Nagyapáról unokára? Pokorni elrítta magát nyilas nagyapja miatt

Nagyapáról unokára? Pokorni elrítta magát nyilas  nagyapja miatt

Annyira jól sikerül ez a kollektív bűntudatosdi, hogy (még ha rendben van, Pokorni Zoltánról is beszélünk, aki a Fidesz liberális szárnyának politikusait erősíti) kicsit elgondolkozunk: tényleg ez a cél? A merkeli Németország mintájára agyonsulykolt, betegre agymosott és lelkifurdalásban élő újmagyarokra van szükségünk?

Sírva beszélt nyilas nagyapja szörnyű tetteiről Pokorni Zoltán az egyik volt budai zsidó kórház épületében, ahol 1945. január 12-én budai nyilas különítményesek Kun páter vezetésével lelőtték a betegeket és az ott dolgozókat, majd ugyanezt megtették pár napon belül két másik közeli zsidó egészségügyi intézményben. Ezen a három helyen körülbelül 330 embert öltek meg.

A csoport egyik tagja, Pokorni József, a fideszes politikus nagyapja volt, ezt három hónapja hozta nyilvánosságra Rab László tanulmányában.

Pokorni Zoltán azt mondta, hogy ha zsidó ügyként tekintünk a holokausztra, akkor szerinte ugyanazt a gondolati szétszakítást követjük el, amit az 1920-as, ’30-as, ’40-es években, amikor magyarokra és zsidókra osztották a társadalmat.

Hírdetés

– jelentette ki Pokorni Zoltán.

Innen kicsit nehezen tudta folytatni, valószínűleg azért, mert mardosta a bűntudat. A Mazsihisz beszámolója legalábbis erre enged következtetni.

Az emlékművön a politikus nyilas nagyapjának neve is szerepel. Erről Pokorni Zoltán azt mondta: „ott valóban nincs helye”.

A 2005-ben felállított szobor a Hegyvidék második világháborús áldozatainak emlékét örökíti meg. A 4,4 méter széles, mintegy 6 méter magas, talapzatra emelt, csőrében kardot tartó turulmadár egykori háborús cselekmények helyszínén, az Istenhegyi és a Böszörményi út sarkán áll. Sokáig ment a huzavona, lebontsák, ne bontsák, tüntettek mellette és ellene, végül az V. kerület jegyzőjétől végleges fennmaradási engedélyt kapott a szobor, már Pokorni Zoltán polgármestersége alatt 2011-ben.

A megemlékezést Simonyi Andrea és Bánki Miklós szervezte, akik a gyilkosságokról „Vigasztaljátok népemet” címmel dokumentumfilmet készítettek.

neva – Hunhír.info

Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »