NATO: nem keresi a konfliktust, de készen áll

NATO: nem keresi a konfliktust, de készen áll

Antony Blinken amerikai külügyminiszter ma Brüsszelben tárgyalt a NATO-főtitkár Jen Stoltenberggel. A páros együtt közölte a sajtóval, hogy az orosz-ukrán háború szomszédságában nem keresik a konfliktust, de ha az megtalálja őket, „készen állnak.”

Hírdetés

A nyugati fegyverszállítmányok mellett a NATO esetében legtöbbet emlegetett, a háborúban bevethető eszköz az Ukrajna feletti repüléstilalmi övezet bevezetése lenne, de ezt Oroszország akár már a NATO közvetlen beavatkozásaként is értékelhetné, ezért a nyugati hatalmak óvatosan közelítenek a kérdéshez,. Egy ilyen lépés a nyugati országok vezetői szerint közvetlen NATO–Oroszország háborút jelentene, ami az atomháború veszélyét is magában hordozza. Stoltenberg a NATO-tagállamok külügyminisztereinek pénteki rendkívüli tanácskozása előtt arról beszélt, hogy a szervezet példátlan szankciókat vezetett be Oroszország ellen, azonban a szövetség védelmi együttműködés, és nem akar háborút Oroszországgal. Stoltenberg hangsúlyozta: „Szövetségeseink védelme iránt elkötelezettek vagyunk, erről nem is szabad, hogy félreértés essék”. Hozzátette, az aatomerőmű elleni orosz támadásról szóló hírek is arra mutatnak rá, hogy ez a háború mennyire vakmerő és felelőtlen, és mennyire fontos, hogy mihamarább vége legyen, és Oroszország kivonja minden csapatát a térségből. (Tx, ú)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »