„Nagypénteken holló mossa a fiát, Mogyoróskúti feredő, Egyházasbást, Medvesalja, Barkóság. Hagyományainkat újra magunkra kell öltenünk, fel kell éleszteni őseink szokásait, mert ezek nélkül csupasz, értéktelen emberekké válunk. Átéltük a tiszta forrásvíz szakrális erejét, megtisztultunk és elgondolkodtunk az élet igaz értékein. Lelki felüdülés és feltöltődés volt mindannyiunk számára átélni ezt a hagyományt. Isten áldjon mindannyiunkat!“
– foglalta össze id. Ádám Sándor annak a kezdeményezésnek, sétának a lényegét, melyre nagypéntek reggelén indultak el annak résztvevői az egyházasbásti Bed&More Pogányvár elől.
A séta bevezető gondolatait Miklósvölgyi János író gondolatmenetét követve mondta el. Miért legyen a holló fehér? Mert az ember azt szereti ha fehér, ha tiszta, az a normális. Ezzel azt is jelzi, hogy beszennyeződött.
A magyar néphagyomány elmondja, hogy rárakódik az egyéves szenny, s azt le kell mosni. S mikor is? Amikor megújulás van, amikor a természet is megújul, amikor Jézust is beszennyezték, megölték, keresztre feszítették, mégis feltámadt. Ez egy újraindulás. Amíg az északi hagyományokban csak a fekete holló van jelen, a keletiekben jelen van a fehér holló, ahol a teremtésnek a madara.
Pl. a kamcsatkai Kurják népnél a teremtő őssámán egy fehér holló képében jelenik meg. Mátyás király jelképe is a holló. Mint madár, mint hírvivő, mint üzenetvivő.
Ádám Sándor ehhez kacsolódva elmondta, hogy a mai napig élnek olyan emberek, akik emlékeznek a vízben való fürdés, a mosakodás hagyományára, ahogyan nagypénteken lementek a patakhoz, elvitték a gyerekeket megmosakodni. Minden egyes faluban, a barkóságban, Medvesalján más szokások voltak.
Maga a séta célja is az, hogy próbáljuk újra felvenni magunkra „azokat a hagyományos ruháinkat, melyek nélkül csupaszak és védtelenek leszünk. Ha másét vesszük fel, más kultúrák hagyományait, mely éppen valakinek tatszik, akkor az nem vezet sehová“.
A nagypéntekhez fűződő hagyományokat Kotics József foglalta össze a Kalendáris szokások a Medvesalján (1986) c. kötetében. Tanulságos felidézni ezeket:
„A nagypénteken gyakorolt szokások egy jól körülhatárolt csoportja nem áll semmilyen összefüggésben az egyházi ünneppel, bár mint látni fogjuk utólagosan ezekhez is fűzhetnek krisztianizált magyarázatokat. A vallásos hagyománytól függetlenül a tavasz eljöttével az egészséget, frissességet, tisztaságot igyekeznek általuk biztosítani.
A nagypénteki féregűzésnek és a nagypénteki fürdésnek vagy mosakodásnak a medvesalji falvakban is számos variációját ismerik és gyakorolják.
Veeseklőn nagypénteken hajnalban körül kellett seperni a házat, hogy a kígyók, békák eltávozzanak onnan. Tajtiban ugyanezt azért végezték még napfelkelte előtt, hogy a bogarak ne menjenek be a házba. Ugyancsak Vecseklőn napfelkelte előtt leseperték a lépcsőt, kiseperték az udvart, hogy a békák ne férhessenek közel a házhoz. Ugyanezt húsvét vasárnap is elvégezték.
A hajnali fürdés a nagypénteki szokássor legsokrétűbb, legtöbb variációt felmutató része. Péterfalván ezen a napon a legények a lovakat levitték a patakra és ott mosták meg őket. A közeli Cereden a magyarázat szerint az állatokat azért mosták meg ilyenkor, hogy egészségesebbek legyenek.
Az állatok fürdetését kizárólagosan csak a férfiak végezték, de már a két világháború közötti időszakban is csak néhány család gyakorlatában fordult elő. Almágyon az állatokat nem hajtották le a patakra, de az onnan hozott vízből öntöttek az ivóvizükbe. Az aprólék (baromfi) is ebből a vízből kapott itt inni nagypénteken.
A legutóbbi évtizedekig igen népszerű, sokak által gyakorolt cselekedet volt a patakban, vagy az onnan hozott vízben való fürdés. A fürdést minden faluban meghatározott időponthoz (órához) köti a hagyomány. Vecseklőn éjjel 12 órakor elsősorban a lányok mentek le a patakhoz. Minden lány vödröt vitt magával. Amikor leértek, végigszaladoztak a patakban azért, hogy egész évben ügyesek legyenek, majd megmerítették vödröt és hazamentek.
Egyházbáston nem fürödtek meg csak vizet vittek a patakról. Igyekeztek minél előbb, minél korábba menni, hogy annál frissebbek legyenek majd. Néhány lány ilyenkor bevizezte a haját és fésülgette azért, hogy olyan hosszú legyen mint a vízfolyás.
Hidegkúton napfelkelte előtt kellet lemenni a patakra hollóvízért. A hazavitt vízben a felnőttek megmosták a fejüket, a kisgyerekeket pedig megfürdették benne. A szokást ezzel magyarázzák: ha a hollóvízben megfürdenek, olyan frissek lesznek, mint a holló, aki ilyenkor mossa a fiát a patakban.
Péterfalván, aki nagypénteken hajnalban lement a patakra rózsavizet vitt haza. A vödörbe a vizet mindig lefelé kellett merítenie a lánynak, azért hogy az ő haja is olyan hosszúra nőjön, mint ahogyan a víz folyik lefelé. Ugyancsak Almágyon egy 60 éves asszony — aki a mai napig lejár rózsavízért — amikor a vödörbe meri a vizet, szintén lefelé meríti, mert úgy hallotta a szüleitől, hogy ha így tesz, akkor elfolyik a patakban a betegség.
Egy pontos időponthoz nem köthető, de igen gyakran felbukkanó szemléletes időmegjelölés szerint, addig kell a vizet felhozni, amíg a holló át nem szállja a patakot. Utána, amikor megvirradt, teljesen kivilágosodott, már hatástalan a víz. Almágyon többen úgy tudják, hogy addig kellett vizet hozni, amíg a madár át nem szállt a patakon.
Almágyon a nagypénteki mosakodás szokásához érdekes keresztény biblikus magyarázatot fűznek. Eszerint amikor Jézust kínozták, Mária is követte és nagyon sírt. Utána Mária átment a Cédron patakon, amiben megmosta az arcát, mert a sok sírástól már nem látott. Többen úgy tudják, hogy ennek az emlékére hordják nagypénteken a patakról a vizet.
Vecseklőn a lányok azért igyekeztek megelőzni egymást a vízhordásban, mert úgy hitték, aki legelőször leér a patakhoz, az megy leghamarabb férjhez.
Tajtiban is hollóvíznek hívták a nagypénteken a patakról hozott vizet. Itt azért fürödtek meg benne, hogy ne legyenek rühesek. Hidegkúton, aki beteg volt, fájt a lába vagy valamilyen más testrésze, ilyenkor mindig lement fürdeni, hogy minél előbb meggyógyuljon. Vecseklőn a magyarázat szerint azért kellett a kisgyerekeket megfürdetni a hollóvízben, mert a holló is akkor mossa a fiát. Az ilyen kisgyereket később már nem tudták megigézni.
Almágyon azt mondták, hogy a lányoknak okkor meztelenül kell megfürdeni a vízben. Vecseklőn mezítláb mentek le a patakra, ahol felhúzták a szoknyájukat és úgy szaladoztak végig a vízben.
Tajtiban amíg tartott az ekkor hozott vízből, mindig abban mosakodtak, nemcsak nagypénteken. Ugyanitt a legények, amikor fürödtek a patakban, a holló nótát énekelték:
Nagypénteken mossa holló a fiát. Egész világ kígyót, békát rámkiált. Mondja meg hát a nagyvilág szemembe, Hány kislányt csaltam meg az életembe.
Vecseklőn azt is mondták, hogy aki nagypénteken megfürdik a patakban, arról elmúlik a szeplő.
Egyházasbáston, aki nagypénteken lement vízért, annak mentébe és jöttébe senkihez nem volt szabad szólni. Magában kellett imádkoznia. Az ugyancsak keresztény tartalmú magyarázat szerint, azért kell így cselekednie, mert Jézust három órakor fogták el éjszaka és akkor mindenki, még a tanítványai is elhagyták, ő is egyedül volt, s magában imádkozott. Péterfalván azt tartják, annak a lánynak, aki ekkor megfürdik a patakban, szép szeretője lesz és rendes ember lesz a férje.
Minden faluban általánosan ismert szokás az is, hogy a fiatal lányok ekkor a patakban megmossák a hajukat, majd a fűzfa lá állva megfésülködnek. Ettől azt remélték, hogy olyan hosszú lesz a hajuk, mint a fűzfa lehajló ága. Dobfenéken két-három óra tájban mentek le a patakra, ahonnan rózsavizet hoztak Hazavíve külön edénybe téve felmelegítették, majd minden családtag megmosdott benne. Hidegkúton a lányoknak 9 pénteken (közte nagypénteken) kellett elmenni a mocsolyához (kenderáztató gödör) abban kellett megmosdani, hogy a szeplő elmúljon az arcukról.”
A múlt évben kialakított Mogyoróskúti feredőhöz ragyogó napsütésben, felhőtlen kék égbolt alatt mintegy félórás sétával jutottak el a résztvevők. A forrásvíz és a vízzel telt kis medence lehetőséget adott mindenkinek arra, hogy jelképesen és a maga valóságában is megmossa arcát, s némi bátorsággal, bokáig, térdig, vagy teljese testtel belemerüljön a medence forrás által táplált vizébe. A hideg vízzel való találkozás először „fáj”, éget, de fokozatosan elfogadhatóan meleggé és élvezhetővé válik. S ha közben lehet beszélgetni, véleményt cserélni, akkor pedig egy igazai élménnyé válik.
Közben meghallgatva Miklósvölgyi János, „Ne hagyjátok a templomot!” – avagy ki győzte le Kaszparovot?” c. könyvének a naphoz szorosan kötődő gondolatait, a napjaink valóságával is szembesülni lehetett.
„Az őszinteség azonban a hazugság világában hiánycikknek számít, ezért hozzáférni komoly kihívásokat jelent az ember számára. A filozófia tapogatózhat ugyan a lételméleti kérdések világában, mint ahogyan a művészet is hadat üzenve a szív hangjának, elcsavaroghat az értékek elárulásának bemocskolt hadszínterére, hogy a partikularitásra irányítva a fókuszt, lezüllessze a világot. Ez a mentalitás azonban sajnálatos módon nem csupán a művészetnek hazudott posztmodem kórképekben, a filozófia néha riasztóan démoni bábjátékában, de a vallási vezetők bénultságában is megfigyelhető. A teológia hihetetlen erőt csoportosít át a lényegtelen megvitatására, rendkívüli energiát fektet a részletkérdések kielemzésébe, de a legsúlyosabb kérdéseket, melyek az ellentétes istenképek személyiségrajzait lennének hivatottak vizsgálni, aggályosan megkerüli.
A jelen történelmi ciklusa azonban már nem engedheti meg, hogy ezekkel a kérdésekkel ne foglalkozzunk, még ha erre látványos intenzitással történik ösztönzés. A hitirtás boszorkánykonyhájában ugyanis egyre-másra keverik azt a mérget, mely lefojtja az emberben a Teremtőjét felismerni szándékozó vágyát. Az egyháznak egy ilyen lélekgyilkos közegben kellene a sarkára állnia, és nem engedni tovább, hogy támadási felületet biztosítva az antikrisztusi erő bármilyen megnyilatkozási formájának, a Krisztusi tisztaságot az ótestamentum démoni közegéből eredeztesse.
Vagy megteszi ezt az elhatárolódó átértékelés, vagy az emberiséget is magával rántva végérvényesen elbukik Nincs harmadik lehetőség.”
“… ezért is mosdatja a hollónk Nagypénteken a fiát, mert el akarja űzni az ártó szellemeket. Szerintem a holló mint napmadár mosdat a magyar népdalban, az ártó kígyó-béka ellen védekezik. És lehet, hogy az átkot is le akarja mosni a fiáról, hátha megtisztulása, bűnbocsánata után visszakaphatja a fehér tollait…”
Ehhez tudni érdemes, hogy a magyar néphagyományban él egy olyan monda, amely szerint egykor a fehér hollót „Jézus átkozta meg, hogy egész életében fekete legyen, mert a madár, amikor látta, hogy ellenségei nem tudják elfogni az előlük bujdosó Jézust, azt kiáltotta: Kár, kár!”.
Puntigán József
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
