Nagyszabású fejlesztések indulnak a Budavári Palotanegyedben

Nagyszabású fejlesztések indulnak a Budavári Palotanegyedben

2021-ben számos, évek óta zajló építkezést adnak át, valamint több nagyszabású fejlesztés is a megvalósítási szakaszba lép.

Izgalmas és eseménydús év előtt állnak a Budavári Palotanegyed fejlesztési munkálatai. A Nemzeti Hauszmann Program keretén belül 2021-ben már számos, évek óta zajló építkezést átadnak, valamint több nagyszabású fejlesztés is a megvalósítási szakaszba lép. A Szent György téren elindul a József főhercegi palota visszaépítése, valamint megvalósul a Honvéd Főparancsnokság épületének rekonstrukciója is.

A Budavári Palotanegyed az elmúlt években bámulatos változásokon ment keresztül, a nevezetes helyszínek és műemlékek megújítása pedig idén is gőzerővel halad tovább. A tavalyi év folyamán felújított Főőrség, a Csikós udvarban álló egykori Lovarda, valamint Mátyás kútjának rekonstruálása után idén szintén évek óta zajló építkezések érnek célba.

A Nemzeti Hauszmann Program januári hírleveléből kiderült, hogy a nagyközönségnek augusztus 20-án kerül átadják a teljesen újjáépített Szent István-termet, amely a második világháború alatt semmisült meg.

A Hauszmann Alajos tervei alapján készült, a XIX. századi magyar iparművészet remekének számító teremnek – korabeli fotók, tervrajzok és anyagminták alapján – a szakemberek ezúttal a korhű mását alkotják meg, ezzel tisztelegve az elődök munkája és tudása előtt. Az év folyamán továbbá a Csikós udvar rendbetétele is befejeződik, valamint a Hauszmann-féle rámpát is átadják, amely könnyedén elérhetővé teszi majd az újjáépített Főőrséget, a Lovardát, valamint a Stöckl lépcsőt is.

2021-ben több nagyszabású fejlesztés is kezdetét veszi: a Szent György téren elindul a József főhercegi palota visszaépítése, a Dísz tér sarkán elkezdődik a Vöröskereszt Székházának újjáépítése, valamint megvalósul a Honvéd Főparancsnokság épületének rekonstrukciója is.

Látványterv a József főhercegi palotáról Fotó: Facebook/Nemzeti Hauszmann Program

Hírdetés

A Nemzeti Hauszmann Program legújabb elemeként a Magyar Nemzeti Levéltár Bécsi kapu téri épületének második világháború után lerombolt tornyát is helyreállítják, sőt az épületegyüttes egy olyan új szárnnyal is bővül, amelyet az eredeti tervek ellenére sosem építettek meg. A tervek szerint az új épületszárnyban a Magyar Nemzeti Levéltár új látogatóközpontja és információs pontja kap majd helyet. Fodor Gergelynek, a Várkapitányság vezetőjének az összefoglalójából továbbá kiderül, hogy idén olyan népszerű és sokat látogatott műemlékek felújítása is megvalósul, mint a Halászó gyerekek kútja vagy a Habsburg kapu és a mellette álló Turul szobor is.

Eredeti magasságában születik újjá a Honvéd Főparancsnokság épülete Fotó: Facebook/Nemzeti Hauszmann Program

A szakemberek tovább dolgoznak a parkok, a történelmi kertek és a várfalak megújításán is, így ennek köszönhetően a világörökség egyik legszebb sétaútvonala, az Ellyps sétány megújítása is jó ütemben halad.

A Pagony Táj- és Kertépítész Iroda tervei alapján a következő években átalakul a Fehérvári rondella alatti történelmi terület is. A különleges fekvésű Nyugati kertekben több mint hétezer négyzetméter zöldfelületet újítanak meg.

A tájépítészek tervei alapján megszépülő terület karbonelnyelő képessége jóval nagyobb lesz a mostaninál. Így nemcsak a városrész levegője lesz tisztább, hanem a budai Vár mikrokörnyezetének zöldítéséhez is hozzájárulnak a munkálatok.

A jelenleg használhatatlan terület helyett egy otthonos közparkot alakítanak ki, ahol gyümölcsöskert, szőlőskert, új sétányok és árnyékos pihenőhelyek várják majd a látogatókat. Az értékes fák megóvása mellett hetven gyümölcsfát ültetnek majd el, valamint több ezer négyzetméternyi virágágyást és virágos gyepet telepítenek. A Nyugati kertek pazar kialakításának célja a budai borvidék megidézése és a régi hagyományok újjáélesztése lesz. A fejlesztés során a nehezen megközelíthető terület gyalogos úthálózata is megújul, valamint visszaépítik a történelmi Ybl-lépcsőt is.

Arculati terv az Ybl-támfal folytatásáról és a visszaépülő Ybl-lépcsőről  Fotó: Facebook/Nemzeti Hauszmann Program


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »