Előszó:
„Felnőttünk odahaza egy civilizált társadalmi rend keretein belül, melynek megvoltak ugyan a maga bűnei (mint minden társadalmi rendnek, amit az ember évezredek során kiagyalt), azonban adott lábunk alá egy szilárd padozatot, melyen kétlábú emberhez méltóan, egyenes derékkal állni tudunk. Ez a padozat a törvény, az erkölcs, a jog és a magántulajdon deszkáiból tevődött össze, nyugati minta szerint, sok-sok nemzedékkel születésünk előtt. Reá születtünk, s úgy nőttünk fel rajta, mint aki odahaza van.”
Wass Albert gondolata ez, akit többek között az ideológiailag kevésbé képzett pedagógusok hol nácinak, hol fasisztának, esetleg hungaristának tartanak. Istennek hála, annyira mélyre nem süllyedtek, hogy kommunistának neveznék. Mi lenne, ha tiltakozás helyett – félretéve politikai meggyőződésüket, korlátok és előítéletek nélkül gondolkozva- megismernék az általuk nem kedvelt író életútját, írásainak szellemiségét? Talán megszabadulnának az ördögtől…
Jelenleg a szomszédos országok összetartásban, nemzeti összefogásban előttünk járnak, és pártállástól függetlenül ott rúgnak a magyarságba, ahol tudnak. A XX. századot elvesztettük ellenük, de a XXI. századot megnyerhetjük, amennyiben kellő lelki erő áll rendelkezésünkre, ehhez nyújthat segítséget a megújult NAT, mely előírja eddig nem tanított írók bemutatását.
Az utóbbi hónapok egyik legnagyobb virtuális ellenállását hirdette meg a PDSZ (Pedagógusok Demokratikus szövetsége), mely lázba hozta az országot. Vegyes nyelvű (angol és magyar) mondatot mutató NAT-ellenes fényképek sokaságát szeretnének közösségi oldalukon látni, így mutatva meg elégedetlenségüket a szakmai életüket befolyásoló döntés ellen. Hol van a magyar nyelv iránti alázat? Érdekes módon nem az őket érő elharapódzó erőszak ellen tiltakoznak, vagy az erkölcsi, anyagi megbecsülésükért állnak ki, hanem bizonyos emberek művei tananyagba való beemelése, kivétele váltotta ki nemtetszésüket. Mi állhat e mögött, talán a kényelmesség? Az újtól való félelem, nehogy a nebuló többet tudjon Wass Albertől és műveiről, mint a tananyagot oktató? Miben volt más a korábbi alaptanterv?
Lehetnénk cinikusak, mint Kóka János – akit a „szabadság és a szolidaritás pártja” (SZDSZ) delegált miniszternek -, aki a liberalizmus szégyenére ekképpen vélekedett: "nem kérdezzük meg a békákat, amikor lecsapoljuk a mocsarat". Legyinthetnénk rá, hiszen közvetlenül nem érint bennünket, ez a pedagógusok, illetve a törvényt kidolgozó, jóváhagyó szakemberek dolga. Mégsem mehetünk el szó nélkül e figyelemfelkeltő akció mellett, mert itt többről van szó, azaz egy magyar írót fasisztáznak, náciznak, hungaristáznak le visszaélve a szólás- és véleményszabadság jogával. Azt az írót, akinek művei által betekintést nyerhettünk az erdélyi, amerikai hétköznapokba. Az fáj(hat) nekik, hogy nem az ő szellemi világukat mutatja meg, hanem a magyar emberek számára ad lelki útravalót, hogyan legyenek ismét büszkék magyarságukra, hogyan találják meg az Istenhez vezető utat.
Mielőtt jobban belemerülnék gondolatmenetem kifejtésébe, köszönettel tartozunk a tiltakozáshullám elindításáért. Annyit hallottuk, olvastuk, hogy Orbán Viktor diktatúrát épít, az ország egy rezsimben szenved, hogy aki nem nyitott szemmel jár, talán el is hitte a nyilvánvaló hazugságot. Lehetne-e egy diktatúrában következmények nélkül a törvényesen megválasztott kormány ellen tüntetni? Választ mindannyian tudjuk, elképzelhetetlen. Senkire nem hozott a TEK csengőfrászt, közösségi oldaluk továbbra is elérhető (ellentétben sok hazafiéval – a szerk.), szóval nagy szívességet tettek hazánk nemzetközi, kedvező megítélésnek.
Persze nem szakadt volna le az ég, ha a kormány a pedagógusok érdekképviseletét, munkaadóját bevonva hozta volna meg döntését. Ugyanakkor meg kell teremteni az egészséges nemzettudatú állampolgárok oktatásának lehetőségét, ehhez elengedhetetlen olyan magyar írók, költők műveit bemutatni, tanítani, melyből a fejlődő lélek a mondanivalót megismerve, erkölcsileg megerősödve vág a mindennapi küzdelmek leküzdéséhez. Láthatjuk, láthattuk, mekkora gondot okoz(hat) a nemzeti oktatás hiánya. Gondolok a szárnyaszegett Sólyom magyar-szlovák határról visszafordulására, vagy a Medgyessy-Nastase-találkozóra, ahol Erdély, Bánság és Kelet-Magyarország egy részének (Részek) törvénytelen elszakítását a magyar miniszterelnök pezsgővel ünnepelte. Ki tudja azt elképzelni, hogy Bukarestben akármelyik román miniszterelnök – akik úgy váltják egymást, mint más ember az alsónadrágját – a második bécsi döntés tiszteletére állófogadást rendez?
Szóvá teszik egyesek, hogy sem Kertész, sem Esterházy még szóba sem kerül a tantervben. Olvassunk tőlük: „Az európai kultúra terméke vagyok, egy dekadens, ha akarja, egy gyökértelen. Ne minősítsen engem magyarnak”, illetve „Öreg magyart ne vegyünk! A magyart következetesen dicsérjük vagy dorgáljuk! Lágy, barátságos hang: jól van, jó magyar, illetve keményen, határozottan: pfuj, magyar, helyedre!”
Kártékony hatásukat a magyar ifjúságra már nem tudják többé kifejteni, hiszen alulról szagolják az ibolyát. Könyveiket, írásaikat nem kell máglyára vetni, tanuljon belőle a jövő nemzedéke, hogyan lehetett a jogukkal ily aljasan visszaélni. Taníthatják őket bármely országban, de Magyarországon nincs helye magyargyalázó emberek műveinek, mert a nemzeti identitás megőrzése, ápolása mindannyiunk feladata. Aki a magyarság ellen vét, tudását Magyarország gyengítésére használja fel, ne panaszkodjon, ha indexre kerül. Aki Wass Albertet negatív színben tünteti fel, az a román politika malmára hajtja a vizet, leegyszerűsítve ezt hazaárulásnak nevezhetjük. Döntse el mindenki, akar-e ennek az országnak jó állampolgára lenni, vagy sem. Ha igen, akkor cselekedjen ennek megfelelően és ne hozzon szégyent Magyarországra!
Gerd Wiesler
(A szerző olvasónk)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
