Ne hagyjuk az iskolát

A 2014 óta újra működő egyházi iskola ugyanis csak szűk négy évig, csupán 2018-ig élhetett önálló tanintézményként, előtte is, utána is támadások sorát indították ellene, törvényességi kifogásokra, jogi mulasztásokra hivatkozva. E bonyolult folyamatot a mai napig nehéz átlátni, ám ha valaki arra gondol, hogy jól irányzott, célzott támadás zajlik az egyházi iskola, pontosabban az iskolaépület tulajdonosa, az Erdélyi Római Katolikus Státus ellen, nem jár távol a valóságtól. Aki ugyanis kifogást keres egy alapító okiratban, némi leleménnyel talál is, az évek óta elhúzódó perek pedig az önálló katolikus iskola megszűnéséhez vezettek, s az újraalapítási kísérletek mindeddig kudarcba fulladtak. 

És hogy mégis mi értelme e rendíthetetlen, nemtelen küzdelemnek egy több évszázados marosvásárhelyi tanintézmény ellen? E támadás azért fontos a nacionalistáknak, mert a római katolikus egyház 2004-ben visszaperelte államosított marosvásárhelyi iskolaépületeit, ám a katolikus gimnázium volt főépületében változatlanul a város román tannyelvű elitiskolája, az Unirea Főgimnázium működik. Az iskola szülői és tanári közössége viszont attól tart, hogy ha újraalakul a katolikus iskola, visszakérheti jogos tulajdonát, igényt tarthat épületeire, s ezt próbálják megelőzni, keresve a kákán a csomót.

Hírdetés

Persze eközben összeszorul az ember szíve, ha a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium évszázadairól olvas, egyebek mellett azt, hogy a ferencesek már 1525-ben kolostori iskolát működtettek, a szóban forgó tanintézményt pedig a jezsuiták 1702-ben alapították… Az iskola kálváriája túlmutat Marosvásárhely határain, az valójában az erdélyi magyar közösség megalázását, az anyanyelvű oktatás elsorvasztási kísérletét is jelenti. 

Ezért is elfogadhatatlan mindaz, ami a marosvásárhelyi katolikus iskolával történt, ezért sem szabad beletörődni abba, ami történt. Az újraalapítás első lépését most tehát a helybéli önkormányzat teheti meg, s életbevágóan fontos, hogy minden a törvény betűje szerint történjék, hogy az említett szándéknyilatkozatban – amennyiben elfogadják azt a helyi képviselők – még egy vesszőbe se tudjanak belekötni a majdani akadékoskodók. Hiszen az iskolaépület tulajdonosa, az Erdélyi Római Katolikus Státus és a katolikus iskola diákjainak szülei azért kezdeményezték a nyáron ismételten a magyar tannyelvű római katolikus felekezeti iskola újraalapítását, e folyamatot azért vállalta fel a marosvásárhelyi RMDSZ-frakció, hogy az ott tanuló diákok végre biztonságban tanulhassanak, hiszen ők alkotmányos jogukkal élnek, amikor iskolát választanak maguknak. Persze, az is kívánatos lenne, hogy a marosvásárhelyi – illetve az erdélyi és a székelyföldi – magyar és román közösségek ne egymás ellenében, hanem egymásért cselekedjenek, de ezen az ügyön még dolgozni kell, sok víznek kell még lefolynia a Maroson és az Olton, amíg sikerül felülkerekedni minden mélyben lapuló érdeken…


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »