Exkluzív interjú Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkárral
Az elmúlt években a kárpátaljai magyarság helyzetét a háborús körülmények, az elvándorlás és az ukrán oktatáspolitikai változások egyaránt nehezítették. A nemzetpolitika feladata ezekben a kihívásokkal teli időkben nemcsak a segítségnyújtás, hanem a közösségek megerősítése és a jövőbe vetett hit fenntartása is volt. Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárával készült interjúnkban a kárpátaljai magyarság aktuális helyzetéről, a megmaradást segítő intézkedésekről, az oktatás és a gazdaság szerepéről, valamint a fiatal generáció jövőképéről beszélgettünk. Szó esik a nemzetközi érdekérvényesítésről, az összmagyar összefogás tapasztalatairól és a béke jelentőségéről is.
Bujdosó Ivett (Budapest–Ungvár)
– Nem könnyű időszakban vette át az államtitkárság vezetését. Van egyáltalán könnyű időszaka a nemzetpolitikának?
– Azt mondanám, hogy inkább szép időszakai vannak, emellett a nemzetpolitika mindig tele van kihívásokkal is. Ez a kettő együtt jár, de éppen ettől szép a nemzetszolgálat.
– Milyen alapelvekkel kezdte el a munkát?
– Én azt gondolom, hogy a nemzetpolitika a közösségépítésről szól, és arról is kell, hogy szóljon. Kis és nagy közösségek, intézményrendszerek, amelyek mögött mindig emberek, magyar emberek állnak, és hogyha őket segíteni tudjuk abban, hogy közösségbe szerveződjenek, és ezek a közösségek meg tudnak erősödni, akkor elérjük a célunkat, és teljesen mindegy, hogy a diaszpóráról, a szórványról, egy tömbmagyar településről vagy közösségről beszélünk. Mi minden magyar embert határainkon innen és túl megpróbálunk bevonni a nemzetpolitikai programokba, és azt látjuk, hogy az anyaországban élő magyarok is tudnak profitálni ezekből.
– Hogyan látja ma a külhoni magyar közösségek helyzetét?
– Egyértelműen Kárpátalja van a legnehezebb helyzetben. Emiatt mi minden segítséget megadunk az ott élők számára, de nyilván a legnagyobb előrelépés a béke lenne. Azt látjuk, hogy az elmúlt hónapokban az ebbe az irányba tett erőfeszítések sokkal nagyobbak, mint azelőtt. Korábban ugyanis úgy éreztük, hogy egyedül vagyunk a békéért folytatott politikai-diplomáciai küzdelmekben, most viszont felgyorsultak az események. Sokkal több szó esik már erről a politikai közbeszédben, és a nemzetközi politikai térben a béke ésa tűzszünet szavak is egyre gyakrabban elhangzanak. Ez egy nagy változás, ami újabb lendületet és erőt adhat a mi erőfeszítéseinknek is. A külhoni nemzetrészek esetében pedig tudjuk, hogymindenkinek megvan a saját kihívása, de azért fontos a nemzetpolitika, mert ezeket a küzdelmeket sosem egyedül kell megvívni, hanem mindeközben számíthatnak ránk, az anyaországra, és kölcsönösen is egymásra.
– Az államtitkári munka egyszerre politikai és közösségi szolgálat. Mi az, amit személyesen a legfontosabb feladatának tart ebben a kettős szerepben?
– Jelen lenni és segíteni. Jelen lenni a közösségekben, és segíteni őket a megmaradásukban és az erősödésükben.
– Kárpátalja kiváltképp nehéz helyzetben van a háború kitörése óta. Hogyan látja a kárpátaljai magyarság aktuális helyzetét?
– Nyilván az ismert nehézségek, a majdnem négy, sőt inkább tizenegy éve tartó háborús helyzet alaposan megnehezítette, sőt meg is keserítette a kárpátaljai magyarok életét. Ráadásul az ukrán kormány sokszor kifejezetten barátságtalanul viszonyul a magyar kezdeményezésekhez, a magyar segítséghez, a magyar nemzetpolitikához és magukhoz a kárpátaljai magyarokhoz is. Ennek több alkalommal láttuk már a nyomát.
Ugyanakkor van egy olyan tapasztalatunk, hogy a kihívások bennünket, magyarokat sokszor megedzenek és megerősítenek: nem szétforgácsolódunk, nem megszűnünk, nem elfutunk, hanem éppen ellenkezőleg, megerősödünk a nehézségek hatására. Elmondhatom, hogy amikor kárpátaljai nagycsaládosokkal, egyházi vezetőkkel vagy civil szervezetek képviselőivel találkozom, mindig azt látom, hogy van jövőtervezés, élni akarás, életkedv, és megvan a jövőbe vetett hit, remény és bizalom. Ezt jó látni, és ez a biztosítéka a kárpátaljai magyar jövőnek: hogy létszámcsökkenés ide vagy oda, a kárpátaljai magyar közösség élni akar.
– Az elmúlt években jelentős volt az elvándorlás. Mit tehet a magyar állam a helyi közösség megmaradásának támogatásáért a háborús realitások függvényében?
