Napirend előtti: Orbán Viktor buta országot épít

Napirend előtti: Orbán Viktor buta országot épít

A szocialisták az egészségügy finanszírozásának átalakítását, az LMP-sek az oktatás színvonalának további leromlását kérték számon a kormánypártoktól napirend előtti felszólalásaikban. Szél Bernadett szerint Orbán Viktor buta országot épít, hogy a kormányzati üzenetek célba érjenek.

„Aki 74 évnél idősebb, nem kap majd kezelést, önök szerint ez lesz a megoldás. Miért, államtitkár úr? Mert már nem éri meg a következő választást, nem célcsoport?” – fogalmazott Szakács László napirend előtt felszólalásában. A szocialista politikus szerint a kormány azért nem foglalkozik az egészségüggyel, mert nem érdekelt benne.

„Azért nem tesznek önök semmit sem az egészségügyért, mert nincs benne pénz, nincs, amit önök ki tudjanak ebből venni, Így nem teremtődik meg az érdek, amely ebben a kormányban mindig benne van. Ahonnan le lehet nyúlni valamit, akkor abban nagyon sokat tesznek, másban pedig nem” – jelentette ki Szakács László.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára ismét a korábbi, balliberális kormányokkal példálózott. „A Fidesz–KDNP-kormány 2000 milliárd fölé emelte azt, amit önök 1500-ról 1300-ra vittek le. Így biztosítjuk a betegeknek a biztonságos ellátást” – mutatott rá Révári Bence.

Hírdetés

A levezető elnök korrigálta volna az LMP miniszterelnök-jelöltjének napirend előtti felszólalásának címét is, igaz Szél Bernadett nem Balog Zoltánhoz szólt, hanem a miniszterelnök korábbi szavait idézte, aki Pokorni Zoltánhoz beszélt. Az LMP társelnöke úgy látja, hogy az Orbán-kormány az oktatás átalakításával saját szavazóbázisát erősíti.

„Mondjuk ki az igazat: Orbán Viktor, a jelenlegi miniszterelnök ebből az országból buta országot akar csinálni. Az a lényeg önöknek, hogy minél kevesebb tudással rendelkezzenek a magyar emberek, mert őket lesz könnyű megvezetni demagóg, buta politikával, amit önök csinálnak, és ezeket az embereket tudják önök beállítani különböző gyártósorok mellé, és még sok pénzt sem akarnak nekik fizetni” – így Szél Bernadett.

A Jobbik a kivándorlás csökkentésére vonatkozó elképzeléseket kérte számon a kormányon. Z. Kárpát Dániel szerint a legkomolyabb probléma a multinacionális cégeknél tapasztalható, pont azoknál, amelyekkel a kormány stratégiai szerződést kötött.

„Információink szerint ennek egy jó részét titkosította, titkosíttatta, viszont egyetlen árulkodó momentumban biztosak lehetünk a kormányzat tevékenységét illetően – nem annyira vicces, államtitkár úr, mint ahogy ön gondolja. Önök a stratégiai szerződéseikben egyetlen alkalommal sem kötötték ki a magyar munkabérek lassú felzárkóztatásának szándékát, tehát kiszolgáltatták a magyar dolgozókat e cégeknek, és tulajdonképpen hagyták, hogy azt tegyék ezen magyar dolgozókkal, amit akarnak” – mondta a Jobbik országgyűlési képviselője.

A Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára válaszában egy ENSZ-felmérésre hivatkozott, amely szerint a térségben Magyarországról vándoroltak ki a legkevesebben.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »