Tánc
Színház TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. Lev Birinszkij Bolondok tánca című darabját Bélai Marcel rendezésében ma 19 órától játssza a sepsiszentgyörgyi társulat (stúdió-előadás a nagyteremben). Jegyek a központi jegyirodában, illetve a biletmaster.ro honlapon kaphatók. M STUDIO. A sepsiszentgyörgyi mozgásszínház február 27-én, pénteken 19 órától a Háromszék Táncstúdióban a Lift2 című produkciót adja elő. Rendező-koreográfus: Fehér Ferenc (időtartam: 45 perc szünet nélkül). HAHOTA. Bolond a világ című zenés kabaré-előadását játssza február 28-ig naponta 17 és 20 órától Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Központban a marosvásárhelyi Hahota Színtársulat. Jegyek válthatók a jegypénztárban ma 10–16 óráig, pénteken 10–14 óráig, valamint előadások előtt egy órával. Információk a 0730 600 279-es telefonszámon. * Sepsiszentgyörgyön a Tamási Áron Színházban március 2-án, hétfőn, 3-án, kedden, 4-én, szerdán és 5-én, csütörtökön 17 és 20 ótától játsszák a Bolond a világ című előadást (r. Kovács Levente). Jegyinformáció és -vásárlás Szilágyi Lászlónál (0724 282 735) és az Andrei Mureșanu Színház pénztáránál kedden, szerdán és csütörtökön 16–18 óráig, valamint pénteken 15–18 óráig.
Zene RENDHAGYÓ ZENEI ÉLMÉNY. A Kónya Ádám Művelődési Ház és a Székely Nemzeti Múzeum a sepsiszentgyörgyi hangversenyévad keretében február 27-én, pénteken rendhagyó zenei élménnyel várja a közönséget a múzeum Bartók-termében: a Németh-Nagy házaspár, Németh-Nagy Johanna és Márton operaénekesek Csillag vagy fenn, a föld én itt lenn című tematikus koncertjükkel lépnek fel. Konferál Németh-Nagy Johanna, a művészeket zongorán kíséri Szőcs Botond. A program támogatója a Székely Nemzeti Múzeum. Jegyek 35, illetve 15 lejért válthatók. KLASSZIKUSGITÁR-KONCERT. Az Árkosi Kulturális Központban (Sepsiszentgyörgy, Zeneház, Olt utca 6. szám) március 1-jén, vasárnap 17 órától egy rendkívüli klasszikusgitár-koncerten a fiatal tehetség, Siena Vușcan mutatkozik be. 2009-ben San Franciscóban született, Romániában és Kínában kezdte el zenei tanulmányait. Műsoron a klasszikus és modern gitárirodalom jelentős alkotásai szerepelnek. A jegyeket előre is meg lehet vásárolni 9–15 óráig (telefon: 0267 373 651). Egy jegy ára 30 lej.
Könyvbemutató Különleges könyvbemutató lesz ma 18 órától a Vártemplom új gyülekezeti termében B. Kovács András riportregényeiről, kiegeszítve az egyik riportalany, Bálint József Megpróbáltatások mélyében – csodák magasságában című összefoglalójával. Házigazda: Dénes Katinka lelkész, közreműködik a Sepsi Református Egyházmegye presbiteri kórusa.
Kiállítás KÖZÖS KIÁLLÍTÁS. Gyimesi Nagy András és Márton Etele Bulcsú amatőr képzőművészek közös kiállításának megnyitója február 27-én, pénteken 17 órakor lesz a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban. EMŰK. Az Erdélyi Művészeti Központ, a Magyar Képzőművészeti Egyetem, illetve a Bukaresti Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ közös szervezésében március 4-én, szerdán 18 órától megnyílik a Nyomtatás folyamatban – Magyar kortárs grafika síkban és térben című kiállítás. A megnyitón köszöntőt mondanak: Bordás Beáta, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője; Erőss István, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora; Kósa András László, a Bukaresti Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ igazgatója. A kiállítást megnyitja: Uszkay Tekla művészettörténész.
Mozi MŰVÉSZ MOZI. A sepsiszentgyörgyi filmszínház mai műsora: 15.30-tól Avatar: Tűz és Hamu (magyarul beszélő), 16 órától Zootropolis 2. (románul beszélő), 18 órától A bűn útja (magyarul beszélő), 19 órától Magyar menyegző (magyar romantikus játékfilm), 20.30-tól The Housemaid – A téboly otthona (román feliratos), 20.45-től Szenvedélyes nők (magyar vígjáték).
Hitvilág SEGÍTŐ HÁLÓ. A Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi fiókszervezetének Segítő háló programja idős, beteg, egyedülálló rászoruló személyek számára jött létre. A programban szakemberek segítenek, hogy a résztvevők a legjobb módon támogathassák az időseket az egyszerű jelenlétük melletti segítő szolgálatukkal. Ráadásul egy összetartó, barátságos közösség részei lehetnek, amelyben senki nem marad egyedül. Korhatár nélkül várnak mindenkit, aki szabadidejéből áldozva szeretne mások életébe fényt vinni. Az első találkozó ma 19 órától a Dália utcai központban lesz. További információk a 0743 408 028-as telefonszámon. LELKIGYAKORLAT SZENVEDÉLYBETEGEKNEK. A Gyulafehérvári Caritas Ki-Út programja és a magyarországi Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat lelkigyakorlatot szervez szenvedélybetegeknek és hozzátartozóknak március 5–8. között Székelyudvarhelyen, a Szent Pió Lelkigyakorlatos Házban. Érdeklődni és jelentkezni péntekig lehet a 0724 322 682-es telefonszámon.
Alzheimer kávézó A sepsiszentgyörgyi Szilvássy Carola Szeretetotthonban február 27-én, pénteken 17 órától a februári Alzheimer kávézó témája: Otthon vagy otthon? A nagy dilemma. Dönteni kell! Alzheimer-beteg gondozása. Házigazda: Roth Enikő szociális és mentálhigiénés szakember.
Ügyelet Sepsiszentgyörgyön ma 22–6 óráig a Bánki Donát utcai Medicom (0267 352 659) gyógyszertár tart éjszakai ügyeletet. Kézdivásárhelyen a Dózsa György utcai Ambrózia II. a szolgálatos.
Röviden VÍZELZÁRÁS. Javítási munkálatok miatt ma 8–15 óráig Uzonban és Szentivánlaborfalván szünetel a vízszolgáltatás. SZORGOS KEZEK. Sepsiszentgyörgyön a Szent József-plébánia könyvtárában ma 15–17 óráig kézműves-népművészeti tevékenységre várja az érdeklődőket a Szorgos Kezek Díszítőművészeti Szakkör. FARSANGTEMETÉS BÖLÖNBEN. Február 28-án a leghíresebb erdővidéki farsangtemetéssel, a bölöni farsanggal és mulatsággal zárul az idei farsangi események sora. A farsangi felvonulás 9 órakor a falu központjából indul, 16.30-kor bábuégetés, 21 órától farsangi bál a bölöni kultúrotthonban. PARNASSZUS IRODALMI KÖR. A februári találkozóra 28-án, szombaton 17 órától kerül sor a sepsiszentgyörgyi unitárius egyház konferenciatermében, ahol Józsa Attila Gyermekláncfű – 77 mese Hetedhétországból című meséskönyvét Domokos Zsuzsa tanítónő mutatja be. Meghívott Farkas Tamás Zoltán, aki megzenésített gyermekverseket ad elő gitárkísérettel. INGYENES MEGHALLGATÁS. Március 2-án, hétfőn 10 órától a Nép Ügyvédje brassói területi irodájának képviselője meghallgatást tart Sepsiszentgyörgyön a prefektúrán. Iratkozni a 0267 315 444-es vagy a 0268 471 100-as telefonszámon lehet. A szolgáltatás térítésmentes, a magyar nyelv használata biztosított.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »


