Szemerkényi Réka
nagykövet
Washington
Tárgy: Szabotálás
Tisztelt Nagykövet Asszony!
Döbbenettel látom, hogy Önnek számos ottani nagykövet társától ellentétben máig nem volt ideje és érkezése kitenni a washingtoni magyar nagykövetség honlapjára minimum azt a néhány sort, amelyben a magyar miniszterelnök üdvözölte a republikánus jelölt, Donald Trump elnökké választását.
Ennek elmaradása hatalmas hiba, hiszen Orbán Viktor volt az egyike a világon annak a három nemzet vezetőjének, aki Donald Trump mellett még megválasztása előtt merte letenni a voksát.
Máig vártam e levéllel, de tovább nem, mert nyilvánvaló, most már a hét végén se fog erre időt szakítani.
Honlapjukon a legutóbbi bejegyzés november 2-i http://washington.kormany.hu/.
Vagyis mintha azóta semmi nem történt volna a földkerekség leghatalmasabb országban, amely az új vezetéssel nem csak a világ sorsát fogja a béke irányába és jobbra fordítani, de a hidegháború végétől most először lényegileg fogja megváltoztatni az eddig tragikus amerikai-magyar kapcsolatokat, amelyeket ön oly gyakran dicsérgette. Akár a magukat büszkén transzatlantistának valló ottani elődjei, mint Zwack, Jeszenszky vagy Simonyi András.
Akik e csodálatos, történelmi választás után önhöz hasonlóan hirtelen elhallgattak transzatlanti szerelmi állapotukról, nem üdvözölve az amerikai nép demokratikus döntését és az új elnököt, vagyis mintha nekik valójában nem is a transzatlanti kapcsolat lett volna a fontos, hanem a világra csak háborút, keserűséget, pusztulást és menekültek millióit hozó pusztító amerikai ideológiát képviselő rezsimek.
Ellenőriztem néhány más washingtoni követségi honlapot.
Milos Zeman cseh államfő volt a másik, aki megválasztása előtt kifejezte vágyát, hogy Trump legyen az Egyesült Államok elnöke.
A washingtoni cseh nagykövetség honlapját Milos Zeman elnök Donald Trumpnak címzett gratulációja vezeti: http://www.mzv.cz/washington/en/czech_u_s_relations/news/czech_republic_s_president_zeman.html
Ezt követi a Cseh Köztársaság külügyminisztériumának gratulációja.
Asszonyom, az ön közvetlen felettese, Szijjártó Péternek hol van hasonló gratulációja az ön által felügyelt honlapon?
Megnéztem Kína washingtoni nagykövetségének honlapját. Mi vezeti? Hszi Csin-ping kínai elnök gratulációja Donald Trumpnak megválasztása alkalmával: http://www.china-embassy.org/eng/zgyw/t1414630.htm
Végül felkerestem a washingtoni orosz nagykövetség honlapját (http://www.russianembassy.org/)
Mit gondol, mit találtam ott vezető anyagokként?
Az első Vlagyimir Putyin elnök gratulációját Donald Trump győzelme alkalmával.
A második időrendben (és most így ez az első hír a honlapon) Dmitrij Medvegyev gratulációja Michael Richard Pence-nek az Egyesült Államok alelnökévé választása alkalmával.
Ön nem érti, hogy a világbéke alapvető magyar érdek. Hogy Oroszországot ne bombázzák, hanem tárgyaljanak vele. Hogy Amerika ne küldjön repülőgép anyahajót és hadihajókat a Dél-kínai tengerre, ott is világháborút provokálva, hanem hogy tárgyaljon Pekinggel. Ami most Trump elnök ígérete szerint szintén karnyújtásnyi távolságba került.
A rendszerváltás után 26 évvel az amerikai-magyar viszony alapvető jobbra fordítása, illetőleg normalizálása alapvető magyar érdek. Önnek ennek elősegítésén dolgoznia kellene, nem pedig Trump megválasztása fölött érzett dühét passzivitásával palástolnia.
Ön, éppen ön, washingtoni szóvivőnként ezt nem érti?
Dehogynem.
Viszont azoknak, akik önt nem ismerik, csatoltam azt a nyílt levelet, amelyet 2008 szeptemberében írtam önnek a Demokratában, miután észrevettem, hogy ön transzatlanti buzgalmát és oroszellenességét ismét igazolandó olyan recenziót közölt több Putyin-ellenes könyvről a Heti Válaszban, amelyet több helyen is szó szerint kimásolt a brit Economist hetilap könyvismertetéséből. És amelyből kiderül, hogy ön úgy hazudik, mint a vízfolyás. Még az is, hogy azt állította, pont azokat a könyveket vitte magával nyaralásra olvasni, majd villámgyorsan szemlézett, amelyekről pár héttel korábban az Economist írt.
Igen, plagizátor asszony.
De legalább most plagizálna – magyar nemzeti érdekből – és mintát venne a cseh, a kínai vagy az orosz és más nagykövetség viselkedéséről, amelyek vezetője és állománya saját nemzeti érdekből teszik kötelességüket.
x x x
Nyílt levél Szemerkényi Rékához. (Demokrata, 2008. szeptember 11.)
SZEMERKÉNYI RÉKA
A Magyar Új Atlanti Kezdeményezés elnöke
Tisztelt Asszonyom!
A történet a tengerparti, hercegovinai Neumban kezdődött, ahol az ön cikke elrontott egy varázslatos kora estémet, amit feleségemmel azzal töltöttünk, hogy egy teraszról bámultuk a tájat, bele-bele olvasva az indulásunk előtt megvett Heti Válasz augusztus 7-i számába.
Gyorsan leszögezem: nekem az égvilágon semmi bajom a Heti Válasszal és általában azzal, ha verseny van a jobboldali médiában. Sőt: remélhetőleg e verseny éppen olyan jót tesz nekünk, mint ahogyan a jobboldali pártoknak is jót tesz a versengés.
A Heti Válasszal pedig különösen nincs bajom azóta, amióta felhagyott azzal, hogy a balliberális vonalhoz betegesen igazodó Hont Andrások és Jávor Bélák szidalmazzák benne a Demokratát, a balliberális sajtó nyúlványaként szélsőségesnek nevezve e lap szerzőit, amire természetesen válaszolni kellett.
Hol van persze a tavalyi hó és hol vannak az említettek?
De vissza cikkére.
A négyük által a Heti Válaszban felváltva írt „Tájoló” rovatban éppen ön volt soron, és Oroszország sötét szíve címen méltatott a putyini Oroszországról megjelent könyveket.
Önt korábban talán egyszer láttam – elég hosszan – a televízió képernyőjén. Arra kifejezetten emlékszem, hogy fáradt kliséken kívül eredeti gondolatot öntől nem hallottam.
Így azután később, amikor írásaival találkoztam, azokon mindig átlapoztam.
Most viszont nagyon kíváncsivá tett a téma.
Engem érdeklő könyvekről írt recenziót, amely így kezdődött: „A csomagolás a nyaralásra vagy a könyvekkel kezdődik, vagy azokkal végződik: mit is olvassunk pihenés idején. Külpolitikusként az ember a legfrissebb nemzetközi tárgyú áttekintéseket vadászgatja, és amikor egy témában egyszerre több új könyv is megjelenik, arra külön is érdemes időt szentelni: várhatóan az adott kérdés a nemzetközi politikai érdeklődés középpontjában áll majd a következő hónapokban.”
Az első mondatban ugyan nem egészen értettem, hogy ha már a nyaralás vagylagosan könyvekkel végződhet, akkor miként vetődhető fel a „mit is olvassunk” kérdése, de hát ez amolyan piszkálódásnak is tűnhet egy olyan eminens kül- és biztonságpolitikai szakértő esetében, mint ön. Aki azt a meghökkentő kijelentést teszi, hogy a téma – a Putyin-korszak, mint mindjárt meglátjuk – a „következő hónapokban” áll majd a nemzetközi politikai érdeklődés középpontjában. Holott én azt hittem, e téma legkevesebb néhány évig, ha nem évtizedig áll majd az érdeklődés középpontjában.
És most menjünk tovább: „Oroszország elmúlt tízéves fejlődése, a mögöttünk álló Putyin-korszak áttekintése egyszerre négy-öt olyan ’nehézsúlyú’ nemzetközi szakértő írásában látott napvilágot, akik közül máskor már egy is nagy feltűnést keltett volna.”
Ezután felsorolja a „nyaralásra vitt” könyvek szerzőit és címeit: Steve Levine-t (az ő könyve címének egy részét választotta saját recenziója címéül, vagyis Oroszország sötét szívét), Michael J. Economides és Donna Marie D’Aleo szerzőpárost, Jurij Felstinszkijt és társszerzőjét, Valgyimir Pribilovszkijt, valamint Marshall I. Goldman-t.
Amikor idáig jutottam, megálltam.
A hetilap majdnem kiesett a kezemből. Mert eszembe jutott, hogy alig egy hónappal ezelőtt ugyanezekről a könyvekről írt az önével hasonlóan hosszú recenziót a neoliberálisok heti „iránytűje”, a londoni Economist. Ezután már más szemmel olvastam „könyvbírálatát”, amelynek a végén egy olyan csavart adott, amely láttán a horizonton addig békésen vöröslő nap szemeim előtt forró izzásba kezdett.
Ugyanis ön nem elégedett meg egy egyszerű, de nagyon csúnya plágiummal, azt feltupírozva az önmagát a még nyaralás alatt is a szakmájával foglalkozó, a világban szupertájékozott kül- és biztonságpolitikai szakértő képének felfestésével, de a szellemi lopáshoz még egy olyan, aktuálpolitikai, didaktikus fordulatot is kanyarított, amely a tények teljes meghazudtolásán vagy nem ismerésén alapul csak azért, hogy ismét propagálja azt a valótlan tézist, amely szerint a mai Oroszország egyenlő az egykori Szovjetunióval.
Azt írta: „Putyin elnöki korszakát most a miniszterelnöki Putyin-korszak követi. Ezt a látszólagos váltást más fényben láthatjuk, ha belelapozunk a pár napja, 90 évesen elhunyt Alekszandr Szolzsenyicin egyik művébe”. Majd idézi a kommunisták totális rothadtságáról írt híres szolzsenyicini mondatot, amelyet a Nobel-díjas író halálhírekor a Magyar Nemzett hozott (teljes joggal) címlapján. Majd így zárja recenzióját: „Az író, akit Oroszország lelkiismeretének neveztek, mintha eltávozásával is jelet hagyna, arra figyelmeztetve, hogy ne szűnjünk meg figyelni a látszólag mozdulatlan felszín mögötti fejleményekre”. Az, hogy a mondat maga a sületlenség, az hagyján: hiszen ha van a földön egy birodalom, amely forr és nem „látszólag változatlan”, az feltétlenül Oroszország. De ez csak a kisebbik baj. A másik az – és erre e rovatban korábban írt leveleimben kétszer is kitértem már -, hogy az antikommunista írók pápája, Alekszandr Iszájevics Szolzsenyicin (aki mindig is ostorozta a Nyugat spirituális ürességét) Putyinban nem a kommunista Szovjetunió örökösét és folytatóját, hanem éppen ellenkezőleg, azt az embert látta, aki az író életében végre először Oroszországot naggyá teszi, segítve a pravoszláv vallás reneszánszát is. Putyin pedig 2000. szeptember 20-án elzarándokolt Szolzsenyicin dácsájába, amely találkozótól azóta is zeng a világ, a neokonok teljes értetlenségére és bánatára.
Asszonyom, ön Oroszország sötét szívéről írt. Ezzel szemben a véleményem az, hogy alig várom, a magyar érdekeket úgy a szívén viselő ember irányítsa Magyarországot, mint ahogyan az orosz nemzeti érdekeket Putyin, Medvegyev elnök vagy Szolzsenyicin viselte, illetve viseli a szívén.
Ön tehát kettős vétséget követett el. Arcátlanul lopott az Economisttól és a lopott holmi egy részéhez fűzött megjegyzésével egy hazug állítást igyekezett alátámasztani.
Hazatérve ellenőriztem: emlékezetem olyannyira nem csalt, hogy ön nem csak ugyanazokat a könyveket ismertette, mint az Economist július 17-i száma, de még ugyanazokat az idézeteket is emelte ki a több ezernyi könyvoldalból, mint a neoliberális hetilap.
Legjobban tenné talán, ha most vezeklésül az SZDSZ sötét szívéről írna egy-két esszét.
* * *
2016. november 12-i megjegyzés: A Heti Válasz Szemerkényi Réka plágiumát ismertető Demokrata-levél után nem kért elnézést olvasóitól, és a plagizátort tovább szerepeltette oldalain.
2016. november 12-i megjegyzés: A Heti Válasz Szemerkényi Réka plágiumát ismertető Demokrata-levél után nem kért elnézést olvasóitól, és a plagizátort tovább szerepeltette oldalain.
Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »
