Szombaton és vasárnap tartották a huszadik falunapokat Dózsa György szülőfalujában. A jubileumi faluünnepet Bartha Gábor és Szabó Péter polgármesterek vezetésével Dálnok két magyarországi testvértelepülésének, Cserszegtomajnak és Noszvajnak a küldöttsége is megtisztelte jelenlétével. A noszvajiak régi jó szokásuk szerint idén is százötven liter borral érkeztek, amit ingyen szolgáltak fel a dálnokiaknak.
Az eddigi hagyományokhoz híven a falunapok szombaton kora reggel, 6 órakor a gidófalvi fúvószenekar ébresztőjével kezdődtek, majd két óra múlva a Darkó Jenő-iskola udvarán elkezdődött a főzőverseny, melyre nyolc csapat, a dálnoki önkormányzat, a polgármesteri hivatal, a Harmónia kórus, Cserszegtomaj, a dálnoki feleségek, anyukák, Boér Miklós és családja, Már Sándor és családja és a kézdimartonfalvi Molnár Ede és családja nevezett be. Csülök- és körömpörkölt, csirkepaprikás, hortobágyi húsos palacsinta, töltött káposzta, paszulyfőzelék, báránytokány készült több mint tíz üstben. A cserszegtomajiak egész nap több száz baracklekváros palacsintát sütöttek, Molnár Ede és csapata pedig feltűrt túrós puliszkát készített. A kézdimartonfalvi juhos gazda a báránytokány „titkát” is elárulta: a „titkos recept” azzal kezdődik, hogy a farkasnak nem szabad elvinnie a bárányt. A zsűriben Szabó Péter, Noszvaj polgármestere, Józsa Edit baróti pedagógus és Iochom István, lapunk munkatársa foglalt helyet.
Délben Marti István polgármester köszöntötte a falunapok résztvevőit, a vendégeket. „Ez a faluünnep egy olyan közösségépítő alkalom, amelyet meg kell becsülnünk” – mondotta, majd köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik bármilyen módon hozzájárultak a rendezvény sikeres megszervezéséhez. A főzőverseny díjazása után színpadra lépett a helybeli Harmónia kórus, a cserszegtomaji Tátika Népdalkör, Fejér Ákos Bence, a Bod Péter Tanítóképző volt diákja, ezt zenés mulatság követte. Tegnap a focipályán rendezték a minifoci-bajnokságot: 11 órától Marosi Károly lelkész ünnepi istentiszteletet tartott a műemlék református templomban. Az események a nap hátralévő részében is folytatódtak, kora délután díjazták a minifoci-bajnokág legjobbjait, miközben a színpadon követték egymást a fellépők.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »


