„Nagyvonalú megállapodás lesz” az EU-migránsok ügyében

Nagy-Britannia brexit-ügyi minisztere szerint „nagyvonalú” megállapodás várható London és Brüsszel között a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok, illetve az uniós társállamokban élő britek jogainak csorbíthatatlanságáról. Azt azonban nem zárta ki, hogy a jövőben, „egy bizonyos időpont után” az újonnan érkezőkre már nem vonatkoznának ugyanezek a jogok.

David Davis, aki a Mail on Sunday című konzervatív vasárnapi brit lapnak adott interjút, elvetette annak lehetőségét, hogy a Nagy-Britanniába települt hárommillió külföldi unós polgárnak távoznia kellene a brit EU-tagság megszűnése után.

„Nagyvonalú megállapodás lesz a már itt tartózkodó EU-migránsok ügyében, és nagyvonalú megállapodást kötünk az EU-ban élő britek ügyében is” – fogalmazott a veterán konzervatív párti politikus, akit Theresa May miniszterelnök állított a brit EU-tagság megszűnési folyamatának irányítására újonnan létrehozott minisztérium élére.

A brit kormány többször hangoztatott hivatalos álláspontja is az, hogy viszonossági alapon a továbbiakban is biztosítható lesz a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok, illetve ez uniós társállamokban letelepedett britek jogainak érvényesülése.

Hírdetés

Arra a kérdésre azonban, hogy mi történik, ha még Nagy-Britannia kilépése előtt esetleg meredeken növekedne a külföldi EU-tagállamokból érkező letelepülők száma, Davis kijelentette, hogy ha ez bekövetkezik, „azzal foglalkozni kell”. A brexit-ügyi miniszter szerint számos lehetőség van, ezek közé tartozhat például, hogy a korlátlan idejű letelepülés joga csak azokat illetné meg, akik egy bizonyos meghatározott időpont előtt érkeznek Nagy-Britanniába, az utána érkezőkre már nem.

Davis hangsúlyozta azonban, hogy ezeket a döntéseket „nem találgatásokra, hanem a realitásokra alapozva” kell majd meghozni.

„Keményen fogalmaznak” az illetékesek

Kijelentette azt is: bízik abban, hogy Nagy-Britannia megtarthatja hozzáférését az Európai Unió egységes belső piacához, úgy, hogy közben szabályozza a bevándorlást.

Ezt a kombinációt EU-illetékesek egyértelműen kizárták, Davis azonban kijelentette, hogy jelenleg „mindenki a kiinduló tárgyalási pozícióit foglalja el”, és nyilvánvaló, hogy az uniós illetékesek ebben a szakaszban „keményen fogalmaznak”. „Ha az ember egy ház vagy egy autó megvásárlásáról tárgyal, akkor sem az első ajánlata a végső” – tette hozzá.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »