Néger tolerancia – Heti progresszió (XCII. rész)

Néger tolerancia – Heti progresszió (XCII. rész)

Folytatódik a Heti progresszió névre keresztelt sorozatunk, amely szépen lassan közeledik a századik részéhez. Addig persze még bőven van mit feldolgozni, progresszív híreink ugyanis egy percet nem pihennek. Olvasóink leveleit ezúttal is köszönöm, továbbra is várom őket a [email protected] címre.

3. Nehéz az LMBTQ-emberek élete a Kongói Demokratikus Köztársaságban – panaszkodik a Humen névre hallgató "meleg magazin" internetes pöcegödre. Ezúttal Kamituga városában vertek meg és üldöztek el LMBTQ-akvitistákat, s hiába a "védett állat lelegeli a védett növényt" effektus, a szerkesztőség a homoszexuálisok mellett tette le a voksát, akarva-akaratlanul is rasszizmust kiáltva ezzel (valljuk be, ilyenkor azért viccesen görbe tükör tud lenni ez a fene nagy politikai korrektség). A cikkből kiderül, hogy nem ez volt az első eset, hogy a fekete országban homoszexuálisokat üldöznek, az említett hat aktivistát például megkövezéssel is megfenyegették.

Hiába, amit a fejlett, nyugati civilizációban sikeresen elhintettek, azt a világ elmaradottabb helyein látványosan nem sikerül. Nyilvánvaló, hogy a kongóiak ellenérzései a homoszexuális lobbival kapcsolatban nem tudományos vagy társadalmi tényeken alapulnak, ám paradox módon jóval közelebb állnak azokhoz az egyszerű, barbár természeti törvényekhez, amelyek az elmaradottabb társadalmakat jellemzik. Természetesen Európában teljesen más, cizelláltabb módszereket kell alkalmazni az LMBTQ-lobbi elleni harcban, de tagadhatatlan, hogy az ember nem kevés elégtétellel olvas hasonló híreket. A hamis, kiferdített "toleranciát" sutba dobhatják a világ olyan területein, ahol még hírből sem hallottak soha hasonlót. Valódit és kiforgatottat sem.

2. A Vogue magazin brazíliai kiadásának címlapján szereplő drag queenekről korábban már beszámoltunk, ám a divatlap újabb negatív mérföldkőhöz érkezett. Az amerikai (Egyesült Államok) változat címlapjára ugyanis most először felkerült egy transznemű modell is, bizonyos Ariel Nicholson. A dolgot némiképp árnyalja, hogy nem egyedül szerepel a képen, de a hír így is bőven elég progresszív volt ahhoz, hogy rákerüljön a heti listánkra.

Hírdetés

A liberális felfogás persze sosem állt távol a hasonló szellemiségű magazinoktól, annak idején a Cosmopolitan és társai komplett generációk agyát igyekeztek kimosni, ez a tendencia pedig azóta sem változott. Sőt! A progresszió úttörőit "tisztelhetjük" bennük.

1. Végül pedig egy kedves olvasónk küldeménye is helyet kapott a mai anyagban, aki már többször is segédkezett a listák felállításában az általa beküldött képekkel. Ezúttal a Burger King progresszióját sikerült kiszúrnia, amelynek már szintén nem ez az első szereplése a rovatban. A gyorséttermi lánc szemmel láthatóan ügyel fogyasztóinak "érzékenységére", ugyanis a vásárlói véleményeket gyűjtő oldalán olyan szabadon dönthetünk a saját nemünkről, amilyen szabadon csak akarunk. Számomra a legfeltűnőbb az "Inkább magam adom meg" lehetőség volt, amelyről csak sejtéseim vannak, mit takarhat, de egészen biztos vagyok benne , hogy még ennél is "mélyebb a nyúl ürege".

Multik esetében sokszor előkerült már, hogy internacionális vállalatok ide, vagy oda, sokszor pont ezek a cégek azok, amelyek teljes uniformizálás helyett nagyon is építenek a regionális eltérésekre. Így már többször láthattunk példát arra, hogy a "szivárványba borult céglogók" bizony nem mindenhol pompáztak teljes valójukban, vagy arra is, hogy idő előtt eltüntették őket. A teljesség igénye nélkül itt egy korábbi részben szereplő hazai példa, ami már csak azért is érdekes, mert Magyarország nem sorolható be sem a teljesen elhülyített Nyugat-Európához, de természetesen a messzi Kelet mentalitásához sem. Ilyetén teljesen magától értetődő, hogy az LMBTQ-lobbi folyamatosan kóstolgatja, de döntő győzelmet, amilyet Nyugaton, (még) nem tudlak elérni. A példánkban szereplő Renault is így cselekedett, amikor szívárnyszínűre változtatta ugyan a logóját, de az jóval kevesebb ideig volt reflektorfényben, mint a nyugati oldalakon.

Erről a kettősségről egyébként külön publicisztikát is érdemes írni, ez nyugodtan tekinthető beharangozásnak is.

Kedves olvasóink figyelmét ezúttal is köszönöm, jövő héten folytatjuk!

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »