Ne feledjük!

1947. február 25-én a megszálló szovjet katonai hatóságok letartóztatták Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát és ezzel megkezdődött az a nyílt, törvénysértő beavatkozás, ami aztán a bolsevik diktatúra létrehozásához és Magyarország szovjet gyarmatosításához vezetett. Kovácsot egyrészt ellenkormány alakításával vádolták, másrészt azzal, hogy „aktívan vett részt a földalatti szovjetellenes fegyveres csoportok alakításában és a szovjet hadsereg ellen irányuló kémkedés szervezésében”.

Magyarország megszállása című memoárjában Kovács Imre így emlékezik az akkor történtekre:
„Legbátrabban a kisgazdapárt főtitkára, Kovács Béla viselkedett: elszánt harcot hirdetett a kommunisták ellen, megfenyegette őket, hogy a magyar nép megismétli 1919-et, ugyanúgy fog elbánni velük, mint Horthyék Kun Béláékkal; Rákosi a fenyegetést komolyan vette, belekeverték az összeesküvésbe. (…) Kovács Bélát a nemzetgyűlés nem adta ki, mentelmi jogát nem függesztették fel; az volt a magyar parlament egyik legszebb órája, így a Vörös Hadseregre hárult a dicstelen feladat, hogy eltávolítsa a közéletből. Február 25-én este hiába vártam rá, hogy elinduljunk sétálni, helyette a sarkon orosz katonákba botlottam. Háza előtt fedett teherautó állt, körülötte enkávédisták, akik az utcát lezárták, az udvar és a lépcsőház is tele volt velük. Kovács Bélát első emeleti lakásából kiráncigálták, a lépcsőkön lelökdösték, és a várakozó teherautóba tuszkolták: pontosan úgy, ahogy a németek csinálták… Meghökkenten figyeltem a jelenetet, hát ez is lehetséges; a Gestapo működése jutott eszembe, megelevenedtek a régi képek, s mintha újból visszatért volna az illegalitás.”
Kovács Béla elhurcolása mérföldkő volt a kommunista hatalomátvétel előrehaladása szempontjából és kijózanítólag hatott számos magyar politikusra, akik előtte még bíztak a magyar politikai rendszer demokratikus úton maradásában, míg mások számára újabb bizonyítékot jelentett arra, hogy az országban kommunista egyeduralom következik.

A kisgazda politikust az őrizetbe vételt követően 1951-ig magyarországi és ausztriai börtönökben őrizték, majd 1952-ben a Szovjetunióba hurcolták, ahol bírósági tárgyalás nélkül 25 évi kényszermunkára ítélték ugyanúgy, mint ahogy azt a szovjetek korábban már magyarok százezreivel is tették.

A történelemkönyvek többnyire hallgatnak róla, de azért mi ne feledkezzünk meg arról, hogy Kovács Béla törvénytelen letartóztatását megelőzően a második világháború során közel 700 ezer magyar állampolgár már bolsevik fogságba került. A honi hatalomgyakorlók 1945-től kezdve évtizedeken át azt a hamis látszatot keltették, hogy szovjet fogságba csak harci cselekmények közben elfogott katonák kerültek, akiket azonban a szovjetek még a békekötés előtt nagylelkűen hazaszállítottak. Legalábbis a hivatalos propaganda erről szólt és persze az iskolákban így tanították.

Valójában viszont az igazság az, hogy a foglyok mintegy harmada kényszermunkára hurcolt civil volt, akiket nagy számban vittek és zártak koholt vádak alapján a GULAG táboraiba (Государстеннй Уголовий Лагерь – Állami Büntető Tábor). A hadifoglyokat és a civil internáltakat évekig kényszermunkában dolgoztatták és azt mondták nekik, hogy „a fasiszta magyar hadsereg” által lerombolt javakat kell munkájukkal pótolni és ezzel ”engesztelést” nyerniük.

Az utolsó nagyobb fogolyszállítmányok csak 1955-ben érkeztek haza, majd később egy-egy magányos, ismeretlen okból továbbmarasztalt személy térhetett vissza, akikről természetesen a kommunista sajtó ekkor is cinkosan hallgatott. Az utolsó magyar hadifogoly, Toma András kálváriája talán sokak által ismert. Ő 2000-ben térhetett haza szülőföldjére egy szovjet elmegyógyintézetből.

Hírdetés

De tény az is, hogy a mostoha bánásmód és a szinte elviselhetetlen életkörülmények következtében a kiszállítás során, a gyűjtő-, tranzit- és a kényszermunkatáborokban több mint 200 ezer magyar állampolgár lelte halálát. Sokan jeltelen sírokban nyugszanak mai napig is Oroszországtól, Kazahsztánig, a bolsevik birodalom valamelyik tábora közelében, egy jeltelen temetőben.

A kommunista diktatúrák halálos áldozatait világviszonylatban 100 millióra becsülik, Kelet-Európában a számuk meghaladja az 1 milliót. Ennyien vesztették életüket éhínségben, kényszermunkatáborban, vagy kegyetlen kivégzések által.

Ma van huszonnégy éve annak, hogy Budapesten aláírták a Varsói Szerződés katonai szervezetének megszűnéséről szóló dokumentumot, aminek eredményeképp néhány hónap múlva az utolsó szovjet megszálló katona is elhagyta Magyarország területét.

És ma van tizennégy éve annak, hogy Magyarország először tartotta meg hivatalosan a kommunizmus áldozatainak emléknapját.

Emlékezzünk hát az áldozatokra és azokra az életben maradottakra, akiket a diktatúra hétköznapi valósága testileg és lelkileg is megnyomorított.

És persze ne feledjük azt sem, hogy a gyilkosok közül jónáhányan, még ma is köztünk élnek…


Forrás:radicalpuzzle.blogspot.com
Tovább a cikkre »