Naď: A kormány az államfő jóváhagyása nélkül is támogathatja Ukrajnát fegyverekkel

Naď: A kormány az államfő jóváhagyása nélkül is támogathatja Ukrajnát fegyverekkel

Jaroslav Naď (OĽANO) védelmi miniszter szerint a kormány az államfő jóváhagyása nélkül is támogathatja Ukrajnát fegyverekkel. Naď az Aktuality.sk liberális portál podcast műsorában beszélt arról, hogy a kétoldalú szerződéseket a kormány akkor is teljesítheti, ha már csak megbízotti státusza van. Elmondta azt is, milyen fegyvereket küldhetnek még el Ukrajnának a szlovák készletekből, és hogy mi is a helyzet a külföldi szövetségesek által idehozott Patriot rendszerekkel.

Szlovákia tavaly átadta Ukrajnának egyetlen, még szovjet időkből maradt S-300-as légvédelmi rendszerét. Cserébe a nyugati szövetségesek több amerikai Patriot légvédelmi rendszert hoztak Slovákiába. Az év végén aztán kiderült, hogy ez nem csak hogy átmeneti megoldás, de a négy rendszerből többet el is vihetnek az országból.

Naď elmondása szerint a hollandoktól kapott rendszert már elvitték, Malackán maradt egy amerikai, és Szliácson két német egység. Naď állítása szerint a két német egység 2023. végéig marad Szlovákiában, viszont az amerikaiak Németországba vihetik a malackai egységet valamikor márciusban (az Ukrajnába irányuló nyugati fegyver szállítások elsődleges kiindulópontja a németországi Ramstein légibázis – a szerk.).

Hírdetés

A távozó amerikai egység helyett egy Patriotnak megfeleltethető olasz gyártmányú technika jön Szlovákiába, amit Naď Eperjesen fog üzembe állítani a keleti végek védelme érdekében.

A védelmi miniszter szerint további fegyverek átadásáról is folynak tárgyalások, többek között a szlovák MiG-29-esekről (arra nem válaszolt, hogy pontosan kivel is tárgyal Ukrajna felfegyverzéséről), de ezen kívül még KUB önjáró légvédelmi egységekről (ezek nem Patriot-szintű stratégiai egységek, hanem alacsonyabb, taktikai szintű fegyverek).

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »