Május 8-án délután a Szentatya Nápoly lakosságával találkozott a Piazza del Plebiscitón. Először Domenico Battaglia bíboros, Nápoly érseke és Gaetano Manfredi, Nápoly polgármestere köszöntötték. A pápa ezt követően mondta el beszédét.
A találkozó végén elimádkozták a Szűz Máriára való ráhagyatkozás imáját, és a Szentatya megáldotta a jelen lévőket. Ez volt az utolsó programpontja a mai pompeji-nápolyi apostoli látogatásának.
Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédét közreadjuk.
Testvéreim, köszönöm a csodás fogadtatást!
Ennek a térnek az ölelése egy kicsit olyan, mint a római Szent Péter tér oszlopsora: ti ilyen melegséggel tudtok fogadni! Igazán köszönöm!
Köszönöm a polgármester úrnak a hozzám intézett szavait, és köszöntöm a jelen lévő valamennyi polgári és katonai hatóságot. És szeretném ismételten kifejezni hálámat az érsek úrnak és mindazoknak, akik itt összegyűltetek.
Az emmauszi tanítványok evangéliumi jelenetének hátterében néhány hang váltotta egymást, melyek bevezettek bennünket ebbe a gyönyörű találkozásba. Nápoly hangjai ezek, a Földközi-tenger gyöngyszeméé, amelyre felülről tekint a Vezúv; olyan hangok, amelyekben ennek a tenger által övezett és napsütésben fürdőző város ősi szépsége visszhangzik, melyekben ugyanakkor helyet kapnak a sebek, a szegénység fájdalmai és a félelmek is. Ezek a hangok egy olyan Nápolyról mesélnek, amely gyakran fáradtan, tanácstalanul és csalódottan halad előre, mint az evangélium két tanítványa, és amelynek szüksége van arra a közelségre, amelyet Jézus felkínált nekik. Egy olyan nép hangjai ezek, amely még ma is szükségét érzi annak, hogy megálljon, és feltegye magának a kérdést: mi számít igazán?
Ezért nem egyedül, hanem együtt fel kell tennünk a kérdést: mi számít igazán? Mi az, ami szükséges és fontos ahhoz, hogy újra útnak induljunk, hogy az elköteleződés lendületével járjunk és ne az érdektelenség fáradtságában; hogy bátran a jót válasszuk, és ne a rossztól féljünk; hogy gyógyítsuk a sebeket, és ne ragadjunk bele a közöny fásultságában.
A várost továbbra is társadalmi szakadék jellemzi, amely már nem csupán a városközpontot választja el a peremkerületektől, hanem minden egyes városrészen belül is megmutatkozik, olyannyira, hogy egzisztenciális perifériák még a történelmi belváros szívében is megbújnak. Sok városrészben az egyenlőtlenség és a szegénység valódi térképe rajzolódik ki, melyet régóta megoldatlan problémák táplálnak: a jövedelmi különbségek, a korlátozott elhelyezkedési lehetőségek, a megfelelő intézmények és szolgáltatások hiánya, a bűnözés mindent átható jelenléte, a munkanélküliség drámája, az iskolaelhagyás és más olyan helyzetek, amelyek sok ember életét megnehezítik. Ezekkel a valóságokkal szemben, amelyek olykor aggasztó méreteket öltenek, minden eddiginél szükségesebb az állam jelenléte és tevékenysége, hogy biztonságot és bizalmat nyújtson a polgároknak, és visszaszorítsa a szervezett bűnözést.
Ebben az összefüggésben sok nápolyi őrzi magában a vágyat egy olyan város után, amely megszabadult a rossztól és amelynek begyógyultak a sebei. Gyakran valódi társadalmi hősökről van szó, nőkről és férfiakról, akik nap mint nap odaadóan dolgoznak azon – olykor már azzal is, hogy hűségesen végzik kötelességüket anélkül, hogy a figyelem középpontjába kerülnének –, hogy az igazságosság, az igazság és a szépség utat törhessen magának az utcákon, az intézményekben és az emberi kapcsolatokban. Ezek az emberek nem maradhatnak elszigetelve, s ahhoz, hogy elköteleződésük átjárja a város mélyszövetét, kapcsolatok létrehozására, hálózatos együttműködésre és közösségépítésre van szükség. Örömmel mondhatom, hogy a nápolyi egyház olyan „összetartó erő”, amely jelentősen hozzájárul ehhez a hálózati munkához, hogy összefogja az egyes emberek erőfeszítéseit, és összekapcsolja sokak energiáit, tehetségét és törekvéseit.
Ezt úgy tette, hogy előmozdított egy olyan nevelési paktumot, amely nagylelkű válaszra talált az intézményeknél – az önkormányzatnál, a régiónál és a kormánynál, valamint számos egyházi közösség és civil szervezet körében is. Ezért szeretnék felhívással fordulni mindnyájatokhoz:
Folytassátok ennek a paktumnak a fejlesztését, egyesítsétek erőiteket, dolgozzatok együtt, járjatok egységben – intézmények, egyház és civil társadalom –, hogy felemeljétek a várost, megóvjátok gyermekeiteket a nyomorúság és a rossz csapdáitól, és visszaadjátok Nápolynak azt a hivatását, hogy az emberség és a remény fővárosa legyen.
Azt az utat is szeretném felidézni, amelyre ez a város rálépett, hogy újra felfedezze évezredes hivatását: hogy természetes híd legyen a Földközi-tenger partjai között. Nápoly nem maradhat pusztán „képeslap” a látogatók számára, hanem nyitott műhellyé kell válnia, ahol konkrét békét építenek, amely láthatóvá válik az emberek mindennapi életében.
A béke az ember szívéből indul ki, áthatja az emberi kapcsolatokat, gyökeret ver a városnegyedekben és a perifériákon, majd kitágul, hogy átfogja az egész várost és a világot. Ezért sürgetőnek érezzük, hogy mindenekelőtt magában a városban munkálkodjunk.
Tudjuk ugyanis, hogy nincs béke igazságosság nélkül, és hogy az igazságosság – ha valódi akar lenni – sosem választható el a szeretettől. Ebben a távlatban születnek és bontakoznak ki olyan kezdeményezések, mint a Casa della Pace [Béke Háza], amely nehéz helyzetben lévő gyermekeket és édesanyákat fogad be, valamint a Casa Bartimeo [Bartimeus Ház], amely nehéz élethelyzetben lévő fiataloknak és felnőtteknek nyújt kísérést: ezek egy olyan béke konkrét jelei, amely vendégszeretetté, gondoskodássá és újrakezdési lehetőséggé válik.
Ezenkívül együtt – az egyházi közösség és a civil közösség – azon fáradoztok, hogy Nápolyt az interkulturális és vallásközi párbeszéd „platformjává” tegyétek. Konferenciákon, nemzetközi díjakon és befogadási programokon keresztül – még olyan konfliktusövezetekből érkező fiatalok esetében is, mint Gáza –
Ebben a vonatkozásban Nápoly továbbra is megmutatja szívének mélyét a migránsok és a menekültek befogadásában, melyet nem szükséghelyzetként, hanem a találkozás és a kölcsönös gazdagodás lehetőségeként él meg. És ez elsősorban az egyházmegyei karitász munkájának köszönhető, amely Nápoly kikötőjét is egyszerű érkezési helyből a befogadás, az integráció és a remény élő jelévé alakította.
Legyen ez mindannyiunk elköteleződése: vállaljátok fel, és vigyétek előre együtt! Különösen a fiatalokkal együtt tegyétek ezt, akik nem csupán címzettjei, hanem főszereplői is a változásnak. Nemcsak bevonnunk kell őket, hanem teret, bizalmat és felelősséget is kell adnunk nekik, hogy kreatív módon járulhassanak hozzá a közjó építéséhez. Egy olyan társadalmi valóságban, amelyet gyakran a bizalmatlanság és a lehetőségek hiánya jellemez, a fiatalok élő és meglepő erőforrást jelentenek. Ezt mutatja a város sok pontját összekötő egyházmegyei múzeum [Museo Diocesano Diffuso] tapasztalata, ahol sok fiatal új és közérthető nyelvezettel vállalkozik arra, hogy megőrizze és bemutassa a város kulturális és lelki örökségét. Ezt mutatják azok a fiatalok is, akik az oratóriumokban szenvedélyesen szentelik magukat a legkisebbek nevelésének, hiteles támpontokká és egészséges kapcsolatok tanúivá válva. És ezt mutatja az a sok önkéntes is, aki a szeretetszolgálatokban, a szociális kezdeményezésekben és kiszolgáltatott élethelyzetű emberek kísérésében fáradozik.
Ezek a tapasztalatok nem mellékesek: már most egy fiatal egyháznak és egy megújulásra képes városnak a konkrét jelei. Biztos vagyok abban, hogy továbbra is bátran, a rátok jellemző szenvedéllyel és lelkesedéssel fogtok dolgozni ezek megvalósításán.
Kedves barátaim, köszönöm a fogadtatást, és mindnyájatokat a Boldogságos Szűz Máriának és Szent Januáriusznak a közbenjárásába ajánlak. Az Úr tegyen benneteket mindig hűségessé az evangéliumhoz, és áldja meg Nápoly városát!
XIV. Leó pápa búcsúszavai a Piazza del Plebiscito elhagyása előtt:
Mielőtt tehát elindulnánk, mondjunk köszönetet a kórusnak és a mai este valamennyi zenészének. Köszönjük! És köszönjük az összes betegnek is, akik ma este velünk voltak: külön áldás szálljon rátok! Köszönjük, köszönjük!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