– A közösség megmaradásának vannak objektíven is mérhető mérföldkövei. Mi ezt elsősorban az anyanyelvi oktatásban látjuk – a bölcsődétől az óvodán és az iskolán át egészen a líceumig és az egyetemig –, emellett pedig az egyházi, kulturális és civil közösségek működésében. Ha ezek a keretek léteznek, akkor az élettér is sokkal élhetőbbé válik. Éppen ezért a támogatásaink jelentős részét a kárpátaljai mindennapi élet fenntartásába fordítjuk: azért, hogy az intézményi rendszer működjön, hogy ne zárjanak be a templomok, és hogy a civil szervezetek – legyenek azok segélyszervezetek vagy a közösségeket összefogó kezdeményezések – is fenn tudjanak maradni.
Mert a napi darálón és a munkán túl szükség van közösségi és kulturális életre is, ami segíti az ott élő magyar közösségeket a megmaradásban. Mi azt tudjuk tenni, hogy minden segítséget megadunk ahhoz, hogy a kárpátaljai magyar élet ne csak fennmaradjon, hanem fejlődni is tudjon. Hiszen a háború kezdete óta is adtunk át új intézményeket. Azt gondolom, hogy aki a háború idején is tervez, beruház és építkezik, az már a háború utáni időszakra készül.
Gondolhatunk itt egyházi központokra, óvodákra, líceumfelújításokra, amelyek az elmúlt években Kárpátalján megvalósultak, jórészt – vagy teljes egészében – Magyarország kormányának támogatásával. Ugyanígy fontos megemlíteni azt az összefogást is, amit az elmúlt három és fél – négy évben tapasztaltunk: a diaszpóra akár több ezer vagy tízezer kilométerre élő közösségeinek felajánlásait, a magyarországi egyházi segélyszervezetek kitartó helytállását, a határ menti települések összefogását, vagy más nemzetrészek segítségét. Legutóbb például a csíkszeredai gimnázium juttatta el bútorait adományként Beregszász egyik oktatási intézményébe, és így jött létre egy, a Kárpát-medencét behálózó segítségnyújtás. Azt gondolom, hogy ez az összefogás az egész világnak példát tud mutatni. Mi magyarok sok kérdésben mást gondolunk, békeidőben gyakran vitatkozunk is, de amikor baj van, akkor összefogunk, és egyként állunk ki a kárpátaljai magyarok mellett.
Jó volt látni – és talán ebben egy kis koordináló szerepünk is volt –, hogy egymásra találnak az intézmények, testvértelepülési és testvériskolai kapcsolatok születnek, amelyek korábban nem léteztek. Emellett sikerült Kárpátalját a nemzetközi fókusztérbe is beemelni: nemcsak az orosz–ukrán háborúról beszélünk, hanem a nemzeti kisebbségek helyzetéről, a kárpátaljai magyarok jogairól is. Ezt képviseltük Strasbourgban, Brüsszelben, Washingtonban és minden olyan fórumon, ahol az elmúlt években megjelentünk. Úgyhogy azt gondolom, hogy az elmúlt négy évben az összmagyar közösség jelesre vizsgázott szolidaritásból és segítségnyújtásból. Most pedig – ahogy eddig is – mindenki azt várja, hogy végre béke legyen.
– A magyar iskolák és óvodák helyzete azonban hosszú ideje bizonytalan az ukrán oktatási szabályozások változásai miatt. Hogyan látja az oktatás jövőjét? Ön szerint közeledhet a két ország álláspontja?
– Szerintem ez egyértelmű: Ukrajnának változtatnia kell, az ukrán parlamentnek el kell fogadnia a szükséges módosításokat. A Velencei Bizottság és az Európa Tanács számos jelentése is kimondja, hogy nem lehet ilyen módon diszkriminálni a nemzeti kisebbségeket, nem lehet őket kizárni az anyanyelvű oktatásból. Az anyanyelvünk a megmaradásunk egyik alapja, és számomra teljesen világos, hogy ez az első kérdés, amelyet a nemzetközi politikai színtéren képviselnünk kell. Sajnos vannak olyan magyar ellenzéki politikusok, akik ukrán delegációkkal találkozva nem ezt a kérdést vetik fel, hanem inkább az ukrán nyelvtanulásra helyezik a hangsúlyt. Ez természetesen szintén fontos téma, beszélni is kell róla, de számunkra az első prioritás az kell legyen, hogy a magyar anyanyelvű oktatás hogyan tud megvalósulni.
Ilyen szempontból ugyanakkor elindult egy pozitív folyamat is, amiről érdemes beszélni: ukrán és ruszin szülők is egyre gyakrabban íratják magyar óvodába és magyar iskolába a gyermekeiket. Ennek az az oka, hogy a magyar iskola, a magyar óvoda jó, minőséget képvisel. Nemrég elindítottunk egy magyar nyelvtanítási programot is Kárpátalján, hogy azok az ukrán vagy ruszin szülők, akik magyar intézménybe szeretnék íratni a gyermekeiket, maguk is meg tudják tanulni a nyelvet. Ennek már látszanak az eredményei is: az első csoportok már a nyelvvizsgához közelednek.
– A fiatalok megtartása minden külhoni régióban kritikus. Kárpátalján hogyan látja a fiatal generáció szerepét, jövőképét?
– Közösségben kell őket tartani. Akik a szülőföldjükön maradtak, azokat ott, akik pedig eljöttek, azokat itt. Magyarországon is találkoztam olyan jó kezdeményezésekkel, ahol a Kárpátaljáról elszármazott fiatalok találkoznak, klubokat, civil szervezeteket hoznak létre, és így tartják meg az identitásukat. Azt gondolom, az, hogy ki megy vissza a szülőföldjéreés ki marad Magyarországon, az legnagyobb mértékben a béke időpontjától függ. Ha lehetőség lesz nyugodt, békés életre, ha nem kell nap mint nap a kényszersorozás rémétől tartani, akkor nyilvánvalóan sokkal könnyebb lesz az élet Kárpátalján, és többen is visszatérhetnek. Azt látjuk, hogy azok a családok, akik átjöttek, legnagyobb részben Kelet-Magyarországon telepedtek le – természetesen nem kizárólagosan –, hiszen idős szüleik, rokonaik, telkeik, földjeik továbbra is Kárpátaljához kötik őket. Ezért szeretnének valamilyen formában kapcsolatban maradni a szülőföldjükkel. Végső soron tehát minden attól függ, hogy mikor lesz béke.
– A gazdaságfejlesztési programok kiemelt szerepet játszottak Kárpátalja életében. A háború hogyan alakította át ezek működési lehetőségeit, és milyen irányt lát reálisnak a jövőre nézve?
– A megmaradás kapcsán már beszéltünk az anyanyelvi oktatásról, a kultúráról és az egyházakról, ugyanakkor nyilvánvalóan munkalehetőségekre és gazdasági erőre is szükség van. Nem véletlen, hogy korábban is indítottunk gazdaságfejlesztési programokat Kárpátalján, Vajdaság után ugyanis Kárpátalja volt a második régió, ahol a magyar kormány nagy gazdaságfejlesztési programja elindult.
Természetesen ezt a jövőben is folytatni szeretnénk, amint ehhez adottak lesznek a feltételek. Szükség vanolyan vállalkozásokra, olyan innovációra, amelyek által a helyi magyarság be tud kapcsolódni az ukrán gazdaságba, és akár határon átnyúló projektekben is együtt tudnak működni más magyarországivállalatokkal. Örülök annak is, hogy Kárpátalján ma is vannak olyan magyar vállalkozók, akik döntően magyar embereket foglalkoztatva felelősséget vállalnak a közösségért. Itt ugyanis nem csupán egy-egy vállalatvezetőről van szó, hanem sok tíz vagy akár több száz család megélhetéséről, arról, hogy legyen munkalehetőség és legyen jövő. Az anyanyelvi oktatás, a kultúra és a hit mellett tehát a gazdasági erő a negyedik, nagyon fontos pillér, amely elengedhetetlen a szülőföldön való boldoguláshoz.
– Milyen üzenetet fogalmazna meg a kárpátaljai magyarságnak ebben a bizonytalan, sokszor megterhelő időszakban?
– A legfontosabb üzenet a köszönet. Köszönjük a kitartásukat. Arra biztatom őket, hogy azt a közösségi szolgálatot és kitartást, amit eddig beletettek abba, hogy legyen kárpátaljai magyar élet, ebben a nehéz időszakban se adják fel. A mi részünkről pedig a másik legfontosabb üzenet az, hogy a kárpátaljai magyarok továbbra is számíthatnak ránk, a nemzeti kormányra. Ahogy eddig is, úgy a jövőben is minden támogatást meg fogunk adni ahhoz, hogy a magyar élet Kárpátalján működőképes maradjon.
– Végezetül, de nem utolsósorban: közeledik a karácsony, az év vége. Önöknél milyen ez az időszak, van-e idő egy kis megállásra, elcsendesedésre?
– December 24-e a mi szűk, családi ünnepünk: három gyermekünkkel, öten ünneplünk. Pásztorjáték, karácsonyozás, éjféli mise, közben vacsora, ez a fix menetrend. December 25-től pedig elkezdődnek a nagyszülők, rokonok, testvérek, unokatestvérek látogatásai, és a vendégvárás. Emellett próbálunk az ünnepre lelkileg is felkészülve érkezni, ami talán az én szempontomból a legnehezebb. Ezért minden héten egyszer közösen elmegyünk az egész családdal rorátéra, és ez nagyon nagy segítség. A mindennapokban pedig, amikor hazaérek, az adventi koszorú mellett esténként tudunk egy kicsit elcsendesedni.
Ez jelenti számunkra a ráhangolódást a karácsonyra, mert a karácsony nem a plázákról és a vásárlásról szól, hanem Jézus Krisztus születéséről, és jó lenne, ha ilyenkor valóban a lényegre tudnánk figyelni.
KISZó
The post Nacsa Lőrinc: A kihívások nem szétszakítanak, hanem megerősítenek appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »
