Négy autó ütközött Oltszemen, nyolcan kórházba kerültek

Négy autó ütközött Oltszemen, nyolcan kórházba kerültek

Súlyos baleset történt vasárnap dél körül Oltszemen. A rendőrség tájékoztatása szerint négy autó ütközött össze, és összesen kilenc személy sérült meg, közöttük két kiskorú; az egyik kiskorú súlyos állapotban van, helikopterrel szállították Marosvásárhelyre.

Hírdetés

Hét áldozat a sepsiszentgyörgyi kórházba került, a kilencedik visszautasította a beutalást. A balesetet a rendőrség közlése szerint az okozta, hogy egy brassói rendszámú, Brassó felől érkező személygépkocsi átment a szemközti sávra, ott megakadt egy kovásznai rendszámú kocsiban, és nekiütközött a kovásznai mögött közeledő, jászvásári rendszámú harmadik járműnek. A negyedik jármű vezetője megpróbálta elkerülni az ütközést és a sáncban kötött ki. A négy sofőr egyikének leheletében sem mutattak ki alkoholfogyasztást, de mindegyiket bekísérték a kórházba vérvételre. A helyszínelés idejére az utat mindkét irányban lezárták, a forgalmat Zoltán és Gidófalva felé terelték. A közlekedés délután negyed háromkor állt helyre.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »