Halmai Tamás költő, író, irodalmár jegyzetét olvashatják.
„Egy, ki angyal.
Egy, ki a fájdalmat szőrén üli meg.”
(Halmosi Sándor: Két lator)
Müller Péter Sziámi nevéhez nem csak alternatív slágerek zsúfolt sora kötődik: zenés színházi és kulturális szervezői működése is tetemes jótétemény. Dalszövegeit olvashattuk már nyomtatásban; most első verseskötetének megjelentetésével gazdagodik munkássága. A szavak gyerekkoráig tekint vissza, azaz csaknem hetven évet átfog ez a lírikusi anyag.
A felebarátban egészet kereső játékosság és a szavak szabadjára engedett jó kedélye olyan költészeti metafizika kikerekedését szolgálja, mely a kortárs irányok és iskolák közt az egyik legszebb résbe illeszkedhetik.
A kötet változatos formakészlettel győz meg jelentésbeli rétegzettségéről. Miféle szólamok váltják-segítik egymást ezen a mindössze százhúsz-százharminc oldalon? Például József Attila-parafrázisok: „Lehettem volna, s lettem is / poéta. Teremtőm, segíts / terem- / tenem!” (Síntévesztő). Szentenciás töredékek: „Jelöld be helyedet a tükörben.” (Töredékek az ezer szabályból / XV.) – „Alapíts szerelmespárt, / és szavazz a jelöltjeire.” (XXVII.) – „Ne szűnj meg harangozni” (LI.). Másutt pedig mondókás dalretorika, balladás novellaversek és tágas eszméleti kiáradások…
Müller Péter Sziámi költészetét nemcsak a kötet négykezes versei kapcsolják Tóth Krisztina alkotói világához: a lazán kötött (esetenként szabadversig merészkedő) alaktan, a szójátékos komolyság tónusai, az elbeszélő természetű líraiság a költőtárs művészetéből is ismerős jegyek. Müller hol nyersebb, hol pikánsabb stílusirányai a dalszövegírói életműre mutatnak vissza (a versek jó része könnyed vesződséggel megzenésíthető volna), az öniróniába gyolcsozott, vérzékeny alanyiság nemzedéki tapasztalatot és korszellemet egyaránt kollektív énre képesek hangolni.
A találkozások és megtalálkozások iránt tájékozódó – és létösszegzéstől sem ódzkodó – sorok föld és ég, test és lélek, barátságok és szerelmek között mi mást: érdemi sorsot – és érdemes mulasztásokat – keres/talál.
A párkapcsolati otthonosság önreflexív bölcselkedésben tisztázza változékony állandóságát: „Próbálok szerethető lenni, / tudom, hogy te is ezt próbálnád. / Örülni nekem, ha nehéz is, / míg köztünk alszanak a párnák” (Egybevéve). – „És behajtod az Üres Könyvet, kész, befejezted, vége van már. / Egymásra nézünk. Elnyugtázzuk. Ülünk, akár két irodalmár” (Az üres könyv). (Utóbbi, hosszan elnyúló költemény arra is példa, hogy sorsunk könyvének még akkor is lehetünk – mégoly botcsinálta – filológusai, ha egy füst alatt rögtönözgető társszerzőként is jegyezzük…) Emellett a szociális érzékenység is rendre emlékezetes rímalakzatokban ébreszti föl az olvasó maradandóbb énjét: „Csillárra akasztott félhomály. / Pazarló spórolás a házban, / ünnep van, virrasztás, rettegés, / halálra váltan néz a számtan. […] Holnapra kapcsolnak le mindent, / olvasólámpát, félkegyelmet. / Páran még sírnátok tovább, / csak hát a többség úgysem enged” (Fél).
A szerzőnek nem ez az első kötete. A cím egyszerűsít, és hangsúlyt is kínál: oly különleges tett és élmény verseskötetet kiadni (s befogadni), hogy mellette minden egyéb talán csak bevezetés, rákészülés, széljegyzet volt. Legalábbis ha „az embermegmaradás / törvényei” (Szobaszivárvány) felől bírjuk szóra a szavakat.
Müller Péter Sziámi: Első kötet most,Tarandus Kiadó, Hédervár, 2025.
Fotó: Tarandus Kiadó
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. július 27-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
