Bálint – mint azt mindenki tudja – a szamizdat Beszélő és a Szegényeket Támogató Alap alapítója volt, építész, bútortervező, ács, mikor mi.
Elsősorban pedig embermentő és közösségteremtő.
1985-ben volt talán a faház bontóbulija a Rézsű utcában – Adyligeten laktak egy gyönyörű kertben, egy rozzant, apró faházban Erőss Katával, Sára lányukkal, jó néhány macskával, a Bálintra alkatilag nagyon hasonlító Oszi nevű újfundlandival, egy vakarcs jellegű keverékkel, aki egyszer elloptam apám cipőjét, s még mindazokkal, akik épp ott húzódtak meg.
Kellett a hely Kata fazekasműhelyének is, s mindenkinek, akit majd Bálint befogad. Mert Bálintnál éppúgy otthonra lelt a már reggel részeg Csorba Pista (aki egyszer elkészített egy húsvétra a gyermekek örömére hozott nyulat), mint apám, vagy akár én is és még sokan mások.
Az új házban volt egy falak közé képzett rés úgy tervezve, hogy a Stolichnaya vodkásüvegek, ha kiürülnek, résmentesen odakerülhessenek, szépen süt majd rajtuk a nap – mondta Bálint.
Néhány üveg minden nap elfogyott a belsőépítészeti munka befejezése érdekében.
Ott voltak a szakácsversenyek – Sáska Géza, Buda Géza, Papa, Sulyok Miklós – a felsoroltak közül csak Sulyok Miklós és Sáska tudott főzni, de a szakácsversenyek feledhetetlenek voltak, Bence Gyuri zsűrielnökként írt zseniális értékkelést. Ma is őrzöm valahol.
Abban a kertben csókolóztam először.
Aztán volt, hogy Bálint a Levél utcában lakott és grandiózus terveket szőtt, aztán volt, hogy a Hajós utcában egy pincében szövődtek tovább a tervek: „szeretném, ha a rajzasztalhoz szögeznének” – valami ilyesmit mondott Papának, közben születtek további gyermekek, hét összesen. Bálint a legjobb apa volt, s hatalmas legóvárost építettek, más valahogy nem nagyon készült el, nem igaz persze, olykor Amerikában egy faház (amiben kizárólag fából volt illesztve minden), Franciaországban emlékhely, néhány tetőtér, egy-két lakóház, számos díszlet.
Bálint kivételesen jó ember volt, apám rengeteget köszönhet neki, ahogy én is.
Forrás:latoszogblog.hu
Tovább a cikkre »
