Nagypénteken holló mossa a fiát…

Nagypénteken holló mossa a fiát…

„Nagypénteken holló mossa a fiát, Mogyoróskúti feredő, Egyházasbást, Medvesalja, Barkóság. Hagyományainkat újra magunkra kell öltenünk, fel kell éleszteni őseink szokásait, mert ezek nélkül csupasz, értéktelen emberekké válunk. Átéltük a tiszta forrásvíz szakrális erejét, megtisztultunk és elgondolkodtunk az élet igaz értékein. Lelki felüdülés és feltöltődés volt mindannyiunk számára átélni ezt a hagyományt. Isten áldjon mindannyiunkat!“

– foglalta össze id. Ádám Sándor annak a kezdeményezésnek, sétának a lényegét, melyre nagypéntek reggelén indultak el annak résztvevői az egyházasbásti Bed&More Pogányvár elől.

 

A séta bevezető gondolatait Miklósvölgyi János író gondolatmenetét követve mondta el. Miért legyen a holló fehér? Mert az ember azt szereti ha fehér, ha tiszta, az a normális. Ezzel azt is jelzi, hogy beszennyeződött.

A magyar néphagyomány elmondja, hogy rárakódik az egyéves szenny, s azt le kell mosni. S mikor is? Amikor megújulás van, amikor a természet is megújul, amikor Jézust is beszennyezték, megölték, keresztre feszítették, mégis feltámadt. Ez egy újraindulás. Amíg az északi hagyományokban csak a fekete holló van jelen, a keletiekben jelen van a fehér holló, ahol a teremtésnek a madara.

Pl. a kamcsatkai Kurják népnél a teremtő őssámán egy fehér holló képében jelenik meg. Mátyás király jelképe is a holló. Mint madár, mint hírvivő, mint üzenetvivő.

Ádám Sándor ehhez kacsolódva elmondta, hogy a mai napig élnek olyan emberek, akik emlékeznek a vízben való fürdés, a mosakodás hagyományára, ahogyan nagypénteken lementek a patakhoz, elvitték a gyerekeket megmosakodni. Minden egyes faluban, a barkóságban, Medvesalján más szokások voltak.

Maga a séta célja is az, hogy próbáljuk újra felvenni magunkra „azokat a hagyományos ruháinkat, melyek nélkül csupaszak és védtelenek leszünk. Ha másét vesszük fel, más kultúrák hagyományait, mely éppen valakinek tatszik, akkor az nem vezet sehová“.

A nagypéntekhez fűződő hagyományokat Kotics József foglalta össze a Kalendáris szokások a Medvesalján (1986) c. kötetében. Tanulságos felidézni ezeket:

„A nagypénteken gyakorolt szokások egy jól körülhatárolt csoportja nem áll semmilyen összefüggésben az egyházi ünnep­pel, bár mint látni fogjuk utólagosan ezekhez is fűzhetnek krisztianizált magyarázatokat. A vallásos hagyománytól füg­getlenül a tavasz eljöttével az egészséget, frissességet, tiszta­ságot igyekeznek általuk biztosítani.

A nagypénteki féregűzésnek és a nagypénteki fürdésnek vagy mosakodásnak a medvesalji falvakban is számos variációját ismerik és gyakorolják.

 

Veeseklőn nagypénteken hajnalban körül kellett seperni a házat, hogy a kígyók, békák eltávozzanak onnan. Tajtiban ugyanezt azért végezték még napfelkelte előtt, hogy a bogarak ne menjenek be a házba. Ugyancsak Vecseklőn napfelkelte előtt leseperték a lépcsőt, kiseperték az udvart, hogy a békák ne férhessenek közel a házhoz. Ugyanezt húsvét vasárnap is elvégezték.

 

A hajnali fürdés a nagypénteki szokássor legsokrétűbb, leg­több variációt felmutató része. Péterfalván ezen a napon a legények a lovakat levitték a patakra és ott mosták meg őket. A közeli Cereden a magyarázat szerint az állatokat azért mos­ták meg ilyenkor, hogy egészségesebbek legyenek.

Az állatok fürdetését kizárólagosan csak a férfiak végezték, de már a két világháború közötti időszakban is csak néhány család gyakor­latában fordult elő. Almágyon az állatokat nem hajtották le a patakra, de az onnan hozott vízből öntöttek az ivóvizükbe. Az aprólék (baromfi) is ebből a vízből kapott itt inni nagypén­teken.

 

A legutóbbi évtizedekig igen népszerű, sokak által gyakorolt cselekedet volt a patakban, vagy az onnan hozott vízben való fürdés. A fürdést minden faluban meghatározott időponthoz (órához) köti a hagyomány. Vecseklőn éjjel 12 órakor elsősorban a lányok mentek le a patakhoz. Minden lány vödröt vitt magával. Amikor leértek, végigszaladoztak a patakban azért, hogy egész évben ügyesek legyenek, majd megmerítették vödröt és hazamentek.

Egyházbáston nem fürödtek meg csak vizet vittek a patakról. Igyekeztek minél előbb, minél korábba menni, hogy annál frissebbek legyenek majd. Néhány lány ilyenkor bevizezte a haját és fésülgette azért, hogy olyan hosszú legyen mint a vízfolyás.

 

Hidegkúton napfelkelte előtt kellet lemenni a patakra hollóvízért. A hazavitt vízben a felnőttek megmosták a fejü­ket, a kisgyerekeket pedig megfürdették benne. A szokást ez­zel magyarázzák: ha a hollóvízben megfürdenek, olyan frissek lesznek, mint a holló, aki ilyenkor mossa a fiát a patakban.

Pé­terfalván, aki nagypénteken hajnalban lement a patakra rózsa­vizet vitt haza. A vödörbe a vizet mindig lefelé kellett merí­tenie a lánynak, azért hogy az ő haja is olyan hosszúra nőjön, mint ahogyan a víz folyik lefelé. Ugyancsak Almágyon egy 60 éves asszony — aki a mai napig lejár rózsavízért — amikor a vödörbe meri a vizet, szintén lefelé meríti, mert úgy hallotta a szüleitől, hogy ha így tesz, akkor elfolyik a patakban a be­tegség.

Hírdetés

 

Egy pontos időponthoz nem köthető, de igen gyakran fel­bukkanó szemléletes időmegjelölés szerint, addig kell a vizet felhozni, amíg a holló át nem szállja a patakot. Utána, amikor megvirradt, teljesen kivilágosodott, már hatástalan a víz. Al­mágyon többen úgy tudják, hogy addig kellett vizet hozni, amíg a madár át nem szállt a patakon.

 

Almágyon a nagypénteki mosakodás szokásához érdekes ke­resztény biblikus magyarázatot fűznek. Eszerint amikor Jézust kínozták, Mária is követte és nagyon sírt. Utána Mária átment a Cédron patakon, amiben megmosta az arcát, mert a sok sí­rástól már nem látott. Többen úgy tudják, hogy ennek az em­lékére hordják nagypénteken a patakról a vizet.

 

Vecseklőn a lányok azért igyekeztek megelőzni egymást a vízhordásban, mert úgy hitték, aki legelőször leér a patakhoz, az megy leghamarabb férjhez.

 

Tajtiban is hollóvíznek hívták a nagypénteken a patakról hozott vizet. Itt azért fürödtek meg benne, hogy ne legyenek rühesek. Hidegkúton, aki beteg volt, fájt a lába vagy valami­lyen más testrésze, ilyenkor mindig lement fürdeni, hogy mi­nél előbb meggyógyuljon. Vecseklőn a magyarázat szerint azért kellett a kisgyerekeket megfürdetni a hollóvízben, mert a holló is akkor mossa a fiát. Az ilyen kisgyereket később már nem tudták megigézni.

 

Almágyon azt mondták, hogy a lányoknak okkor meztele­nül kell megfürdeni a vízben. Vecseklőn mezítláb mentek le a patakra, ahol felhúzták a szoknyájukat és úgy szaladoztak vé­gig a vízben.

 

Tajtiban amíg tartott az ekkor hozott vízből, mindig abban mosakodtak, nemcsak nagypénteken. Ugyanitt a legények, ami­kor fürödtek a patakban, a holló nótát énekelték:

Nagypénteken mossa holló a fiát. Egész világ kígyót, békát rámkiált. Mondja meg hát a nagyvilág szemembe, Hány kislányt csaltam meg az életembe.

 

Vecseklőn azt is mondták, hogy aki nagypénteken megfürdik a patakban, arról elmúlik a szeplő.

 

Egyházasbáston, aki nagypénteken lement vízért, annak mentébe és jöttébe senkihez nem volt szabad szólni. Magában kellett imádkoznia. Az ugyancsak keresztény tartalmú magya­rázat szerint, azért kell így cselekednie, mert Jézust három órakor fogták el éjszaka és akkor mindenki, még a tanítványai is elhagyták, ő is egyedül volt, s magában imádkozott. Péter­falván azt tartják, annak a lánynak, aki ekkor megfürdik a pa­takban, szép szeretője lesz és rendes ember lesz a férje.

 

Minden faluban általánosan ismert szokás az is, hogy a fiatal lányok ekkor a patakban megmossák a hajukat, majd a fűzfa lá állva megfésülködnek. Ettől azt remélték, hogy  olyan hosszú lesz a hajuk, mint a fűzfa lehajló ága. Dobfenéken két-három óra tájban mentek le a patakra, ahonnan rózsavizet hoztak Hazavíve külön edénybe téve felmelegítették, majd minden családtag megmosdott benne. Hidegkúton a lányoknak 9 pénteken (közte nagypénteken) kellett elmenni a mocsolyához (kenderáztató gödör) abban kellett megmosdani, hogy a szeplő elmúljon az arcukról.”

A múlt évben kialakított Mogyoróskúti feredőhöz ragyogó napsütésben, felhőtlen kék égbolt alatt mintegy félórás sétával jutottak el a résztvevők. A forrásvíz és a vízzel telt kis medence lehetőséget adott mindenkinek arra, hogy jelképesen és a maga valóságában is megmossa arcát, s némi bátorsággal, bokáig, térdig, vagy teljese testtel belemerüljön a medence forrás által táplált vizébe.  A hideg vízzel való találkozás először „fáj”, éget, de fokozatosan elfogadhatóan meleggé és élvezhetővé válik. S ha közben lehet beszélgetni, véleményt cserélni, akkor pedig egy igazai élménnyé válik.

Közben meghallgatva Miklósvölgyi János, „Ne hagyjátok a templomot!” – avagy ki győzte le Kaszparovot?” c. könyvének a naphoz szorosan kötődő gondolatait, a napjaink valóságával is szembesülni lehetett.

„Az őszinteség azonban a hazugság világában hiánycikknek számít, ezért hozzáférni komoly kihívásokat jelent az ember számára. A filozófia tapogatózhat ugyan a lételméleti kérdések világában, mint ahogyan a művészet is hadat üzenve a szív hangjának, elcsavarog­hat az értékek elárulásának bemocskolt had­színterére, hogy a partikularitásra irányítva a fókuszt, lezüllessze a világot. Ez a mentalitás azonban sajnálatos módon nem csupán a mű­vészetnek hazudott posztmodem kórképekben, a filozófia néha riasztóan démoni bábjátéká­ban, de a vallási vezetők bénultságában is megfigyelhető. A teológia hihetetlen erőt cso­portosít át a lényegtelen megvitatására, rend­kívüli energiát fektet a részletkérdések kielemzésébe, de a legsúlyosabb kérdéseket, melyek az ellentétes istenképek személyiségrajzait lennének hivatottak vizsgálni, aggályosan megkerüli.

A jelen történelmi ciklusa azonban már nem engedheti meg, hogy ezekkel a kér­désekkel ne foglalkozzunk, még ha erre látványos intenzitással történik ösztönzés. A hitirtás boszorkánykonyhájában ugyanis egyre-másra keverik azt a mérget, mely lefojtja az emberben a Teremtőjét felismerni szándékozó vágyát. Az egyháznak egy ilyen lélekgyilkos közegben kellene a sarkára állnia, és nem engedni tovább, hogy támadási felületet biztosítva az antikrisztusi erő bármilyen megnyilatkozási formájának, a Krisztusi tisztaságot az ótestamentum démoni közegéből eredeztesse.

Vagy megteszi ezt az elhatárolódó átértékelés, vagy az emberiséget is magával rántva végérvényesen elbukik Nincs harmadik lehetőség.”

 

“… ezért is mosdatja a hollónk Nagypénteken a fiát, mert el akarja űzni az ártó szellemeket. Szerintem a holló mint napmadár mosdat a magyar népdalban, az ártó kígyó-béka ellen védekezik. És lehet, hogy az átkot is le akarja mosni a fiáról, hátha megtisztulása, bűnbocsánata után visszakaphatja a fehér tollait…”

Ehhez tudni érdemes, hogy a magyar néphagyományban él egy olyan monda, amely szerint egykor a fehér hollót „Jézus átkozta meg, hogy egész életében fekete legyen, mert a madár, amikor látta, hogy ellenségei nem tudják elfogni az előlük bujdosó Jézust, azt kiáltotta: Kár, kár!”.

Puntigán József


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »