Nagypénteken Jézus keresztáldozatára, megkínzatására, halálára és temetésére emlékezik az Egyház. A liturgia a „hiány” liturgiája: az Egyház megidéz, szemlélni hív. A Szent István-bazilikában Mohos Gábor, esztergom-budapesti segédpüspök, a Szent István-bazilika plébánosa vezette a szertartást április 3-án. Kovács Zoltán Jézus főpapságáról tanított.
A nagypénteki liturgia a hiány liturgiája, ezen a napon maga Krisztus áldozata válik jelenvalóvá. A katolikus Egyház nem mutat be eucharisztikus áldozatot, „visszalép”, teret enged mindannak, ami történt, amit nem lehet megismételni, csak szemlélni, ezért hoz létre a liturgia csendet, ezért üresedik ki a tér, halványulnak el a fények. A Jézust jelképező oltár csupasz: nincs rajta kereszt, terítő, gyertya.
A szertartás kezdete tovább mélyíti a Golgota tapasztalatát. Nincs bevonulási ének, nincs ünnepélyes megszólalás: a pap a vértanúkra utaló piros miseruhába öltözve, némán vonul a ministránsokkal az oltárhoz, majd leborul a földre. Testében fejezi ki azt, amit a liturgia egésze hordoz. Leborulása egyszerre alázat és gyász, mert ma arra a napra emlékezünk, amikor Jézus, az örök Főpap adta áldozatul magát a kereszten.
Az igeliturgia Izajás próféta és Szent János evangéliuma alapján idézi fel Jézus szenvedéstörténetét. Nem tanít, hanem megidéz, a hívő nem tanítvány, hanem tanú.
Az egyetemes könyörgések mindenkiért szólnak – az Egyházért, szolgálattevőkért, hívőkért és nem hívőkért, az Ószövetség népéért, az ország, a társadalom, a világ vezetőiért és különösen is a szenvedőkért. Mintha az egész emberiséget Isten elé helyezné a pap.
Kovács Zoltán homíliájában azt kérte, szemléljük nagypéntek eseményét új nézőpontból: amellett, hogy látjuk Krisztus fájdalmas elhagyatottságát, riadalmát, haláltusáját, és az Atyával való kapcsolatát, közelítsünk másként is:
A Golgota drámájában így Krisztus mint „Pontifex”, mint hídverő jelenik meg, aki isteni és emberi természetét egyesítve közvetít a két világ között. Kovács Zoltán homíliája kibontotta, milyen főpapunk Krisztus.
Krisztus Melkizedek rendje szerint főpap, nem a testi származása számít, hanem az isteni kiválasztás, az, hogy Isten őt küldte. Krisztus békességet hozó királyként érkezik, aki maga ontja a vérét mindenkiért. Az utolsó vacsorán a kenyeret és bort saját testévé és vérévé tette, és a kereszten önmagát adta áldozatul.
Mint főpap, Krisztus tökéletesen betölti a papi hivatást: nemcsak bemutatja az áldozatot, hanem maga válik áldozattá. A Zsidókhoz írt levél tanítása szerint olyan főpap, aki együtt tud érezni az ember gyengeségeivel, mert mindenben hasonlóvá lett hozzánk, a bűnt kivéve.
Ebbe az áldozatba egészen bevonódik. Így ad példát minden papnak. Kovács Zoltán megfogalmazta, lehet papként is szívtelenül bemutatni áldozatot, gépiesen, megszokásból, csak a formális előírásokat követve, de lehet azt papi szívvel tenni, Istenben elmerülve, teheti ezt a pap úgy, hogy átadja Istennek egész valóját, figyelmét, gondolatait, érzéseit.
Krisztus főpapsága példát ad minden hívőnek is. A keresztség által minden ember részesedik az általános papságban, így mindannyian hivatottak vagyunk életünket, szenvedéseinket és imáinkat áldozatként felajánlani Istennek tetsző áldozatul önmagunk, az Egyház, és a világ javára.
Jézus olyan főpapunk, aki a Szentlélek kenetében részesült küldetéséhez. Mi is tudhatjuk, hogy a Szentlélek kenete kísér bennünket is, hogy tanúságot tegyünk Krisztushoz való tartozásunkról.
Kovács Zoltán arra kérte a híveket, legyen az idei nagypéntek egyik elhatározása is, hogy imáikban kérik Istentől, adjon olyan szívű papokat, akik engedik, hogy az örök főpap alakítsa valójukat.
Kovács Zoltán rámutatott arra is, hogy a nagypéntek eseményéhez hozzátartozik Szűz Mária áldozata is, aki anyai szívével egyesül fia szenvedésében. Hite reményt ad a sötétségben: bár Krisztus valóban meghalt, isteni személye miatt főpapsága nem szűnik meg, papi szolgálata apostolai által folytatódik, a Lélek erejében, egészen a világ végéig. Értünk emberekért, a mi üdvösségünkért.
A liturgia csúcspontja az Egyház hódolata a kereszt előtt. Fő- és térdhajtás a megkínzott, feláldozott test előtt. A kereszt így már nem a kivégzés eszköze, hanem az imádás tárgya.
Következett a szentáldozás, ez nagypénteken a korábban megszentelt ostyából történik, kifejezve, hogy a szertartásban Krisztus jelen van.
A szertartás végén elsötétült a templom. A gyertyák fényénél, csendben a papság az asszisztenciával együtt a szentsírhoz vonult, imában virrasztva Jézussal.
Fotó: Merényi Zita
Trauttwein Éva/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
