NAÜ: négy tüzet eloltottak a csernobili zárt zónában

Több tüzet eloltottak a csernobili zárt zónában, de néhány továbbra is ég – közölte szerda este a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ).

Rafael Grossi, a NAÜ vezetője elmondta, hogy négy tüzet eloltottak. Az ukrán parlament a hét elején közölte, hogy a két négyzetkilométeres területen hét tűz ég, és ezeket valószínűleg orosz tüzérségi belövések vagy gyújtogatás okozta.

A lezárt atomreaktor körüli terület – a valaha volt legsúlyosabb polgári nukleáris baleset helyszíne – a háború kezdete óta orosz ellenőrzés alatt áll.

Hírdetés

Az ukrán hatóságok közölték a NAÜ-vel, hogy jelenleg nem végeznek sugárzásméréseket a területen, de elmondták, hogy Kijevben és a Csernobiltól nyugatra fekvő két helyszínen a cézium koncentrációjának enyhe emelkedését észlelték. A hatóságok szerint a mérések nem adnak okot jelentős aggodalomra.

Grossi kijelentette, hogy továbbra is rendkívül aggódik az ukrajnai helyzet miatt, és hangsúlyozta, hogy sürgősen szükség van egy olyan megállapodásra, amely lehetővé teszi, hogy a NAÜ műszaki segítséget nyújtson az ország atomerőműveinek biztonságos üzemeltetéséhez, többek között azzal, hogy szakértőket küld a helyszínekre.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »