblematikus szervezete. Ez a társadalmi mozgalom elérte azt, hogy a kormány 1989-ben felmondta a szerződést, abbahagyta a munkákat, nem épült meg a nagymarosi duzzasztó. Erre válaszul a szlovákok 1992-ben elterelték a Dunát. Vízjogi üzemeltetési megállapodást sikerült kötni 1995-ben, így a Szigetköz és a Duna-mellékág rendszere ökológiailag rendben lévőnek tekinthető, de ezen túl az elmúlt 30 esztendőben nem volt előrelépés.

Született 1997-ben egy hágai bírósági ítélet, amelynek tartalma úgy foglalható össze, hogy igaza van Magyarországnak és Szlovákiának is, és állapodjanak meg a felek, ám megállapodni csak a tárgyalóasztalnál lehet

– tette hozzá.

Nyilvánvalóvá vált, hogy a következő 30 évben is működni fog az erőmű, és bár lejárt az üzemideje, a szlovák fél tervezi a hosszabbítást, meg is tette az ehhez szükséges a lépéseket, így Magyarország helyzetben van – mondta.

Egy jó megállapodáshoz szükség van megfelelő diplomáciai kapcsolatokra a kormányok és a kormányfők között, ez megvan, és arra is, hogy az energetikai, klímapolitikai és vízügyi kérdéseket is rendezni tudják. Az időpont alkalmas a megállapodásra, de ez csak a helyiek bevonásával történhet

– mondta, megjegyezve, hogy ennek érdekében tárgyalt a Szigetközben pénteken a polgármesterekkel.

Hírdetés

Az érintettek pártállástól függetlenül egyöntetűen támogatják azokat a pontokat, amelyekben a magyar kormány egyezségre kíván jutni a szlovák féllel. Eszerint Nagymaroson nem épülhet gát, rendezni kívánják a vízkormányzás dolgait. Az 1995-ös megállapodást tovább kívánják fejleszteni, hogy kisvizes, aszályos időszakban is maximális védelmet tudjanak biztosítani a Szigetköznek.

„Több vizet szeretnénk kapni a szlovákoktól”

– jelentette ki a kormánybiztos.

Az elmúlt 30 évben a bősi erőműből „egyetlen elektron” sem szolgált magyar érdekeket. Magyarország szeretné a bősi erőműben termelt energia egyharmadát megkapni kedvező áron. Ennek érzékeltetésére elmondta, hogy ez olyan árammennyiség, amely Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom vármegye lakossági éves felhasználását fedezni tudja, és nagy segítség lenne a rezsicsökkentés fenntartásában – mondta.

Czepek Gábor kifejtette, Magyarország kedvezőtlen geográfiai helyzetben van energetikai szempontból, ilyen körülmények között kell az energiapolitikát építeni. Ez csak úgy megy, ha a szomszédos országokkal megfelelő kapcsolatot ápol.

Szlovákiával energetikai megállapodást kívánnak kötni, még a nyáron szeretnék aláírni az elvi megállapodást.

A kormánybiztos szerint ezzel lezárulhat egy maratoni jogvita, új fejezetet lehetne nyitni, úgy, hogy Magyarország megtartja azt a szimbolikus eredményt, amelyet elért a társadalom a rendszerváltáskor, azaz nem épül Nagymaroson gát, és a jelenlegi helyzethez képest mind vízgazdálkodási, mind energetikai szempontból előnyöket tudna elérni.

MTI/Felvidék.ma

 


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »